2020. július 8. szerda

júl. 8
18:27
Javaslatot nyújtott be a Jobbik a Kaleta-ügy apropóján (ATV)
A Büntető Törvénykönyv szigorítását kéri a Jobbik a gyermekek védelme érdekében, és javaslatot nyújtott be a pedofília miatt elítélt személyek nyilvántartási rendszerének bevezetéséről – közölte a párt.
júl. 8
18:45
Építési terület vagy kirándulóhely? A Hajógyári-sziget miatt aggódik a III. kerület vezetése (ATV)
A kormányzati tervek szerint gát épülne a szigeten, ami miatt akár ezer fát is kivághatnak. Az építési szabályozás jelenleg a kerület és a főváros hatáskörébe tartozik. Kiss László polgármester azt mondta: lesz válaszuk arra is, ha elvennék ezeket a jogokat.
júl. 8
18:51
"A napról napra változó esetszámok a legbeszédesebbek" (ATV)
Öttel emelkedett a fertőzöttek száma, így most összesen 4210 koronavírusosról tudnak a hatóságok. A hivatalos tájékoztatás szerint 736 az aktív fertőzött, 132 beteget ápolnak kórházban és közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen. A szomszédos országok közül Ausztriában ugrott meg az utóbbi napokban az esetszám, Romániában pedig valósággal tombol a járv
júl. 8
18:57
A bíróság ítélete felháborító és elfogadhatatlan (Demokrata)
Undorító, amit Kaleta Gábor tett – írta Facebook-oldalán Kocsis Máté.
júl. 8
19:03
A Momentumnak van egy fontos kérdése a Kaleta-üggyel kapcsolatban (ATV)
Orosz Anna, a Momentum alelnöke szerint a túlságosan megengedő jogszabályi környezet mellett van három olyan fontos gondolat, melyekkel sokkal inkább kellene foglalkozni a Kaleta-ügy kapcsán.
júl. 8
19:03
Idén is lesz Balaton-átúszás: sőt, egy meglepő újdonsággal is készülnek a szervezők (Pénzcentrum)
Újítással készülnek a szervezők az augusztus 1-jei 38. Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni. A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. szerdai közleményéből kiderül
júl. 8
19:12
Még súlyosabb büntetést kapott az Orbán-interjú meghamisítója (Alternatív Energia)
Másodfokon több mint másfélszeresére növelték a pénzbüntetését és a szerkesztéstől is eltiltották a Veszprémi Napló volt munkatársát.
júl. 8
19:21
Üzent a Fidesz a DK-nak: Ha kell, megteszik a szükséges intézkedéseket (ATV)
A baloldalt nem a járvány, csak a politikai támadás érdekli – reagált a Fidesz a DK-közleményére, melyben a párt azt sérelmezte, hogy a kormány annak ellenére engedélyezi a Szerbiából való beutazást, hogy ott éppen tombol a járvány. A DK úgy fogalmazott: „Orbán Viktor megint nem aszerint döntött, hogy mi szolgálja a magyarok egészségét és biztonság
júl. 8
19:24
Újszülöttet hagytak a hatvani kórház babamentő inkubátorában (Ripost)
A kisfiú egészséges, és a Nyári Csaba nevet kapta.
júl. 8
19:27
Hazautaztak a Rákóczi Szövetség táborából a koronavírus-fertőzöttekkel érintkezők (ATV)
Többen hazautaztak megfigyelésre a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborából, mert egy magyar és egy szerb koronavírus-fertőzött táborozóval érintkeztek - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
júl. 8
19:33
Kaleta-ügy: Szigorítást ígér Kocsis Máté (ATV)
„Kaleta ahelyett, hogy enyhítésért fellebbezne, inkább nézzen szembe gyomorforgató tettével, és annak minden létező következményével, ugyanis az ügynek még nincs vége” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, aki szerint „undorító”, amit Kaleta tett, a bíróság ítélete pedig „felháborító és elfogadhatatlan”.
júl. 8
19:48
Egészséges csecsemőt hagytak a Hatvani kórház inkubátorában (SzMo)
Édesanyja jól ellátva, bepelenkázva, és jó általános állapotban helyezte a gyereket az inkubátorba.
júl. 8
20:03
Elképesztő életmentés zajlott egy Csongrád megyei strandon (ATV)
Egy Szegedhez közeli szabadidőparkban elképesztő életmentésnek lehettek szemtanúi és részesei a fürdőzők.
júl. 8
20:12
Az ügyészség tárgyalást kért a pedofil nagykövet ügyében (BorsOnline)
Gyermekpornográfia miatt az ügyészség büntetési indítványa a volt diplomata ügyében megfelelt a bírósági gyakorlatnak – közölte szerdán a Legfőbb Ügyészség. Kihangsúlyozták, hogy az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott, bírósági tárgyalás megtartása mellett.
júl. 8
20:18
Koronavírus a Sátoraljaújhelyen: többen hazautaztak megfigyelésre a Rákóczi Szövetség táborából (Alternatív Energia)
Két fertőzöttet a Szent László kórházba szállítottak.
júl. 8
20:33
Sok minden már be van árazva – jól járhat az Orbán-kormány Plenkovic győzelmével (Menedzsment Fórum)
Valószínűleg a jövőben is egy jobbközép kormánykoalíció irányítja majd Horvátországot, miután a választók vasárnap bizalmat szavaztak Andrej Plenkovic miniszterelnök pártjának. A Privátbankár.hu-nak nyilatkozó Balkán-szakértő szerint voltak ugyan súrlódások az Orbán- és a Plenkovic-kormány között, de ezek már „be vannak árazva”, ezért a kapcsolatok
júl. 8
20:48
Élőlánccal tiltakoztak a Hajógyári-sziget fáinak kivágása és a tervezett építkezések ellen (SzMo)
A demonstrálók szerint nincs szükség a szigetet körülvevő gátra, különösen nem a nagyjából 1000 fa kivágása árán.
júl. 8
20:57
Vegyesen alakult a forint szerdán (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
júl. 8
21:09
Origo: az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát a kormány (ATV)
Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát a kormány - írta az Origo szerdán.
júl. 8
21:09
Alapvető változás jön a legtöbb magyar bolt pénztáránál: ezt minden vásárlónak tudnia kell (Pénzcentrum)
Januártól - bizonyos kivételekkel - a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős
júl. 8
21:21
Pálinkás József: A kormány előbb-utóbb kénytelen lesz meghajolni a tények előtt (ATV)
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: úgy látja, a kormányzat az utóbbi időben nem igazán hajlik a kompromisszumokra, de szerinte ennek előbb-utóbb vége lesz.
júl. 8
21:24
"Orbán Viktor valamiért gyűlöli a fákat" (Alternatív Energia)
Óriási emberlánccal tiltakoztak az Óbudai-szigetre tervezett védmű ellen.
júl. 8
21:30
Újraindult a lomtalanítás Budapesten, a kupacokat széttúró lomizók nehezítik a munkát az FKF szerint (SzMo)
Arra is kérik a budapestieket, hogy csak a megfelelő lomokat tegyék ki, ezzel segítve a hulladékokat elszállítók munkáját.
júl. 8
21:51
Virológus: A jövőben is számítani kell új gócpontok kialakulására (ATV)
21 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskolában egy zártkörű értekezlet után. Sátoraljaújhelyen egy nyári táborban bukkant fel a vírus, ott két fertőzöttet regisztráltak. Jakab Ferenc virológus az ATV Híradójának azt mondta, a jövőben is számítani kell új gócpontok kialakulására. A szakértő szerint azonnali loka
júl. 8
21:57
Egy kormánydöntés szerint az önkormányzatok akár be is tilthatnák a rövid távú lakáskiadást (Alternatív Energia)
Az Airbnb teljes szabályozása törvényi úton az önkormányzatokhoz kerülne.
júl. 8
21:57
Élőlánccal tiltakoztak Hajógyári-sziget védelmében (ATV)
Élőlánccal tiltakoztak civilek és politikusok a Hajógyári-szigeti Nagyréten a sziget zöldterületének védelmében. Azt kifogásolják, hogy a rozsdaövezetek hasznosításáról szóló törvényre hivatkozva, védműrendszert akar építeni a kormány a Hajógyári-szigeten, ez pedig akár ezer fa kivágásával is járhat.
júl. 8
22:09
Origo: az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát a kormány (Demokrata)
Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát a kormány – írta az Origo szerdán.
júl. 8
22:21
Szabó Tímea: Orbán Viktor bármit képes elpusztítani (Demokrata)
Szabó Tímea szerint Orbán Viktor miniszterelnök gyűlöli a fákat és a természetet.
júl. 8
22:33
Sokkot kaptak a látogatók: Szörnyű, mi került elő a temetőben a vihar után (Ripost)
Döbbenetes látvány fogadta a szeretteiket gyászolókat.
júl. 8
23:36
Anya lett a 14 éves kislány, aki azt állította: egy 10 éves fiú az apa (Ripost)
Darya eredetileg szeptemberre volt kiírva, de máris életet adott egy kis csöppségnek.

2020. július 9. csütörtök

júl. 9
0:03
Koronavírus - fontos figyelmeztetést kaptak a magyarok (Infostart)
Továbbra is lecsengőben a járvány, de a készültséget fenn kell tartani - írta a kormányzati tájékoztatási oldal.
júl. 9
0:03
Világhírre törnek a kutyás magyar rendőr lányok (Blikk)
Szívdöglesztően szexik, és bármelyik kutyát egy füttyszóval képesek szófogadásra bírni – világhírnév előtt állnak a magyar rendőr lányok!
júl. 9
0:03
Eddig 232 ezer nemzeti konzultációt töltöttek ki (444.hu)
A kormány szerint ez nagyon nagy érdeklődés.
júl. 9
0:07
Freund Tamás: Nemzeti érdek a tudomány és a politika együttműködése (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia új elnökét 251 szavazattal választották meg, Pléh Csaba 169 voksot kapott. Freund Tamás szerdán beszélt elnöki céljairól, a leválasztott kutatóhálózat ügyéről, a kormányzati kapcsolatokról és a nemzetközi szerepvállalásról is.
júl. 9
0:07
Lesújtó bizonyítékot talált a Who: a levegőben is képes terjedni a járvány – Ezt javasolja a víruskutató (Blikk)
A WHO bizonyítékot talált arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjedhet.
júl. 9
0:11
Kiderült, mi lett a koronavírusos táborozó gyerekekkel (Infostart)
Kedd este érkeztek az első hírek arról, hogy két fertőzött gyereket azonosítottak egy sátoraljaújhelyi táborban.
júl. 9
0:11
Szabadnapos mentős mentett meg egy vízben fuldokló férfit Szegeden (Blikk)
Csongrád megyében egy szabadidőparkban a fürdőzők védelmét mindig a szabadnapos mentősök látják el vízimentőkként. Szerdán is az egyik szabadnapos mentős mentette meg egy fuldokló férfi életét.
júl. 9
0:15
Már közel negyedmillió nemzeti konzultációt töltöttek ki (Infostart)
Dömötör Csaba a baloldali pártoknak is üzent.
júl. 9
0:15
Hoppácska: pénzügyminiszter úgy még nem játszott Deep Purple-t, mint Varga Mihály! (Blikk)
Végre kiderül az igazság arról, mi köze is van Varga Mihály pénzügyminiszternek a metálhoz. Vigyázat: gitáros videó is van!
júl. 9
0:19
Újszülöttet találtak a hatvani kórház babamentő inkubátorában (Infostart)
Egészséges csecsemőt helyeztek el hajnalban a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet babamentő inkubátorában - közölte az intézmény.
júl. 9
0:23
Szeptember végén választ Mohács (Infostart)
Szeptember 27-re, vasárnapra tűzte ki a mohácsi időközi önkormányzati választás időpontját a helyi választási bizottság, a választók polgármestert és önkormányzati képviselőket is választhatnak - közölte Kovács Mirella, a Duna-parti város jegyzője.
júl. 9
0:27
Póta György: másfél nap alatt "tűnt el" a gyermekorvosok 40 százaléka (Infostart)
A járvány alatt a korhatár miatt kiesett a házi gyermekorvosok közel fele a munkából, és ezért több körzet is ellátatlanul maradt – mondta az InfoRádióban a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
júl. 9
0:31
Döntött a kormány az Airbnb szabályozásáról (Infostart)
A kabinet szerdai ülésén foglalkozott a témával.
júl. 9
3:09
Szívszorító: a társai mesekönyvet írtak neki, hogy erőt adjanak – Öt évig küzdött, míg végül legyőzte a betegség a Vasas fiatal kapusát (Blikk)
Öt év hősies küzdelem után veszítette el élete legfontosabb mérkőzését súlyos betegsége ellen a Vasas Kubala Akadémia korábbi fiatal kapusa, Vikukel Krisztián (†15). A mosolygós, életvidám kisfiú gyógyulásáért egy emberként szorított az ország, ám kedden lesújtó hírt közölt a klubja: az öt évvel ezelőtt lebénult, de az akaraterejét mindvégig megőrz
júl. 9
3:21
Döbbenetes baleset: istennek hitte ötéves kisfiát egy labilis fertőmeggyesi ápolónő – Szándékosan hajthatott a szembe jövő autó elé (Blikk)
„Nem akartam senkinek rosszat, azt sem vettem észre, hogy egy autó jön velem szemben” – mondta a Győri Törvényszék előtt az anya, aki a vád szerint három évvel ezelőtt akkor ötéves kisfiát és saját magát próbálta megölni úgy, hogy Sopron és Kapuvár között nekivezette a Daciáját egy másik kocsinak. Azt is állítja az ausztriai Fertőmeggyesen élő ápol
júl. 9
3:27
Nyakunkon a második hullám? Ha így folytatjuk, a lazaságunk miatt robbanhat be újra a vírus – Ezt mondja a járványügyi szakértő (Blikk)
Már itthon sem lehetünk teljesen biztonságban a koronavírustól, a héten két járványgócpont is keletkezett Kelet-Magyarországon.
júl. 9
5:03
Külföldi rendszámmal megúszható a közlekedési bírság (Infostart)
A bírságoknak csak a felét fizetik be a külföldi rendszámmal közlekedők.
júl. 9
5:51
Ennek az autósnak tényleg nincs ki mind a négy kereke (Infostart)
Döbbenetes videót tett közzé a Bpiautosok.hu, köszönhetően az egyik olvasójának.
júl. 9
5:54
Marad a strandidő: ekkor fog igazán berobbanni a kánikula (Ripost)
Szombaton várható majd némi enyhülés.
júl. 9
5:57
Nem mindenki értesült időben arról, hogy fogyaszthatatlan az ivóvíz Balatonkilitiben (ATV)
Ihatatlan a víz Siófok-Kilitiben - erről értesítette a helyi szolgáltató a lakosokat kedd délelőtt. Arra figyelmeztetnek, hogy csak forralás után szabad csapvizet fogyasztani.

Keresés