Egyre több beteg jelentkezik be koronavírusos tünetekkel a családorvosoknál. A láz és torokfájás mellett sok páciens számol be arról, hogy romlott a szaglás és az ízérzékelése, de tünetmentes betegekről is tudnak a háziorvosok - mondta Torzsa Péter családorvos, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének docense az InfoRádióban.
Enyhíthetik a koronavírus-járvány miatt kockázatosnak minősített országból hazatérők karanténkötelezettségét az Európai Unióban, ebben állapodtak meg a tagországok egészségügyi miniszterei. A Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke szerint várható volt az enyhítés, és meg kell találni azt a határt, amely nem veszélyezteti a szélesebb társa
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) felfüggesztette hat szabadfogású versenyző, Veréb István, Mester Milán, Szurovszki Patrik, Lukács Botond, Juhász Balázs és a nehézsúlyú Nagy Mihály válogatott tagságát.
A Fővárosi Operatív Törzs ülése után szigorító intézkedéseket hozott a Fővárosi Önkormányzat a járvány megfékezéséért. A szociális intézményekben elrendelt látogatási és kijárási tilalom mellett a kulturális intézmények védelmét is megerősítették.
Kilátástalan a helyzete annak a négyezer idegenvezetőnek, akik még nem mentek el szusi futárnak, pincérnek vagy nyelvtanárnak – ezt mondta az ATV Híradónak a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke. A járvány miatt a külföldi vendégek teljesen eltűntek Budapestről, a szállásfoglalás 75 százalékkal csökkent. A turizmusban dolgozók: "Mentsük meg eg
Vasárnap több időközi választás is volt, amelyeken többségében a független jelöltek győzedelmeskedtek. Böcskei Balázs többek között erről, valamint az SZFE-ügynek a pártok támogatottságára gyakorolt hatásairól is beszélt az ATV-ben.
Miután több, köztük fővárosi szociális otthonban már elrendeltek kijárási és látogatási tilalmat az intézményvezetők, Müller Cecília is hozott egy ilyen döntést.
A Queen's University Belfast egyetem friss tanulmányában azt írják, hogy 992 gyermeken végeztek el vizsgálatokat, az eredmény pedig azt mutatta, hogy a gyerekek 97 százaléka a hasát fájlalta.
A Ripost olvasóit felháborította, hogy álmentősök ajánlják betegszállító szolgáltatásukat engedély és megfelelően felszerelt mentőautó, szakszemélyzet nélkül. Mint azt a Ripost megírta, céghálózatot alkotva, mintegy maffiaként működnek! Lapunk olvasói azt kérdezik: honnan lehet felismerni, hogy álmentőssel van dolguk?
Záporoznak a panaszok a legnagyobb közösségi portálon: fel vannak háborodva a budapestiek, ugyanis a köztisztaság ismét hagy némi kívánnivalót maga után. Kitúrt kukák, koszos ruhaneműk, ágyneműk, ételmaradékok mindenfelé, de olyan is volt, aki műanyag játékok halmazába botlott a járda közepén.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/09/1628/
Fekete Zoltán szerint az általa vezetett testület hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy feloszlatták a Pest megyei szervezetet. Harangozó elmondása szerint nem is kell értesítést kapniuk, és Fekete párttagságát első fokon felfüggesztették.
Az 1968-as párizsi diáklázadások egykori vezére, Daniel Cohn-Bendit már visszavonult az aktív politizálástól, de figyelemmel kíséri, mi történik Európában és Magyarországon. Lapunknak adott interjújában nem kívánt üzenni az SZFE diákjainak, de annyit azért megjegyzett, hogy politikailag helyesnek tartja, amit tesznek.
Kiegészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az augusztus közepén készített intézkedési tervet, amelyet a koronavírus-járvány miatt vezetett be a tanévkezdésre.
Tegnap temették Kispesten azt az édesanyát, akire augusztusban ráesett egy, a 14. emeletről kiugró férfi Kelenföldön. Özvegyének 20 éves lánya hazaköltözik Németországból, hogy édesapját és az anyjukat elvesztő féltestvéreit segítse.
Általában ismert emberek szerepelnek a Vigyél Haza Alapítvány naptárán gazdára váró keverék kutyák társaságában, idén azonban a járvány hőseit, orvosokat, ápolókat kértek fel arra, hogy bemutassák az árva állatokat.
411 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 9715 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 628 fő.
Közleményükben azt írják: a Magyar Filmakadémia tagsága megdöbbenten kíséri figyelemmel a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult méltatlan helyzetet.
A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint az Eximbank több kockázatot is feltárt egy budapesti ingatlanprojekttel kapcsolatban. Aztán mégis adtak rá több milliárd forintnyi hitelt.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak.
Az elmúlt időszakban önfeláldozó munkát végző magyar egészségi dolgozók számára különítsenek el legalább 500 belépőt a budapesti Szuperkupa-döntőre - ezt Csányi Sándor, az MLSZ és Aleksander Čeferin az UEFA elnöke közösen kezdeményezte.
Tarlós István nem tagadja, hogy megrendítette a tavalyi választási eredmény, ám az elvégzett munkára ma is büszke, míg utódai tevékenységét különösen azért figyeli aggodalmasan, mert 2022-ben a mögöttük álló pártok szeretnének kormányra jutni.
Az Országos Magyar Vadászkamara arról számolt be az oldalán, hogy már korlátozás nélkül jöhetnek a külföldi vadászok, mert az ő értelmezésük szerint a bérvadászat gazdasági célú tevékenységnek minősül.