A főváros vezetése határozottan ellenzi, hogy a hídon és annak környékén bárki bármilyen pirotechnikai eszközt használjon. A főpolgármester javasolja, hogy amit pedig ezzel megspórol a kormány, azt adják szépen oda a Lánchíd felújítására.
A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat nem folytatott le közbeszerzést sem a maszkok beszerzésénél, így a szerződések alapján az összeg jelentős része balliberális haveroknál, így Gyurcsány Ferenc volt egészségügyi miniszterének, Székely Tamásnak a cégénél landolt – tudta meg az Origo.
A párt közleményében követeli, hogy az augusztus 20-ára szánt pénzt "fordítsák a Széchenyi Lánchíd felújítására, és hagyjanak fel a felelőtlen gazdálkodás elvével, hisz a híd Magyarország számára csoda, jelkép és műalkotás egyben!"
A hatóságok és ellenőrzési szervek összekapcsolásával egy országos riasztási őrség létrehozását javasolja az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy felszámolja az illegális szemétlerakást. Ezzel párhuzamosan fejlesztenék a hulladékközpontok rendszerét is - mondta az InfoRádiónak Boros Anita fenntarthatóságért is felelős államtitkár.
A Mi Hazánk elnökhelyettese közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint a napokban egy diák rátámadt tanárára Hajdúhadházon.
A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat nem folytatott le közbeszerzést sem a maszkok beszerzésénél, így a szerződések alapján az összeg jelentős része balliberális haveroknál, így Gyurcsány Ferenc volt egészségügyi miniszterének, Székely Tamásnak a cégénél landolt – tudta meg az Origo.
Nem akart sem harcos, sem médiaszereplő lenni az a makói pedagógus, akit egy közönségsikert arató videója miatt alázott meg és tiltott el a tanítástól a helyi tankerület vezetője, ám miután mindez nyilvánosságra került, az oktatási jogos biztosa vizsgálatot indított a tankerületi igazgató ellen, aki lemondott posztjáról.
Az autósoknak több környéken is érdemes előre megtervezniük az utazást, mert több helyen megváltozott és nagyobb forgalomra kell számítani felújítások miatt – nyilatkozta az InfoRádónak a BKK Info vezetője. Beszélt a BKK járatain bevezetett változásokról is.
A főváros ellenzi és meg akarja akadályozni, hogy augusztus 20-án a Lánchídon és környékén tűzijáték legyen - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök a győri Audi-gyárban járt, és ha már ott volt, kicsit közelebbről is betekinthetett a gyártási folyamatba. A látogatásról néhány fotót is közzétett Facebook-oldalán, az egyik fotón az látható, ahogy Orbán Viktor felragasztja az emblémát az egyik autóra.
A belföldi turizmus élénkítése céljából a kormány többnapos Szent István-napi ünnepségsorozattal készül – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hozzátéve, hogy a Lánchíd felújítására szánt összeg rendelkezésre áll.
A Magyar Honvédség 24 órás légtérrendészeti készenléti szolgálatát az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótái adják, ezért mindenféle viszonyok között tudniuk kell repülni. Az éves kiképzési tervben a gyakorlóidő 30 százaléka sötétben repülés, ezért most bemutatták Kecskeméten, hogyan is zajlik ez.
A milliárdos állami szállodafejlesztésekből jusson a magyar családoknak is! - követeli az MSZP, ezért a párt két országgyűlési képviselője a magyar családok számára kedvezményes üdülési lehetőségre vonatkozó javaslatot nyújt be, amely "a közös adóforintjainkból részesülő szállodák számára ezt kötelezettségként írja elő".
“Van egy határ, hogy emberéletekkel, mentőkkel nem szórakoznak, nem hazudnak mentősnek valakit, aki soha nem is volt az" - mondta Szijjártó Péter a parlamentben az MSZP-s videóról. “Ne legyenek gyávák! Ne kufárkodjanak!” - vágott vissza az ellenzék 500 ezres juttatást követelve a szociális dolgozóknak is. Kocsis Máté “lekamuvideózta” a Korózs-videó
Az ellenzék szerint az önkormányzatok rendkívül sokat tettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, éppen ezért teljesen elfogadhatatlan, hogy további megszorításokkal nehezítsék gazdálkodásukat.
A járványügyi készenlét pillére lesz a járványügyi bevetési egység - mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfőn a szervezet eligazító ülésén, Budapesten.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradójának kérdésére azt válaszolta: a tárca megítélése szerint, jól vizsgázott a magyar köznevelés rendszere a rendkívüli időszakban. Emlékeztetnek, hogy az oktatás a járványügyi helyzetben sem állt le egyetlen napra sem.
Maga a miniszter adott választ arra, hogy Magyarország korábbi kémfőnöke milyen feladatokkal tud segíteni az Emmi munkájában a járvánnyal kapcsolatban.
A főpolgármester korábban közösségi oldalán azt írta, hogy "a kormány az augusztus 20-i látványpolitizálásra többet akar elkölteni, mint amennyit a Lánchíd felújítására szánnak". A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint ugyanakkor a Lánchíd felújítására szánt összeg - amit a kormány még Tarlós Istvánnak ígért meg - rendelkezésre áll.
Közös indítványokban kezdeményezték a 2021-es költségvetés tervezetének módosítását ellenzéki képviselők, akik abban bíznak, hogy jövőre akár saját alternatív költségvetést is beterjeszthetnek.
A járványügyi készenlét pillére lesz a járványügyi bevetési egység - mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szervezet eligazító ülésén.
Sírrablók, kábelégetők, szemétmaffia: elkísértük egy bevetésre a soroksári szemétkommandót. Néhány órás utunk alatt elképesztő dolgokkal találkoztunk a külterületi dűlőkben.
Kormánypárti képviselők olvasták fel előre megírt kérdéseiket, amikre papírból feleltek a kormánytagok. Mit gondolnak, vállalja vajon a kormány a konfliktust Brüsszellel, hogy megvédje a magyarokat a migrációtól?
A Duna középső és alsó szakaszán, 21 ezer hektárnyi területen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.