A párbeszéd már folyik, a Fidesz és a Néppárt esélyt adott egymásnak a folytatásra, a Fidesz inkább maradni akar - derül ki fideszes politikusok, Novák Katalin és Gulyás Gergely nyilatkozataiból. Tusk EPP-elnök "olyan megnyilatkozásokra ragadtatja magát, amelyek kisebbségi véleményt képviselnek. Ezért sok bírálat éri zárt ajtók mögött" -mondja egy
Fonyód környékén megháromszorozódtak a lakó- és üdülőingatlanárak az elmúlt tíz évben, és a Balaton-parton átlagosan is majdnem kétszeresére emelkedtek, miközben a Velencei-tónál 50 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 9 százalékkal
Zsarolással vádolja Orbán Viktor miniszterelnököt a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére tervezett európai uniós hitelfelvétel kapcsán a DK, az ellenzéki párt nem fogja megszavazni a kormánynak az ügyben felhatalmazást adó országgyűlési határozati javaslatot.
A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Egy friss kutatás adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében, miután telefonon megbeszélést folytatott Tete Antonio új angolai külügyminiszterrel.
A DK európai parlamenti képviselője bejelentette: pártja országgyűlési képviselői nemmel szavaznak majd a kormány feltételeire az uniós hitelfelvételt illetően.
Újabb hét telt el telitalálat nélkül, így tovább halmozódott az Ötöslottó várható főnyereménye. Immár 1,535 milliárd forint a tét hazánk legismertebb lottójátékán.
Annak ellenére, hogy szeptemberre új migrációs csomagot ígért az Európai Unió, még mindig eltérnek a vélemények az illegális bevándorlás helyzetének kezeléséről.
A vizsgálatba bevont orvosszakértők álláspontja szerint a magyar fejlesztésű eszköz a beállított paramétereket pontosan és megbízhatóan teljesíti, megkezdődhet a felkészülés a sorozatgyártásra.
Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón beszélt arról, hogy lehetséges, hogy szigorúbb intézkedéseket kell hozni a környező országokban történő fertőzés-emelkedések miatt. Pusztai Erzsébet infektológus szerint ha lesz is korlátozás, enyhébbre számíthatunk, mint márciusban.
Lakossági bejelentés érkezett a Pilisi Parkerdő Zrt.-hez, hogy csütörtök este a Jánoshegyi és a Tündérhegyi út elágazásánál egy medvét és annak bocsát látták az erdőbe bemenni.
A Kalocsai Járási Ügyészség 2020. július 10-én fogolyszökés bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy rabot, aki július 4-én éjjel megszökött az állampusztai börtönből, majd rövid bujkálás után álnéven jelentkezett be egy szállóba, de július 8-án elfogták a rendőrök.
A koronavírusos beteg megjelenése mellett a látogatók, kísérők híján visszaszoruló egyéb kórházi fertőzésekkel, hatékonyabb betegellátással is indokolja a szigort az intézmény.
Tóth Bertalan közösségi oldalán azt írja, az utóbbi napokban több levelet is kapott az MVM Zrt.-től. "Nem marketing leveleket, hanem az általam indított közérdekű adatigénylési eljárások nyomán - részben jogerős bírósági ítélet alapján, részben maguktól - kiadott dokumentumokat" - tette hozzá az MSZP elnöke.
Július 10-én vezeti be a Szerencsejáték Zrt. az új, Kávészünet elnevezésű sorsjegyét. A játék a rohanó mindennapokban invitál pár perc pihenőre, egy gyors játékra. Az új Kávészünet sorsjegy az 500 forintos árkategóriában kínál
A békéscsabai női kézilabda csapat kedden kezdte meg a felkészülést a következő szezonra, a klub az idegenlégiósokat, illetve a külföldön járt játékosokat koronavírustesztre küldte.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője, Ledia Lazeri sajtótájékoztatót tartott a WHO szerepéről és tevékenységéről a koronavírus-járvány idején.
Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor valaki furcsa számokról hívást kap, és ezeket felvéve a telefonszámlája az egekbe szökik. Az alapvető óvatosság mellett, - hogy ne fogadjunk olyan hívásokat, amik egzotikus országhívószámokról
Az emberek leginkább a közmédiából tájékozódtak a koronavírus-járványról – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által elfogadott, a lakosság járványhelyzet alatti médiahasználati és hírfogyasztási szokásairól készített kutatásából – közölte a testület kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A Somogy Megyei Kormányhivatal június 12-i határozatában engedélyezte, hogy ötszintes apartmanházat építsenek az Országos Meteorológiai Szolgálat viharjelző obszervatóriumának tőszomszédságába. A szakemberek szerint ez veszélyezteti az állomás méréseinek pontosságát.