2020. július 25. szombat

júl. 25
12:36
Félmillióan utaztak vonattal a Balatonra egy hónap alatt (Demokrata)
Félmillióan utaztak vonattal a Balatonra az elmúlt egy hónapban, sikeresek az új balatoni jegytípusok.
júl. 25
12:42
Index-ügy: megszólalt az Átlátszó főszerkesztője (ATV)
„Súlyos aránytévesztés a kiváló egyensúlyozóművész és hintapolitikus Bodolai Lászlón leverni az Orbán-rendszer borzalmas sajtópolitikáját” – írja Facebook-oldalán Bodoky Tamás.
júl. 25
12:42
Karácsony: „A kormánynak mindenképpen meg kell buknia” (Demokrata)
Karácsony Gergely főpolgármester üdvözölte a Párbeszéd, valamint korábbi pártja, az LMP együttműködéseit helyi szinten.
júl. 25
12:48
Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás (Alternatív Energia)
Azonban módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok.
júl. 25
12:50
Mitől zöldülhetett be a vízilabdázó gyerekek feje a tatabányai fürdőben? (Alternatív Energia)
A népegészségügy vízmintát elemez, a kormányhivatal vizsgálatot indított.
júl. 25
12:52
Karácsony: Ma nagyon sokan félnek a jövőtől (Alternatív Energia)
A főpolgármester az LMP kongresszusán azt mondta: keresniük kell egymás szövetségét, hogy a közös ellenzéki programot a lehető legtöbb zöld tartalommal tölthessék meg.
júl. 25
13:06
Horthy park Újbudán? Hétfőn szavaz a képviselő-testület (ATV)
A Mi Hazánk közterület-elnevezési javaslatáról szavaz hétfőn a XI. kerület képviselő-testülete, a párt azt szeretné, ha a Hadak útja és a Tétényi út közötti névtelen közterületet Horthy parknak neveznék - mondta a párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 25
13:09
Nem csak fagyisznoboknak: ezek a legjobb balatoni fagylaltozók 2020 nyarán (Pénzcentrum)
Habár az időjárás ma nem a legszebb júliusi arcát mutatja felénk, azért egy jó fagylalt mindig jól esik. Összeszedtük a Balaton körüli legjobb fagyizókat és cukrászdákat, hogy ne kelljen kutatni őket. Érdemes megjegyezni! Nyáron
júl. 25
13:18
Orbán Viktort és Kásler Miklóst is megsorozná kérdéseivel Bangóné (Demokrata)
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság összehívását követeli jövő hétre a járványügyi intézkedésekről.
júl. 25
13:30
Elöntötte a víz a Csurgót és Gyékényest összekötő utat (ATV)
Autók állnak a nagy esőzés miatt vízzel elárasztott Csurgót és Gyékényest összekötő úton, a Somogy megyei Porrogszentkirály közelében - írja az MTI.
júl. 25
13:48
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság összehívását követeli jövő hétre a járványügyi intézkedésekről (ATV)
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság összehívását követelte szombaton jövő hétre, hogy értékelje a koronavírus-járvány alatti kormányzati intézkedéseket.
júl. 25
13:54
Vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi az MSZP, Orbánt és Káslert is várják (Alternatív Energia)
Szeretnék, ha a miniszterelnök és az emberi erőforrások minisztere is válaszolna a kérdéseikre.
júl. 25
14:06
Fotókon, ahogy elönti az utakat az áradás Magyarország délnyugati részén (SzMo)
A hatalmas mennyiségű eső miatt utak és házak kerültek víz alá Zalában és Somogyban.
júl. 25
14:12
Szijjártó a holland miniszterelnökről: "gyűlöli a mi politikánkat" (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a lehető legjobb megállapodás született az európai helyreállítási alapról a hét elején véget ért uniós csúcson, ha nem a legjobb lett volna, akkor Magyarország nem fogadta volna el.
júl. 25
14:24
Szijjártó Péter: a lehető legjobb megállapodás született meg (Demokrata)
Szijjártó Péter szerint a lehető legjobb megállapodás született az európai helyreállítási alapról.
júl. 25
14:27
Kitapétázni a belső labirintust – Csehy Zoltán belső utazásokról (Alternatív Energia)
Fél év Svájc – és kultúrsokkot kap az olvasó, ha úti társául szegődik a Grüezi! című könyv szerzőjének, aki nem kevés hedonizmussal veti bele magát az Alpok ölelte ország gazdag művészeti forgatagába – miközben Ovidius Átváltozások című opuszát is fordítja egy kolostorban. Csehy Zoltánt erotikáról éppúgy kérdeztük, mint hexameterekről.
júl. 25
14:30
22 milliárd forintot fordít a kormány kisvasút-felújításokra (ATV)
A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország messze más országok előtt halad, ami megjelenik egyrészt a természettudományi tárgyak hangsúlyában, másrészt az osztálytermen belüli és kívüli foglalkozásokban - mondta szombaton Kemencén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
júl. 25
14:30
Szobrot kapott Csukás István a második otthonának számító Balatonszárszón (SzMo)
A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait.
júl. 25
14:36
"Rutte nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, amikor megbüntethette Magyarországot" (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a lehető legjobb megállapodás született az európai helyreállítási alapról a hét elején véget ért uniós csúcson, ha nem a legjobb lett volna, akkor Magyarország nem fogadta volna el.
júl. 25
14:42
Szíjjártó: ha nem a legjobb lett volna, akkor Magyarország nem fogadta volna el a brüsszeli megállapodást (Menedzsment Fórum)
A Hét videójában lapunk is foglalkozott azzal a kérdéssel, vajon Orbán Brüsszelben hatalmasat nyert, vagy egy orbitálisat bukott a helyreállítási alapról született megálapodás elfogadásával. Most a magyar külügyminiszter a France24-nek nyilatkozva megadta a frappáns választ.
júl. 25
14:54
„Ma már voltam egy temetésen, ne temessük az Indexet” – Herczegh Zoltán beszéde a pénteki tüntetésen (SzMo)
A divattervező, civil politikai aktivista is felszólalt a sajtó szabadságáért, az Indexért zajlott tüntetésen.
júl. 25
15:00
Öt hónap után végre találkozott Rácz Zsófia a fiatal pedagógusokkal (Alternatív Energia)
„Ami késik, nem múlik” – közölte a fiatalokért felelős helyettes államtitkár.
júl. 25
15:06
Mérő László: „Az Index szétrobbanása meggyorsíthatja a jövő kialakulását” (SzMo)
A matematikus-pszichológus szerint most az olvasókon, magánembereken is múlik, hogy az Index utódaként létre tud-e jönni egy valóban teljesen független lap.
júl. 25
15:15
Óriási pusztítást végzett a vihar: áradások Zalában, Somogyban + FOTÓK (Pénzcentrum)
Többfelé áradásokat okozott a hirtelen lezúduló víz a nyugati országrészben. Zalában egy településről családokat kellett kitelepíteni. Komoly pusztításokat végzett a vihar a nyugati országrészben: a hirtelen lezúduló víztömeg
júl. 25
15:30
A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország más országok előtt halad (Demokrata)
Rétvári Bence a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapi ünnepségén vett részt.
júl. 25
15:33
Lecsapott a vihar – Családokat telepítettek ki Zalában, utakat kellett lezárni Somogyban (Alternatív Energia)
Surdon fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt.
júl. 25
15:36
Somogyban is pusztított a vihar: Utakat kellett lezárni (ATV)
Több utat is le kellett zárni Somogyban szombaton az esőzés miatt kialakult vízátfolyások miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
júl. 25
15:42
Orbán Viktor kalapos-napszemüveges fotót posztolt magáról (ATV)
Több Balaton, kevesebb Brüsszel - ezzel az üzenettel osztotta meg kalapos- napszemüveges fotóját Orbán Viktor Facebook-oldalán.
júl. 25
16:00
Fluor Tomi az Index-ügyről: „A sajtószabadságot módszeresen haraptatják a padkára” (SzMo)
Az énekes is markánsan megfogalmazta a véleményét az Index megszűnéséről.
júl. 25
16:06
N. Kósa Judit: Tiszta Amerika a körúton (Alternatív Energia)
Három utcája van mindössze Balatonszéplaknak, amelyet ma ugyanúgy hívnak, mint a telep kiépülésének virágkorában, az 1930-as évek közepén. A Hungária, a Zsigmond és a Klára.
júl. 25
16:39
Félmillió magyar elkerülte a gigadugót a Balcsi felé: így csinálták, neked is elérhető (Pénzcentrum)
Sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan növekszik a vonatozó kerékpárosok száma is.  A Balaton déli partjára 335 ezren, az északi partra pedig közel 164 ezren érkeztek
júl. 25
17:00
Több tanár megy nyugdíjba, mint ahányan pedagógusképzésre jelentkeznek (ATV)
Ráadásul a pályakezdők száma is alig teszi ki a felvételizők egyharmadát. A korábbi PDSZ-elnök attól tart, nagyon nagy probléma lesz az iskolaőr-rendszerből.
júl. 25
17:00
Nem sokszor látni így Orbán Viktort: napszemüvegben és szalmakalapban pihen (SzMo)
A heti brüsszeli tárgyalások fáradalmait piheni ki képaláírása szerint.
júl. 25
17:00
Egyre rejtélyesebb, ki akarja tönkretenni az Indexet (Demokrata)
Bodolai László: „Befutott több olyan info, hogy Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal.”
júl. 25
17:12
Media1: súlyos vádakkal illette az Index elbocsátott főszerkesztőjét a kiadó vezetője (ATV)
Egy ma nyilvánosságra került internetes bejegyzésben Bodolai László súlyos kijelentéseket tett Dull Szabolcsról, a portál elbocsátott főszerkesztőjéről – írja a Media1.
júl. 25
17:12
Képek a tüntető tömegből – megmutatjuk, milyen volt a pénteki vonulás az Indexért testközelből (SzMo)
Fotósunk együtt haladt az egyre sokasodó tömeggel.
júl. 25
17:30
Gyurcsány megszólalt az Index-ügy után: "nincs más út a győzelemhez", mint az ellenzéki egység (ATV)
Facebook-bejegyzésben értékelte az Index helyzetét a volt miniszterelnök, aki szerint bár "ösztöneik ellen van" az ellenzék egységesülése, de mint írja, "nincs más út a győzelemhez".
júl. 25
17:45
Index-tüntetés a kormányoldalról nézve (Alternatív Energia)
Az állami sajtó tegnap este csak érintőlegesen foglalkozott az Index és a sajtószabadság mellett szervezett többezres tüntetéssel.
júl. 25
17:45
Megígérte a MÁV-vezér: sokkal gyorsabban juthatunk majd el Miskolcra, Debrecenbe, Kecskemétre (Pénzcentrum)
Csak akkor lesz versenyképes és vonzó a vasúti és a buszközlekedés, ha üzembiztosan hamarabb és olcsóbban viszi el az utasokat, mint ha egyénileg utaznának - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna
júl. 25
17:48
„Orbán Viktorral közösen hatalmas támogatást harcoltunk ki” (Demokrata)
A mi barátságunk nem csupán ezeréves történelmi kapcsolat, minket egy közös cél és cselekvési stratégia is egyesít – mondta a Magyar Hírlapnak Mateusz Morawiecki.
júl. 25
18:18
Kiakadt a Párbeszéd: szerintük Tihanyt "felfalja a NER" (ATV)
"Tihanyt felfalja a NER, a település arculati és tájképi értékei folyamatosan pusztulnak, a kormányhivatalba integrált zöldhatóság egyelőre hallgat, míg a nemzeti park szerint probléma ugyan, ők azonban nem tehetnek semmit. A tihanyi dúlás az iskolapéldája annak, mit művel az orbáni hatalom a Balatonnal a természeti kincseinket megvédeni hivatott h
júl. 25
18:18
Fidesz: a „kamuvideósok” akarják értékelni a védekezésben részt vevőket (Demokrata)
Elképesztő, hogy a „kamuvideósok” akarják értékelni a védekezésben résztvevőket – reagált a Fidesz Bangóné sajtótájékoztatójára.
júl. 25
18:30
MÁV: óriási késések Zala és Somogy megyében a viharok miatt (SzMo)
Van olyan település, ami teljesen megközelíthetetlen, számos vasúti vonalon és közúton szinte lehetetlen a közlekedés.
júl. 25
18:42
Fidesz: Folyamatosan támadják a mentőket, egészségügyi dolgozókat, rendőröket, járványügyi szakembereket és a kormányt (ATV)
"A kamuvideósok akarják értékelni a védekezésben résztvevőket?" - keményen reagált Bangóné Borbély Ildikó nyilatkozatára a Fidesz.
júl. 25
18:48
Index-újságíró: Azzal, hogy felálltunk, megmentettük a portált (Alternatív Energia)
Fábián Tamás közölte, a felmondásukkal ismét bemutatták az olvasóknak azt, amit cikkek, videók és fotók százezreivel tettek az elmúlt években: hogy mi történik Magyarországon.
júl. 25
19:48
Szakértő: Ami az Indexszel történik, hatással lehet más lapok, médiumok életére is (ATV)
"Erősen kétséges, hogy az Index, mint márkanév, fenn tud-e maradni?" – erről beszélt híradónknak a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Tegnap este Budapesten tüntetést szerveztek a portál és a magyar sajtószabadság mellett, a demonstrálók az Index székházától a Karmelita kolostorhoz vonultak. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke itt azt mondta: az
júl. 25
19:48
Vasárnap is zivatarok várhatók az ország nagy részén (Demokrata)
Vas és Zala megye kivételével vasárnapra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt.
júl. 25
19:54
Mindent behálóz a máltai polip (Alternatív Energia)
A Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében zajló eljárás csupa drámai fordulat. Kínos részletek derülnek ki a földközi-tengeri szigetországot behálózó korrupcióról, potyognak a csontvázak a szekrényből.
júl. 25
19:56
Vasárnap még maradnak a zivatarok, de hamarosan visszatér a száraz, meleg idő (Alternatív Energia)
Csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
júl. 25
19:58
A felvilágosodás helyretéve (Alternatív Energia)
Néhány kérdés válasz nélkül maradt. Az első: milyen lenne a világ a felvilágosodás eszméi nélkül? Milyen lenne Európa arca, ha az alkotmányos monarchia helyett a királyok-királynők ma is isten kegyelméből uralkodnának? Hol tartanának a tudományok, ha a kutatás-oktatás kereteit a Vatikán határozná meg?

Keresés