Újra nőhet a kibertámadások száma, mert a koronavírus-járvány miatt ismét egyre többen dolgoznak otthonról, az otthoni hálózatok pedig általában kevésbé biztonságosak, mivel nem munkavégzésre lettek felállítva - közölte Keleti Arthur, az informatikai biztonság napja rendezvény alapítója hétfőn az M1-en.
Dr. Novák Hunor szerint tudományos érvekkel nem lehet hatni rájuk, mert „ők egy alternatív világban élnek”. Mégis fontosnak tartja, hogy beszéljen erről, mert szerinte az „áltudományos hazugságaikkal sok embert megtéveszthetnek”.
A legnézettebb műsorok országos 50-es listáján a múlt héten hét ATV-s műsor is szerepelt. A legnézettebb ATV-s műsor a Fiala János vezette Civil a pályán volt. Az Öt című péntek esti vitaműsor már a története első adásával a legnézettebb műsorok 50-es listájára került.
Zivatarveszély miatt Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyék kivételével az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Hétfőn szakadozott felhősáv vonul végig az országon, emellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve, hogy újakat hozzon létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén hétfőn a Bács-Kiskun megyei F
Reményt adó eseményekről tájékoztatta lapunkat az édesanya, akinek másfél évtizede, rejtélyes körülmények között eltűnt a fia, Tóth István. Új nyomozóhoz került az ügy, és különleges technikával egy új fantomkép is készült, mely azt mutatja, hogy nézhet ki a férfi most.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy mezőkeresztesi házaspár ellen.
A büntetés-végrehajtási szervezet minden szükséges intézkedést meghozott és meg fog hozni annak érdekében, hogy a koronavírus ne kerülhessen be a börtönfalak mögé - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
Az Állatorvostudományi Egyetem rektora, Sótonyi Péter odaszúrt az SZFE-nek a tanévnyitón Kövér László társaságában. Kövér szerint az egyetemeknek a kulturális szuverenitás erősödő alapintézményeinek kell lenniük.
A magyar egyetemeknek nemcsak a nemzetközi felsőoktatás és tudományosság eredményes résztvevőinek, hanem a magyar kulturális szuverenitás erősödő alapintézményeinek is kell lenniük - hangoztatta az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem évnyitó ünnepségén.
Befejeződött az idei szúnyogirtási program, miután az elmúlt hetekben már nem alakultak ki nagy kiterjedésű szúnyogtenyészőhelyek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-t.
Akár a rendőri jelenlétre is szükség lehet a kereskedelemben, mert a vásárlók maszkviselési fegyelme csökkent az utóbbi időben – mondta az InfoRádiónak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
Az MSZP Kúriához fordult jogorvoslatért hétfőn, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit - közölte a szocialisták pártigazgatója Budapesten.
Ismét érkeznek az új harckocsik Magyarországra. Emiatt Hegyeshalom és Tata között katonai konvoj közlekedésére kell készülni - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.
Magyarország fenn tudja tartani gazdasági aktivitását, és ezt segíti egyebek közt a nemrégiben megjelent vállalati fehér könyv, és az üzleti célú be- és kiutazások gördülékenyebbé tétele - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a gazdaságvédelm
Hétfőn kora délutántól a szórványosan előforduló záporok mellett elsősorban az Északi-középhegység térségében és az Alföld északi felén helyenként zivatarok is kialakulhatnak – figyelmeztet a met.hu előrejelzése. Estére azonban már egyre inkább az északkeleti országrészre korlátozódnak a záporok, zivatarok, majd az éjféli órákra ott is megszűnik a
Az üzletekben gyakran fordulnak meg igencsak fura alakok, de az eladók általában mélységesen hallgatnak róluk. Kivéve az interneten, ahol névtelenül osztottak meg brutális bolti sztorikat az eladók.
Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve újakat hozzon létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén hétfőn a Bács-Kiskun megyei Foktőn.