Nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatóján, csütörtökön Budapesten.
Az ellenzéki pártok külön indulása esetén a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson, de ha egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig tartó közös lista lenne, akkor akár 56 százalékot is elérhetnének a kormánypártok - ismertette a Nézőpont Intézet legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatása eredmé
Idén is rangsorolták a balatoni strandokat, megvizsgálva a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, a büfék színvonalát. Sőt, 2020-ban a járványügyi szempontból legbiztonságosabb strand különdíját is kiosztják. A
„Bár teljesen máshonnan indulunk, mások az elveink, az értékeink és a szándékaink is, de van, hogy középen mégis találkozunk – ez történt most a főváros és a kormány viszonyában, legalábbis a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, vagyis az AirBnB-törvény kapcsán” – kezdi közösségi oldalán Karácsony.
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
A bizottsági javaslat igazságtalan elemeit mindenképpen meg kell változtatni - mondta a fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az EP plenáris ülés szünetében.
A hozzászólók 90 százaléka a Liget Budapest projekt folytatására kéri a fővárost a Főpolgármesteri Hivatal által a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítása céljából kezdeményezett partnerségi egyeztetéseken – közölte az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a projekt miniszteri biztosa.
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, a Leadec Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásán.
Az Idea Intézet online közvélemény-kutatása szerint a kormánypárti és ellenzéki szimpatizánsok körében is egyértelműen ez a domináns vélemény, ugyanakkor a kormánypártok hívei többségében legfeljebb 1 éves, az ellenzéki pártok szimpatizánsai, valamint az egyéb meggyőződéssel jellemezhető felnőttek viszont hosszabb, 2-3 éves válságidőszakra számítan
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a fán akadt siklóernyős balesetét az ügyészség vizsgálja, amely pontosan meg fogja mutatni, hogy kinek a részéről történt mulasztás. A magyar és külföldön szolgáló magyar katonák között is volt olyan, aki koronavírussal fertőződött.
A HammerWorld metál- és hard rock magazin nem akárkivel készített interjút a júliusi-augusztusi számában. Varga Mihály pénzügyminiszter ezúttal zenei ízléséről árult el egy s mást.
Tizenegy gyanúsított letartóztatását rendelte el a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson elkövetett vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben az MTI-vel.
Olyan, jelenleg egy allergia elleni orrspray-ben megtalálható hatóanyagot azonosítottak pécsi és osztrák kutatók, amely a későbbiekben akár a koronavírus-fertőzés kezelésében lehetséges gyógyszerként is alkalmazható lesz, de egyelőre a laboratóriumi vizsgálatoknál tartanak – mondta a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Kutatócsoportjának vezetője.
Magyarországon a járvány ellenére egyetlen napra sem szünetelt az oktatás, meg tudták szervezni az érettségit, a szakmai vizsgákat és a felsőoktatási felvételit.
Az ózdi, illetve a hajdúböszörményi bíróság rendőrökre támadó férfiakat ítélt szabadságvesztésre gyorsított eljárásban - tudatta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön közleményben.
"Ez minden jólneveltségen és a magyar politika minden létező brutalitásán messze túlmegy!" - jelentette ki Gulyás Gergely a Kaleta-ügy kapcsán a kormányinfón, miután az általa “kicsiny gyűlöletközpontnak” nevezett Párbeszéd - Karácsony Gergely pártja - a miniszterelnök, a külügyminiszter és az igazságügyminiszter képeivel nevezi “cinkosoknak” a kor
Budapesten a kerületeknek lesz lehetősége az AirBnB szabályozására - jelentette ki Karácsony Gergely. Az AirBnB szabályozása kapcsán a kormány, ahogyan az a mai bejelentésekor is elhangzott, a szállodák és a szállodatulajdonos
A miniszterelnök felszólította a minisztereit, hogy írjanak saját tevékenységükről elfogulatlan könyveket. Csak bízni lehet abban, hogy a kormánytagokkal együtt az első sorban ülő Mészáros Lőrinc is kedvet kap ehhez.
A kormány a súlyos büntetőpolitika mellett áll, egy ilyen esettel, ahol képek tárolása valósult meg, gyermekekről, ráadásul erőszakos cselekményekről is van szó. Nagyon enyhe ez az ítélet - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV kérdésére a Kaleta-ügyben hozott bírósági ítéletről a Kormányinfón.
Ha Európa a szélsőséges szekularizmustól vezérelve hallgat a vallási kisebbségeket érő jogsértésekről, azzal világszerte bűnrészességet vállal sok millió ember üldöztetésében és halálában - véli a kereszténydemokrata EP-képviselő.
„Tarlós István azért kritizált, mert vidéki vagyok. Orbán Viktor azért, mert budapesti vagyok. Izgulok, ezek után mit tud mondani Németh Szilárd?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán a főpolgármester.
Nem szabott a kormány határidőt a fővárosnak a Lánchíd felújítási tenderének a kiírására - jelentette ki Gulyás Gergely a mai Kormányinfón az ATV kérdésére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/09/1030/
Budapest főpolgármestere jó iránynak nevezte, hogy a kormány az önkormányzatoknak, Budapesten a kerületeknek ad lehetőséget az Airbnb szabályozására. Közölte, a fővárosi önkormányzat kész együttműködni a kerületekkel a szabályozási munkában.
"Védjük meg a gyerekeinket!" címmel szerveztek civilek tüntetést a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé. A résztvevők a gyermekek és kiskorúak szexuális abúzusa és a törvény puhakezűsége ellen tiltakoznak.