Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/26. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza nem, de külföldön volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 10 millió euróért, azaz 3,5 milliárd forintért izgulhatnak majd
Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavatóján.
A brit kormány péntek esti jelzése alapján a jövő hónapban várhatóan enyhülnek vagy megszűnnek számos európai ország esetében a brit beutazási karanténelőírások. Nagy-Britanniában június 8-án lépett életbe az a brit
A magyarok relatív többsége szerint havi 250-350 ezer forintos nettó havi fizetés szükséges a tisztes megélhetéshez - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. A Budapesten élők többsége ennél többet, legalább 350 ezer forintot szeretne keresni.
Sőt: „az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, az állam és a törvény kivonul az utcáról”. De a tisztavatón beszédet mondó miniszterelnök szerint „Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen”.
A megengedett sebességhatár 30 kilométer/órára csökkentését jelző tábla a Lánchídnál a hatályba lépés napján, 2020. június 27-én. Az 5 tonnánál nehezebb járművek idén január elejétől nem hajthatnak fel a hídra. A tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik - írja az MTI.
Adománygyűjtést hirdet a viharkár miatt bajbajutott családok megsegítésére a Magyar Református Szeretetszolgálat. A befolyt összegből a tetők renoválását, a házakba beáramló víz okozta károkat enyhítené a szervezet – mondta az InfoRádiónak Lutár Balázs, a segélyszervezet igazgatóhelyettese.
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormány a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepségén a budavári Kapisztrán téren 2020. június 27-én.
Tavasszal felmerült a kérdés: mi a fontosabb, a választás vagy az emberek egészsége? Akkor utóbbi mellett foglaltak állást a politikai vezetők. Most azonban nem akarnak újra halasztani, pedig helyenként a korábbinál is aggasztóbb a járványügyi helyzet.
Átszakította a szalagkorlátot egy személyautó pénteken délután a pesti rakpart Szabadság híd és Erzsébet híd közötti szakaszán, majd a Dunához vezető lépcsőkön állt meg. A tűzoltók kiérkezésekor már kiszállt az autóból a vezető, akit a mentők megvizsgáltak.
"A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja" - közölte a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.
Több újrafertőzödött terület vezetése döntött úgy, hogy ismét korlátozzák a beudatazást bizonyos helyekről, illetve van, ahol a kijárási korlátozásokat is újra bevezették. KínaPekingben, Kína fővárosában június közepén
Hegedűs Márta méhnyakrákkal küzd, az egyetlen esélye a gyógyulásra egy immunterápia lehet, amely 16,8 millió forintba kerül. Fantasztikus összefogással azonban ennél is többet gyűjtöttek a családjának alig 25 óra alatt.
Több órás várakozási időre kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátország irányába utazóknak a határátkelő előtti útszakaszon - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Az Afrikában őshonos struccok kedvelik az alföldi homokos pusztát is, mi több, akár a mínusz húsz fokot és a zuhogó havat is kibírják szabad ég alatt. És tojnak. Nagy Sándor strucctenyésztőnél a Hetek.
Szombaton 30 kilométer/órás sebességkorlátozás lépett életbe a Lánchídon. Erről még szerdán hozott döntést a fővárosi közgyűlés, amely akkor azt is megszavazta, hogy heteken belül kiírják a híd felújítására vonatkozó
Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy módosítani fogják a kata-adózás szabályait. A javaslat arról szól, hogy 40 százalékos különadóval fogják sújtani a 3 millió forint feletti, ugyanazon megbízótól származó összeget. A miniszter szerint a javaslat azt célozza, hogy a munkáltatók ne használják a katás adózást visszaélésszerűen.
Csehországban pénteken 168 új koronavírusos fertőzést regisztráltak, ami április közepe óta a legmagasabb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent hivatalos adatokból. Az első