Sosem fog kiderülni, mennyi szerelem szövődhetett a Balaton partján, mert erről nem készül statisztika. De idős, fiatal, bárki megmondhatja: valami van itt a levegőben, ami lángra lobbantja a szíveket.
"Bőgjenek hát a motorok! Gratulálok Hajdúnánásnak és képviselőjének, Tiba Istvánnak." - így reagált Orbán Viktor Facebook-oldalán a 65 milliárd forintból épülő MotoGP-pályához.
Az adatdigitalizálástól az eltűnt személyek vagy éppen kizsákmányoló cégek utáni nyomozáson át az online lexikon-szerkesztésig sokan, sokféle önkéntes munkára használták fel a járvány miatti bezártság során felszabadult idejüket a világon. A részvételi tudományos kutatások és a különböző online önkéntes tevékenységre alapozó közösségi projektek fel
Kormányzati döntéseket is sürget a főváros a Lánchíd felújításához – ezt Gy. Németh Erzsébet mondta Egyenes beszéd című műsorunkban. A főpolgármester-helyettes szerint döntést várnak például a hat milliárd forintos állami támogatás felhasználásáról. Közben Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: nem szeretne egy idő után úgy felhajtani a hí
Kihúzták az Ötöslottó 2020/25. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 26. héten 1 milliárd 212 millióért izgulhatnak majd a játékosok
A víz partján ugyan mindenki egyforma, de a több mint félmillió magyarországi pecás közül mi mégis az egyenlők közül az elsőtől kértünk interjút. Beszélgetés Áder János köztársasági elnökkel halakról, horgászélményekről.
A koronavírus-járvány egy időre betett az egzotikus utazásoknak. De nem kell feltétlenül messzire utazni, a Balaton északi partján akad ugyanis egy kis szelet Afrika.
Ahogy véget ért a veszélyhelyzet és a korlátozások is megszűntek, úgy kezdenek visszaszivárogni a betegek a kórházakba – és a várólistákra is. Míg a múlt héten 15 858 beteg szerepelt a listán, addig ezen a héten csütörtökön már 28 337 páciens várt valamilyen beavatkozásra. A legtöbb ideig most is a csípő- és térdprotézisműtétek esetében kell fájdal
Munkahelyéről hordhatta haza az emberi maradványokat az a férfi, akinek a házát péntek esete ürítette ki a rendőrség a Pest megyei Pátyon. Az állítólagos boncmester a pincében és az udvaron, hordókba és vödrökbe rejtve tárolta az emberi szerveket. A szomszédok szerint a férfi gyanúsan viselkedett, hajnalban jött és ment, kerülte a találkozást a kör
Hiába fenyegetett meg halálosan egy helyi képviselőt a ceglédi B. Viktor (44), nagy valószínűséggel mégsem kerül börtönbe, mert a hivatalosan kirendelt szakértő szerint nagyon komoly pszichés betegsége van.
Az SMA-s Zentén (2) és Leventén (2) kívül, akiknek összegyűjtött az ország 700-700 millió forintot a gyógyszerre, vannak még segítségre váró, hasonlóan beteg gyermekek. Köztük Zsákai Léna (4), azaz Lencsi.
Első gyermekével várandós Kelemen Henrietta. A barna szépség 2012-ben megnyerte a Miss Hungary szépségversenyt, majd 2014-ben jelentkezett a Miss Universe Hungary szépségversenyre, amin szintén az ő fejére került a korona.
Tegnap óta látogatható a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, és a Magyar Nemzeti Múzeum is. Híradónk ez utóbbiban járt. Szombaton még csak kevesen voltak, de egyébként sem várható tömeg, mert egyszerre csak 250 látogatót engedhetnek be. Ezért idősávokra osztották a látogatási időt és azt javasolják, hogy aki ellátogatna a múzeumba, a bi
Az apák napjának az a lényege, hogy ebből az alkalomból összegyűljön a család az apa körül – mondta a vasárnapi családi ünnep előtt Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója az InfoRádió Családi hét című műsorában.
Az első világháború merőben más volt, mint a megelőző századok összecsapásai, különbözött a hadviselés módjában, de a szembenálló hadseregek összetételében is. Egyes országok szinte teljes férfilakossága egyenruhát öltött. Felekezetre való tekintet nélkül érkeztek a behívók, és zsidó katonák tömegei jelentek meg a laktanyákban és a fronton. A Hetek
Hiába fenyegetett meg halálosan egy helyi képviselőt a ceglédi B. Viktor (44), nagy valószínűséggel mégsem kerül börtönbe, mert a hivatalosan kirendelt szakértő szerint nagyon komoly pszichés betegsége van- írja a Blikk.
Cseppfolyós szén-dioxid szivárog egy tehervonat egyik tartálykocsijából a bobai vasútállomáson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap.
Fürdés, napfény, lángos, hekk és véget nem érő nyári kalandok. Sok honfitársunknak a vakáció egyet jelentett és jelent a balatoni nyaralással. Sztárjaink közül is sokan a tó szerelmesei, ki azért, mert onnan származik vagy már gyerekként beleszeretett a festői tájba, míg mások itt hódolhatnak napestig szenvedélyüknek, a vitorlázásnak.
Hosszú hónapok után múlt héten végül elbúcsúztak az operatív törzs tagjai, akik a veszélyhelyzet kezdete óta naponta tájékoztatták a nézőket a koronavírus-járvány kapcsán. Gál Kristóf, az ORFK rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője most újabb részleteket árult el a bő három hónapig tartó közös munkáról - az is kiderült, mi kés
A magyarországi egészségügyi rendszer egységessége különösen előnyös válsághelyzetben - mondta Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4094 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában nincs újabb elhunyt, így változatlanul 570 az elhunytak
„Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel” - hangsúlyozta a tisztifőorvos.
A magyarországi egészségügyi rendszer egységessége különösen előnyös válsághelyzetben - mondta Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, ahol a Lánchíd felújítására is kitért.
Az MSZP volt elnöke annak kapcsán szólalt meg, hogy 12. kerületi önkormányzat átnevezné a Turul szobrot, és azt a második helyett az első világháború halottainak emlékére minősíttetné.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/06/21/803/
Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4094 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
George Floyd halálának vihart keltő hullámai a szórakoztatóiparba is begyűrűztek: sorra veszik le a különféle filmes streaming, illetve televíziós műsorszolgáltatók kínálataikból azokat a filmeket, amelyek valamiképpen a rasszizmus vádjával illethetők. Vagy egyszerűen csak nem a politikai korrektség jegyében tüntetnek fel rasszokat, nemeket, kisebb
Kávézó és kilátó nyílt egy Balaton-parti családi kriptában, ahol végül soha senkit nem temettek el. A többszintes síremlék volt már fociöltöző és bérház is, halottak viszont nem nyugodtak benne. Most kávézni lehet a borzongatóan szép és különös síremlék, a kőbe faragott, életnagyságú nászágy fölött.
Lövöldözés és garázdaság miatt hat embert állítottak elő Örkényben, miután elfajult egy vita két család között - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Egyes területeken minden második kullancs hordozza a Lyme-kórt, ezerből egy pedig az agyvelőgyulladás kórokozóját. Ha időben eltávolítjuk a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye.