Az MSZP felszólította a kormányt vasárnap, hogy teljes körűen mérje fel és tegye biztonságossá az összes bentlakásos idősotthont a koronavírus-járvány második hulláma előtt.
Rohamosan csökken az oxigénszint a fenék közeli vízben, a kutatók attól tartanak, hogy a jövő hét elején ismét jelentős algacsúcs alakul majd ki a Balatonban. Istvánovics Vera, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának
Az utóbbi hónapokban a szabadalmak számán és a magyar védettség nemzetközivé tételén is érezhető volt a koronavírus-járvány – mondta el az InfoRádiónak Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Jedlik Ányos-díjak átadása után.
"Indulunk Szöulba. Szijjártó Péter miniszter úr kíséretében vehetek részt a delegáció munkájában" - írja Facebook posztjában L. Simon László, aki közös fotót is csatolt a külgazdasági és külügyminiszterrel.
Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei településeken átmeneti vízhiány várható vasárnap délutántól - közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. .
Öt megyére (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) adott ki másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnap délután. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken a következő
"Százezer forintra bírságolta a rendőrség Nagy Attilát, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnökét és Vékony Csongort, a Mi Hazánk Ifjainak országos elnökét, amiért részt vettek a Deák téren legyilkolt magyar fiatalok kegyeleti megemlékezésén." - írja szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a párt.
Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei településeken átmeneti vízhiány várható vasárnap délutántól - közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. a honlapján.
Hétfőn 27-32, kedden már 29 és 34 fok között alakulhat a legmagasabb nappali hőmérséklet. Jövő héten jön a nyári meleg: hétfőn 27-32, kedden már 29 és 34 fok között alakulhat a legmagasabb nappali hőmérséklet - írja
"Holnap a Tenisz Szövetség dönt. Én azt szeretném javasolni a közgyűlésnek, hogy ne csak elnököt, hanem egy teljes csapatot válasszanak. Az általam javasolt csapat tagjait a videóból megismerhetik." - olvasható Lázár János Facebook-videója felett.
A Miniszterelnökséghez tartozó Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben írt az Indexről. A posztot azzal zárja: reméli, lesz másik.
Szombaton heves zivatarokkal járó felhőszakadás érkezett Magyarország fölé, amely Somogy és Zala megye egyes térségeiben rendkívüli vízátfolyásokat, villámárvizeket és vízakadályokat okozott. A katasztrófavédelem egységeit országszerte összesen kétszázhuszonöt káreseményhez riasztották. Vasárnapra virradóra is folytatódott a víz elleni védekezés a
Mindenkinek másképp volt nehéz az elmúlt néhány hónap, de az autizmussal élő vagy sérült gyereket nevelő szülők számára különösen kemény volt a karantén. Sokan egy személyben voltak dolgozó nők, anyák, feleségek, gyógypedagógusok, fejlesztők, mindezt úgy, hogy semmiféle segítséget nem kaptak az államtól. Egy friss felmérés szerint a sajátos nevelés
Dömpingszerű kilakoltatási hullám jöhet, miután a veszélyhelyzeti moratórium idején felhalmozódtak a végrehajtási kérelmek - ezt mondta Híradónknak az Utcajogász Egyesület önkéntes jogásza. Közben Híradónk megkeresésére kiderült: több, mint száz kilakoltatás történt 2020 első negyedévében. A DK a közműdíjak rendszerét is átalakítaná, hogy azokat se
Megdőlt a július 24-ére vonatkozó napi csapadékrekord: Somogy megyében, Vése községben 178 mm csapadék hullott, több, mint hetven milliméterrel meghaladva az eddigi rekordot. Az eddigi csúcstartó Nyírlugos volt, ahol 2010-ben ezen a napon
Diplomával a magyar és a nemzetközi munkaerőpiacon is jó eséllyel el lehet helyezkedni – véli az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense. Fábri György szerint a felsőfokú oktatásnak elsősorban nem az aktuális, feltételezett munkaerő-piaci igényekhez kell alkalmazkodnia, hanem olyan tudást kell biztosítania, amellyel hosszú távon é
Elkezdtek újságírókat toborozni az Indexhez – erről számolt be a Media1. A portál szerint többeket is megkerestek, de a főszerkesztő úgy tudja, nem kormánypárti újságíróknak ajánlottak pozíciót. Az Index volt újságírói a Távozó indexesek nevű Facebook-oldalon keresztül kommunikálnak, ahol azt írták, szeretnének együtt maradni és tovább vinni a port
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/26/1199/
A lány az egyik barátnőjével és 4 lóval volt a folyóparton, amikor az egyik csikó játék közben véletlenül belelökte a vízbe Szikrát. A lány azonnal a folyóba ugrott. Végül a 400 méterrel arrébb levő stégnél tudta kihúzni a rémült állatot.
Keresztes Berciről tavaly derült ki, hogy csontrákos. 10 hónapnyi budapesti kemoterápia és műtétek után az orvosok azt mondták, itthon már nem tudnak többet tenni érte. Egy kölni immun-onkológiai centrumban kezelnék a fiút, de ez 30 millió forintba kerülne.
A felvételen látni, ahogy a sofőr egy kézzel próbál manőverezni. Egyre nagyobb vízben kezd gázolni, végül pedig meg is kell állnia, mert az utat teljesen ellepte a vihar miatt lezúduló esővíz.
Az Elektronikus Fizetési Stratégia (EFS) kialakításával kapcsolatos szakmai munka részeként, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) tagjai közreműködésével országos reprezentatív közvélemény-kutatást készült
Megdőlt a július 24-ére vonatkozó napi csapadékrekord: Somogy megyében, Vése községben 178 mm csapadék hullott, több, mint hetven milliméterrel meghaladva az eddigi rekordot. Az eddigi csúcstartó Nyírlugos volt, ahol 2010-ben ezen a napon
Szinte nincs olyan település Zala és Somogy megye határának közelében, ahol ne okozott volna komoly károkat a péntek este kezdődött felhőszakadás. Órákon át ömlött az eső, amitől a kis vízfolyások pillanatok alatt széles folyamokká duzzadtak. Utakat, hidakat mosott el az ár, ahogy Galambokon, úgy a Zala megyei Miháldon is átszakította a rengeteg ví
"Lehet Balatont kínálni, de ha a római amfiteátrumot akarja valaki megnézni, az nem ugyanaz. Az emberek már céltudatosabbak, a nyaralás szofisztikáltabb, mint régen" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Barna Béla, a Csámborgó
A zöld, vagyis a biztonságosnak számító országok esetében is elővigyázatosságot ajánlanak a szakemberek. Híradónk elment megnézni milyen a határátkelés egy piros, és egy zöld besorolású országhatáron. Július 12-e óta csoportosítják az országokat az alapján, hol milyen mértékű az új koronavírussal fertőzöttek aránya. Az infektológus szerint a besoro
A főváros célja, hogy arra ösztönözze a tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak Airbnb formában, a tanév során pedig albérletként, diákoknak adják ki a lakásaikat – mondta a főpolgármester az InfoRádióban. A megkérdezett kerületi polgármesterek szerint az Országgyűlés által elfogadott szabályozás nem ad elég eszközt a kerületeknek a helyze
Az ötéves kislány gyerekülésben utazott, amikor egy traktor hajtott neki a család autójának. A gyereket sikerült újraéleszteni, de később a kórházban meghalt.
Sok művésztársához hasonlóan a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész is kemény időszakot élt át, hiszen amellett, hogy tartott a koronavírustól, dolgozni sem tudott, mivel a járvány miatt leálltak a színházak, a forgatások.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a kormányfőtől el fogják venni az EU-pénzek szétosztásának jogát – véli Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.
A Semmelweis Egyetem rektora nem tenné kötelezővé a vakcina beadását, de szerinte a 65 év fölöttiek és az orvosok esetében érdemes elgondolkodni hogy erősen ajánlott legyen a vakcina.