Több anyuka arról számolt be lapunknak, hogy reggelente hányinger kerülheti őket, miközben gyermekeikkel az iskolába igyekeznek. Mindent, de tényleg mindent a nyílt színen végeznek az utcán élő emberek. Elképesztő, mi zajlik a gyerekek szeme láttára!
Legutóbb egy négymilliárd forintos turisztikai pályázatból zárta ki Budapestet, pedig épp a kormányfő rögzítette, hogy ott „szakadt be” az idegenforgalom.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/17/1725/
Szeptember derekára ígérte a kormány gazdaságvédelmi intézkedések második nagy adagját, azonban ennek megszerkesztéséből kihagyták az érdekképviseleteket, akik most azt tervezik, leírnak mindent. Az InfoRádiónak pedig el is mondták.
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatos területnek minősítette Budapestet szerdán a német kormány. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod
A Népszava úgy tudja a Korányi és a Szent László kórházban annyi a súlyos koronavírus-beteg, hogy betelt a lélegeztetőgép-kapacitás, a Korányiban ráadásul a szakemberek is fogytán.
Enyedi Ildikó szerint Vidnyánszky Attila "most már olyan gyors ütemben váltogat az őszinte odafordulás és a bagázsozás, illetve a nemzetközi háttérhatalmazás között, hogy lassan követhetetlen".
Németországban mind többen vélik úgy, az igazi szankció Oroszországgal szemben az Északi Áramlat 2 gázvezeték építésének leállítása lenne. Ezt azonban mind gazdasági, mind politikai okok miatt kockázatosnak tarja a berlini kormány.
MSZP-sek tüntettek MSZP-sekkel szemben a tegnapi napon. Tüttő Kata tegnap az Egyenes beszédben azt mondta, hogy egy mételyt vágtak ki az MSZP testéből és Mesterházy Attilának nem célja a kormányváltás. Mesterházy Attilát kérdeztük.
15 egészségügyi dolgozó koronavírusos az Országos Onkológiai Intézetben, erősítette meg a kórház az RTL Híradó értesüléseit. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen
A szociális ágazat felkészült a koronavírus-járvány újabb hullámára - jelentette ki a Magyar Nemzet csütörtöki számában Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.
710 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 15170 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt kilenc krónikus beteg - közülük nyolcan 70 év felettiek-, így az elhunytak száma 663 főre emelkedett, 4227-en pedig már meggyógyultak.
„Csak tudnám, hogy hova tűntek Szijjártó 17 milliárd forintért vásárolt gépei” – reagált közösségi oldalán Szabó Tímea a Népszava értesüléseire, miszerint két magyar kórházban már nincs szabad lélegeztetőgép.
710 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és elhunyt kilenc krónikus beteg. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod
A Magyar Teátrumi Társaság több tagja is ellenezte az egyetem átalakítását támogató nyilatkozat kiadását, így végül a szervezet elnöke is azt kérte, ne foglaljanak állást az ügyben.
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a horvát Dinamo Zagreb együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, így biztossá vált, hogy valamelyik európai kupasorozat főtábláján lesz érdekelt. Az esélyesebb és erősebb kerettel játszó Dinamo Zagreb 2011 óta nem veszített el idegenben európai kupaselejtezőt, ezért a Groupama
„Muszáj bevezetni a szankciókat, mert a magyar csak azokat a szabályokat tartja be, amelyeknek a betartását ellenőrzik és a megszegését büntetik. Vagy még azokat s.” Ezt Szlávik János infektológus főorvos mondta a Figyelőnek adott interjújában.
Enyedi Ildikó szerint nem kiegyenlítettek az erőviszonyok a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében, ő mégis optimista, és lát esélyt a jó kimenetelre. A Testről és Lélekről Oscar-jelölt rendezője a Magyar Narancsnak adott interjút a témában.
„Három a magyar igazság, jöhet a ráadás! Szárnyaljatok, Zöld Sasok!” – posztolta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután a Ferencváros 2-1-re győzött a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjén.
Több mint huszonkétmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útjára csütörtökön Görögországba, a leszboszi tábor leégése nyomán kialakult helyzet kezelése érdekében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF szóvivője az MTI-t.
A járvány elleni védekezést segítik a kormány által fejlesztett mobilapplikációk. A VírusRadar alkalmazás használata most életeket menthet, minél többen letöltik, annál gyorsabb a kontaktkutatás.