A közlemény Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjára reagált, amely szerint a főváros ellenzi és meg akarja akadályozni, hogy augusztus 20-án a Lánchídon és környékén tűzijáték legyen.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese szerint "a Párbeszéd nevű párt még ennyi hét után is azt tartja legfontosabb feladatának, hogy az Operatív Törzset támadja".
Az ideiglenesen működő szervezeti egység feladata az lesz, hogy szükség esetén gyorsan tudjon reagálni, ha valahol rövid időn belül nagy számban regisztrálnának új koronavírusos megbetegedéseket.
Budapesten pünkösdkor is nulla volt a szállodák kihasználtsága, de július-augusztusra akár a tavalyi év 70-80 százalékos foglalási számait is hozhatja a szektor országosan – mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Lajos bácsi, az özvegy 3 éve már szólt is érte: nem először okozott gondot a megduzzadt patak, mégsem tett senki semmit! Sőt, a Ripost birtokába jutott dokumentum szerint felelősei is lehetnek a tragédiának.
Most olyan politikusok beszélnek válságkezelésről, akik egyszer már cserben hagyták, sőt meg is károsították a magyar embereket – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online tájékoztatóján. Egyúttal arra is kitért, senki ne higgyen a baloldali hazugságoknak.
Az ideiglenesen működő szervezeti egység feladata az lesz, hogy szükség esetén gyorsan és azonnal tudjon reagálni, ha valahol rövid időn belül nagy számban regisztrálnának új koronavírusos megbetegedéseket.
Elsodorta a viharban az áradás, nem tudták megmenteni az idős asszony életét a Veszprém megyei Tótvázsonyban. Több mint 70 méteren át sodorta a víz, mire megtalálták, már nem élt. A hétvégi viharok az ország számos részén okoztak komoly károkat.
Több mint 850 jelzés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságra a tegnapi vihar miatt, és mintegy 100 helyszínen segítettek a tűzoltók. A Magyar Biztosítók Szövetsége a hónap végén összegzi a viharkárokat, de úgy számolnak, hogy ez júniusban akár 1-milliárd forint is lehet.
"Karácsony úr, lehet-e idén augusztus 20-án Szent Jobb-körmenet, vagy a tűzijátékkal együtt az se legyen, és a körmenetre szánt pénzt is utalja át az egyház a fővárosnak?" - kérdezi a fideszes politikus Facebook-odalán.
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint a miniszterelnök az elmúlt három hónapban el tudta hitetni a választókkal, hogy hiteles válságkezelő. Csizmadia Ervin az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az ellenzék demokráciaféltő retorikájára nem érzékeny a társadalom többsége. A műsorban szó esett a Jobbik teljes átfazonírozásár
Újraindult az egészségügyi ellátás: már a járó-, és az alapellátás is korlátozás nélkül vehető igénybe, néhány kórházban pedig feloldották a látogatási tilalmat. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint azonban: ez csak papíron történt meg. Úgy véli, több száz orvos nem tud munkába állni a kórházak újranyitása után. A szaktárca viszont azt írta: nem
Megtámadták a családokat, az álláskeresők támogatásait, az érettségit, és megalázták és meggyalázták azokat, akik a védekezésben részt vettek – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
Jól vizsgázott a magyar köznevelés rendszere a rendkívüli időszakban – ezt írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Híradónk megkeresésére. A tárca szerint ez a tanároknak, a tanulóknak és a szülőknek egyaránt köszönhető. A Pedagógusok Szakszervezete úgy értékelte a tanévet, hogy továbbra is túl sok teher van a tanárokon, és alacsony a bérük. Folyt
Szentkirályi Alexandra a tanév végén különös "házi feladat-listát" talált ki kislányának, ezen a nyáron ugyanis szerinte "különösen nagy szükségünk lesz az együtt szerzett élményekre, amiből sokszor még egész évben töltekezünk".
Közös indítványokban kezdeményezték a 2021-es költségvetés tervezetének módosítását ellenzéki képviselők, akik abban bíznak, hogy jövőre akár saját alternatív költségvetést is beterjeszthetnek.
A VIII. kerület polgármestere közösségi oldalán azt írja: máig nem számolt el a kormány és Kocsis Máté annak az eredetileg közbiztonságra, bölcsődékre, óvodákra és önkormányzati lakásokra szánt 1 milliárd 125 millió forintnyi fejlesztési pénznek a sorsával, amelyet járványra hivatkozva vontak el a józsefvárosiaktól.
Nem akart sem harcos, sem médiaszereplő lenni az a makói pedagógus, akit egy közönségsikert arató videója miatt alázott meg és tiltott el a tanítástól a helyi tankerület vezetője, ám miután mindez nyilvánosságra került, az oktatási jogos biztosa vizsgálatot indított a tankerületi igazgató ellen, aki lemondott posztjáról.
Az igazán bennfentesek jól tudják, hogy Győr orvos-polgármestere Dézsi Csaba András, nem túlzás ezt állítani, a világ egyik legnagyobb papagájrajongója. Még mielőtt bárki félremagyarázná, Orbán Viktor ma ezért vitt neki „papagájos” ajándékot Győrbe.
A miniszterelnök hétfőn Győrbe látogatott, járt az Audi-gyárban és meglátogatta Dézsi Csaba András polgármestert is - minderről egy videó is készült, amelyet Orbán Viktor osztott meg Facebook-oldalán.
A férfi hatalmas lelkesedéssel jelentette be, hogy megkérte szíve választottja kezét. Először mindenki azt hitte, hogy viccel. Aztán mindenki kiakadt, amikor világos lett, hogy halálosan komoly a dolog...