A diákok iskolalátogatás alóli felmentése bármikor kérhető, de már nem az igazgatók döntenek. Akik már korábban felmentést kaptak a tanórák látogatása alól, azokat szeptember elsejéig megkeresi az Oktatási Hivatal, hogy felülvizsgálja a jogviszonyukat.
A főváros több kerületében, összesen tizenöt helyszínen kezdődnek közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási mintaprojektek. Belső-Ferencvárosban két helyen is tesztelik az autók kizárását. Az eddigi tapasztalatok pozitívak, így nemcsak a Bakáts térnél, de a Ráday utcán is megszűnhet az autós forgalom – közölte a IX. kerületi alpolgármester.
A tojás és a baromfitermékek helyes kezelésére és tárolására hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a hónap elején tömeges szalmonella megbetegedés volt egy éttermi konyhában készült somlói galuskától.
Az EMMI adatai szerint mintegy 500 oktatási intézménybe keresnek iskolaőrt. Eddig közel 1200 jelentkezőt regisztráltak. Az iskolaőrök feladatait a Belügyminisztérium, valamint az iskola és a rendőrség közötti megállapodás határozza meg. A gyermekjogi szakértő szerint az iskolai rendet nem lehet tüneti megoldásokkal kezelni, sokkal átfogóbb koncepci
Egy négytagú családnak több mint százezer forintjába kerülhet, ha kockázatos országból hazaérkezve szeretné elkerülni a kéthetes karantént. Szombattól ugyanis az állam helyett az utazni vágyókra hárul a tesztelés költsége. A Híradónk által megkérdezett háziorvos kaotikus hétvégére számít, miután számos nyitott kérdés maradt.
Egyetlen nap alatt nagyot változott a világ Szigligeten: a múlt hét elején még a település jövőjéről beszélt, egy nappal később viszont lemondott a polgármester. Mi lehet a háttérben?
A magyar kormány felvette a kapcsolatot a törökországi keresztény közösségekkel a Hagia Sophia ügyében. Az államtitkár szerint az ügy praktikus jelentősége csekély, a szimbolikussága viszont történelmi távlatokban is hatalmas.
“A környező országok súlyosan romló helyzete miatt minden lazítás felelőtlenség lenne” - fogalmazott az atv.hu-nak egy kormányzati forrás tegnap késő este.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/30/1227/
Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a csütörtöki kormányinfón - értesült a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a szerdai kormányülés döntéseinek ismertetése után újságírói kérdésekre válaszol.
Csehországban ismét magas a napi újabb koronavírus-fertőzések száma: kedden és szerdán is több mint 275 Covid-19 megbetegedést mutattak ki, holott június végén a napi növekedés már jóval száz eset alatt mozgott - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel közölt statisztikából.
Láthatóan kedveznek a vírus terjedésének azok a mutációk, amelyek tavasz óta a koronavírusban keletkeztek - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az újabb regisztrált betegekkel 4484 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, 3346-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 542.
Tizenkilenccel, 4484-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
A Wellhello zenekar frontembere izgatottan várja a kormány zenei rendezvényekre vonatkozó kijelentését. A kormányhoz és ellenzékhez való viszonyáról is beszélt, és azt is megosztotta a nézőkkel, hogy ki a kedvenc kormánypárti politikusa.
Szombattól az új - a főváros XIII. kerületében lévő Árbóc utcai -, végleges helyükről indulnak a Volánbusz Árpád hidat érintő járatai; ezzel megszűnik a Visegrád utcai ideiglenes végállomás.
Bár a Fidesz-kormány kötelezővé tette már nyolc evvel ezelőtt a mindennapos testnevelést, a beígért 109 iskolai tornacsarnokból mindössze 24-et sikerült átadni ez alatt az idő alatt - írja közleményében a DK.
A járványügyi helyzettel kapcsolatos döntésekről is beszámol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos csütörtöki Kormányinfón. Az atv.hu Facebook-oldalán élőben nézheti a bejelentést.
Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt, hogy Magyarország sokkal hatékonyabban kezelte a járványt, mint Spanyolország vagy Belgium. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint itthon a vírushelyzet stagnál, viszont Európa legtöbb országában a járványhelyzet romlott.
Ezt válaszolta a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője, és szerda óta a Magyar Tenisz Szövetség elnöke a Népszava azon kérdésre, hogy mit szól az Index körül kialakult helyzethez. De arról is beszélt, hogy nem híve a presztízsberuházásoknak.
Gulyás Gergely az Index-ügyéről azt mondta: addig van Magyarországon sajtószabadság, amíg ezekbe a kérdésekbe a kormány semmilyen formában nem szól bele.
Új támogatási program indul Budapest XV. kerületében, ahol hatszáz rászoruló család kaphat 50 ezer forintos támogatást új laptop vagy tablet vásárlásához - jelentette be csütörtökön Facebook-oldalán a kerület polgármestere.
Magyarország továbbra is mindent megtesz azért, hogy a nyugat-balkáni országok minél előbb csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, mivel ez gazdasági, stratégiai és biztonsági érdeke - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután telefonon egyeztetett Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszterrel az ország európ
A pandémia miatt szinte minden megváltozott, még a többezer éves hagyományok, ünnepek lebonyolítása is. Az Íd al-Adhá, azaz áldozati ünnep az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek. Ilyenkor hagyományosan kecskét, de más állatokat is áldoznak, ám a koronavírus-járvány mia
Lassan a végéhez közeledik a nemzeti konzultációs ívek ellenzéki politikusok általi összegyűjtése. Ennek kapcsán Hadházy Ákos elmondta, abban bízik, hogy ez csak az első lépést jelenti majd a kormánypropaganda elleni harcban.
Gulyás Gergely a mai kormányinfón azt mondta, hogy a jövő héten is ülésezik a kormány, tehát még nem mennek szabadságra. “A kormányülések között igyekszik mindenki nyaralni” - mondta a miniszter, aki korábban itthon, Tihany-Sajkodon töltött egy hetet.