A fideszes országgyűlési képviselő Facebook-oldalán arról ír, hogy szerinte "óriási pánik tört ki az MSZP társ-elnökségében, a Kunhalmi-Tóth Bertalan duónál, amikor Mesterházy Attila bejelentette, hogy indul az elnöki posztért az MSZP szeptemberi tisztújító kongresszusán."
A mai nap során a HÖOK és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) egyeztetésre hívta a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) képviselőit és a kuratórium tagját. Az SZFE HÖK a tegnapi nap során kijelentette, hogy nem tartják a kuratóriumot legitimnek, ezért semmilyen egyeztetésen nem vesznek részt.
A Volánbusz által a dolgozóknak kiküldött utasításból kiderül, büntetések jöhetnek, ha a sofőrök nem zárják ki a maszk nélküli utasokat. Akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat az az autóbusz-vezető szeptember 15-től
Először azt hitte, egy bizarr tréfa áldozata lett, amikor kiderült, hogy diszkrimináció miatt megbüntetik. Aztán kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet, és súlyos bűnt követett el, amikor feladta az álláshirdetését.
A Volánbusz által a dolgozóknak kiküldött utasításból kiderül, büntetések jöhetnek, ha a sofőrök nem zárják ki a maszk nélküli utasokat. Cikkünk megjelenése után az alábbi helyreigazító közlemény érkezett a Volánbusz
A kormány szándékosan alultervezte az inflációt, ezzel 50 milliárd forintot spórolt meg a nyugdíjakon és közben elszegényítette az idős embereket - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek augusztusban arról, hogy 0,6 százalék maradjon az alapkamat, és a kamatfolyosó se változzon - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az augusztus 25-i kamatdöntő ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Visszatér a hőség, 30 fok feletti csúcsértékekre kell készülni - hívta fel a figyelmet szerdán a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az országot érintő hidegfront hatására Zabarban 3,1 Celsius-fokot is mértek
Németoszág élelmiszerbiztonsági hatóságának RASFF bejelentése szerint műanyagdarabok jelenléte miatt hívtak vissza Müllerben árusított „Ovomaltine csokoládé, 100g" megnevezésű terméket - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A pandémia eddigi tapasztalatai alapján több kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az elhízottság milyen kapcsolatban lehet a Covid-19-betegség súlyosra fordulásával. Az elméletek szerint a jelentős túlsúly megnöveli számos
Az ügyről az Átlátszó.hu írt. Az oknyomozó portál szerint sem a patakot szennyező cég, sem a helyi önkormányzat, sem a hatóságok nem hajlandók érdemi lépéseket tenni a fennálló állapot felszámolásáért. Sőt, az összes érintett fél azon ügyködik, hogy a felelősséget elhárítsa magától.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzőjével - és férjével -, Shane Tusuppal készül a 108-szoros válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs.
Szokatlan módszerrel, nyomravezetői díj felajánlásával segítené a rendőrség munkáját a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ 500 ezer forintot ad annak, akinek a segítségével megtalálják azt a késes támadót, aki több szúrással megsebesített
Felrobbant egy családi ház a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, a tűzoltók egy embert kivittek az épületből és átadták a mentőknek - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerda délután az MTI-t.
Koronavírusos lett az egyik pedagógus a Zala megyei Nagyrécse általános iskolájában - tudta meg az ATV Híradó. A polgármester még az éjszaka bejelentette: beszüntetik az oktatást az intézményben, a gyerekek felügyeletét viszont megoldják.
A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám a tapasztalatok alapján a kiskereskedők jelentős része még
A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda megvizsgálta, hogy mi történik a munkavállaló bérezésével akkor, ha karanténba kerül. Ahol az otthoni munkavégzéshez adottak a feltételek, a teljes bér jár, amennyiben ez nem teljesül, úgy elsődlegesen a maradék szabadság kiadása jöhet szóba.
A szeptember 9-én közre adott hivatalos KSH statisztika szerint visszamenőleges nyugdíjkorrekció illeti meg a magyar nyugdíjasokat. Ezt az összeget novemberben fogják megkapni, januártól-októberig visszamenőleg, egy összegben, míg novemberben
Elkezdődött a tanítás a hazai síiskolák tanpályáin. A mostani hétvégén több helyszínen is nyílt napot tartanak, ahol a teljesen kezdők is kipróbálhatják a műanyag borítású sípályát.
Május 4. óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel. Jelenleg még csak figyelmeztetik azokat, akik nem tartják be az előírást, szeptember 15-től viszont szigorúbb intézkedésekkel védik szabálykövető utasaik és munkavállalóik egészségét a helyközi közlekedési szolgáltató
A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás elegendő - mondta az országos tisztifőorvos egy online egészségügyi szakmai konferencián szerdán Budapesten.
Gáspár Laci szeptember negyedikén még azt mesélte, hogy karanténba került: augusztus 24-én kaphatta el a koronavírust egy budapesti rendezvényen. Sokan nem értik, hogyan lehetett vége négy nap után a bezártságának. "Most járt
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Elmarad az SBS-Eger - Ferencvárosi TC összecsapás a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság szerdai (mai) játéknapján, mert a hazai csapatból több játékos esetében felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja.
Visszahívták a Müller üzletekben árusított 100 grammos Ovomaltine csokoládé terméket, mert műanyagdarabokat találtak benne - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Az esetet Németország élelmiszerbiztonsági
A zavartalan mozizás érdekében a Budapest Film művészmozijai arra kérik a nézőket, hordjanak maszkot. A mozi területén kötelező a szakv viselése, a pénztrnál, a büfében és a mosdóban pedig a 1,5 méteres távolság betartása.Kép:
Kékestetőn ünnepélyes keretek között átadásra került egy 25 millió forint összértékű pályázat részeként megvalósult kardió ösvény, amely a felnőtt és senior korosztályt számára elsősorban az egészségmegőrzésre és regenerációra kínál alternatívát.