Hat hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így a szombati várható főnyeremény 1,212 milliárd forint. Emellett az Eurojackpot játékon is érdemes játszani, hiszen ha valaki ezen a héten sikeresen tippeli meg az 5+2 nyerőszámot
Perényi Zsigmond saját kezdeményezésére, egészségi okokból válik meg posztjától, amelyet tavaly ősz óta tölt be - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megtartotta a heti Kormányinfót: bejelentették, hogy 2021-től változik a katás adózás. Mint elmondták, a kormány július végén dönt majd arról, hogy augusztus 15-ét követően engedélyezik-e a tömegrendezvények megtartását.
Jelentősen nőtt az embercsempészek aktivitása, a déli határszakaszon idén eddig 40 százalékkal többen próbáltak bejutni az országba, mint a tavalyi év hasonló időszakában - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
120-130 ezer munkahely szűnhet meg a koronavírus miatt – jelentette ki a csütörtök reggeli Kormányinfón Gulyás Gergely. Elmondta: „A kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt”.
Azonnali hatállyal visszahívja a FERREX akkumulátoros fűnyíró és sövényvágó ollót valamennyi magyarországi üzletéből az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és beszállítója, a Mogatec GmbH – közölte az áruházlánc csütörtökön.
Zaklatás miatt emelt a vádat a Pécsi Járási Ügyészség azzal a pécsi fiatalemberrel szemben, aki hónapokig zaklatott a szerelmével egy lányt, számolt be a 24.hu.
A közlekedési hatóság a jövőben tájékoztatni fogja a tagállamok illetékes hatóságait a magyar gépjárműveztetői képesítési igazolványokról az erre kialakított elektronikus jogérvényesítési hálózaton keresztül.
Fertőtlenítőpontokat telepít a kormány az Erzsébet-táborokba. A szükséges anyagokat a Mol biztosítja. Az Erzsébet-táborok a koronavírus-járvány miatt idén napközis rendszerben működnek, 80 ezer gyerek részvételével.
Jelentős magyar filmkínálattal és egyes mozikban rövidebb nyitvatartással indítja újra a mozizást a Cinema City fővárosi és vidéki filmszínházaiban július 2-tól. A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar
Új törvény szűkíti a vállalkozások kisadózói lehetőségeit, a kormány a nagyvállalkozások ügyeskedéseit akarta kiszűrni, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azonban nem osztja azokat az aggályokat, hogy tízezrek nettó bére fog csökkenni.
"Azt majd meglátjuk, hogy ki lesz a rektor" - ezt válaszolta az ATV Híradónak Palkovics László miniszter arra a kérdésére, hogy Upor László lehet-e rektor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Palkovics azt mondta, átalakul a struktúra is, lesz egy fenntartó testület, és az egyetem szenátusa dönti el, ki javasol rektornak. További részletek az egy
Azonnali hatállyal visszahívja a FERREX akkumulátoros fűnyíró és sövényvágó ollót valamennyi magyarországi üzletéből az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és beszállítója, a Mogatec GmbH - közölte az áruházlánc csütörtökön.
Mi lesz hosszú távon a home office jövője? Sokakat foglalkoztat a kérdés, miután márciusban egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a cégeknek egy teljesen új működési formára. Sok magyarországi vállalat kiemelkedően rugalmasan
“Teljesen végleges” a kormány álláspontja, hogy a 6+1 milliárdon felül nem ad plusz pénzt a fővárosnak a Lánchídra - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV kérdésére a kormányinfón. A kormány nem zárkózik el attól, hogy a 6+1 milliárdból a főváros csak a Lánchidat újítsa fel - mondta a miniszter, de hozzátette: a méltatlan akciókkal a főváros “kedvet
Miután a Pénzügyminisztérium szerdán bejelentette, tegnap késő este megjelentek a Magyar Közlönyben a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs működésének részletszabályai. A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs a kormányrendelet értelmében
A Költségvetési Bizottság a csütörtöki ülésén dönt a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról, mellyel a kormány bizonyos területekre a tervezettnél több pénzt csoportosítana, számolt be a Népszava.
A NAV közleménye szerint a napokban ütöttek rajta azon a két budapesti férfin, aki milliárdos kárt okozott a költségvetésnek egy másfélezer biztonsági őrt és takarítót foglalkoztató cégláncolat irányításával.
Az MSZP a kormány „kizsákmányolásával” szembe szállva, „a magyar dolgozók védelmében” beépíti a szakszervezetek javaslatait indítványaiba. Erről Komjáthi Imre beszélt.
Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akit a májusi Deák téri kettősgyilkosság kapcsán gyanúsítottak meg - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.
Újabb jogsértéseket állapított meg az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar menekültügyi eljárásban. Ítélet csak később várható, de a testület döntései legtöbbször tükrözik a főtanácsnok véleményét.
Az Alkotmánybíróság szerint "a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét."
Egy egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő inkubátorban csütörtökön.
Benkő Zsolt „felháborítónak, szégyenletesnek, az ötvenes, hatvanas évek besúgóit, spiclijeit, kellemetlen és tragikus éveit idézőnek” nevezte az előterjesztést.
Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Útszűkületek, időszakos sávlezárások és forgalomterelések lesznek június 29. és július 10. között a Nagyvárad tér és a Kálvin tér között, mert előkészítik az M3 metró felújításának következő szakaszát - közölte a BKV.
Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Hétköznapi életünk számos területét változtatta meg a koronavírus. A Vodafone igyekezett a helyzetből kihozni a maximumot és élen járni a társadalmi felelősségvállalásban. Ennek részleteiről Budai J. Gergő, a cég vezérigazgató-helyettese számolt be.
Útszűkületek, időszakos sávlezárások és forgalomterelések lesznek június 29. és július 10. között a Nagyvárad tér és a Kálvin tér között, mert előkészítik az M3 metró felújításának következő szakaszát - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel.