Varga Judit rögzítette: a rendkívüli jogrendnek köszönhető, hogy a kormány az elmúlt hetekben gyors és eredményes döntéseket tudott hozni a járvány megfékezésére, így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket.
Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében nehezményezte, hogy egy korábbi megegyezéssel ellentétben – miszerint a volt Vidámpark helyére tervezett Hermina garázsra szánt, körülbelül 6 milliárd Ft összegű állami támogatást a parkolóház megépítése helyett átcsoportosítanák a Biodóm épületének befejezésére, s melyből „logikusan következne a garázs elhagyása
“Azok, akik tájékozatlanságból vagy rosszindulatból az álhírterjesztőkhöz csatlakoztak, amikor a kormány emberéletek megmentésén dolgozott, legalább most kérjenek bocsánatot a magyar emberektől, és vonják le a megfelelő következtetéseket!” - posztolta Varga Judit, miután a kormányülés fő témája a rendkívüli jogrend visszavonását célzó törvényjavasl
Csak bizonyos esetben köthetnek új szerződéseket a kórházak a magántulajdonban álló beszállítókkal. Az MSZP információi szerint Kásler Miklós levélben utasította az intézmények igazgatóit. Dávid Ferenc közgazdász, a DK gazdasági szakértője szerint a miniszter kommunikációjának a módja is problémás, nem is beszélve a tartalmáról.
A Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján számolt be a párt polgármestereivel és a humán ágazatokat képviselő szakszervezeti vezetőkkel tartott közös megbeszéléséről.
Korózs Lajos a párt online sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy az MSZP javaslatban kezdeményezte, hogy a kórházakból hazaküldöttek otthoni ápolói, gondozói kapjanak ápolási díjat, legyenek jogosultak közgyógyellátás formájában gyógyászati segédeszközökre és gyógyászati készítményekre, ám a Fidesz a javaslatot elvetette.
Idén márciusban 80 ezer, áprilisban mintegy 50 ezer esetben szabott ki pótdíjat személygépjárművekre a NÚSZ Zrt. díjfizetés nélküli úthasználat miatt. A tehergépjárművek jogosulatlan úthasználata ügyében eljáró rendőrségnek...
Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos Szabó Tímeával tartott közös fogadóóráján azon viccelődött, hogy a magyar miniszterelnök azért nem kapta el a vírust, mert a vírusnak van ízlése. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint elfogadhatatlan viselkedés ez egy közszereplőtől, mint ahogy az is, hogy Szabó Tímea ezt viccesnek találta - írja a Pesti
Az Azonnali arról írt, hogy Sneider Tamást – 2-3 nappal azelőtt, hogy a Jobbik frakciójának elnöksége tudatta Sneiderrel, hogy szeretnék visszahívni a parlament alelnöki posztjáról – hamisan vádolta egy vezető beosztású politikustársa, ezért szeretné, ha a párt Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága kivizsgálná az állításokat.
A nyaralóvásárlók körében a Balaton népszerűsége továbbra is töretlen, és az idei év első öt hónapjában az olcsóbb ingatlanok voltak a legkeresettebbek: a 25 milliónál drágább nyaralók esetében azonban az árengedmény elérhette...
Mától újra kinyithattak a vidéki óvodák és bölcsődék. Az intézményeknek komoly előírásokat kell betartaniuk. Fertőtleníteni kell az épületeket és az udvari játékokat, az óvónők kötelesek maszkot hordani, a gyerekek pedig nem vihetnek saját játékot az oviba. Már hetek óta látszott, hogy egyre nagyobb az igény az intézmények nyitására, ugyanis az ügy
A nyaralóvásárlók körében a Balaton népszerűsége továbbra is töretlen, és az idei év első öt hónapjában az olcsóbb ingatlanok voltak a legkeresettebbek: a 25 milliónál drágább nyaralók esetében azonban az árengedmény elérhette...
Mindenkit támogat, aki a magyar történelem legnagyobb tragédiáinak egyikére, a trianoni békediktátumra emlékezni akar, bár a maga részéről az önkéntes megemlékezést jobbnak tartja – erről Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Az Orvosi Kamara felszólította a döntéshozókat és minisztereket – „akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást” –: vállalják fel döntéseik következményeit.
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával. A határokon bevezetett korlátozó intézkedések könnyítéséről egyeztetett videókonferencián Szijjártó Péter osztrák...
„A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen” - írják állásfoglalásukban.
Az Állami Számvevőszék szerint a DK nem tárolhatta volna dokumentumait abban az irodában, amely két éve leégett. Az ellenzéki pártnak ugyanis nem ott volt a székhelye. A DK pártigazgatója szerint nincs olyan előírás, amely megszabná a pártoknak, hogy a székhelyükön kell tárolniuk az irataikat. Sebián-Petrovszki László szerint ez a szabály a cégekre
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook oldalán arra kéri a fővárosiakat, hogy június 4.-én, 16 óra 30-kor egyperces néma megállással emlékezzenek Trianon 100. évfordulójára.
Készenléti rendőrök segítettek levezetni egy szülést a Blaha Lujza téren. A vajúdó nőről a járókelők szóltak a rendőröknek, akik éppen arra járőröztek. A 36. hétre született kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Egy Japánban és Kínában törzskönyvezett gyógyszerről az eddigi kutatások azt mutatják, hogy alkalmas a koronavírus elpusztítására a nyálkahártyákról. Az eddigi adatok szerint a fertőzés kezdeti szakaszában lehet jó eredményeket elérni a szerrel. Legalább egy éves kutatás, klinikai vizsgálat előzi majd meg a gyógyszer alkalmazását, hogy kiderüljön:
Gyurcsány Ferencnek megszűnt a legitimitása, miután a beszéd nyilvánosságra került, hiszen csalt a választáson azzal, hogy hazudott az ígéreteit illetően – fogalmazott a Nézőpont Intézet igazgatója.
Magyarországnak sikerült megbirkóznia a koronavírus-járvánnyal, ám a halálozási rátánk magas, 13 százalék, ezért a szakértők szerint az országunk különös helyet foglal el a járványügyi felmérésekben – írja a Portfolio.
A pályázaton induló városok és falvak között egymilliárd eurót osztanak szét – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn Bécsben, aki példátlan méretűnek nevezte a támogatási csomagot.
A hétfői kormányülés fő témája a rendkívüli jogrend visszavonását célzó törvényjavaslat, amelyet kedden terjesztünk az Országgyűlés elé - közölte az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.
Darák Péter, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész és Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Igazságügyi Minisztériumnak címzett levélben kérte, hogy a rendkívüli jogrend megszűnésével mielőbb kerüljön sor a rendes ítélkezési rend visszaállítására - tudatta a Kúria.
A Semmelweis Egyetem rektora felvázolta: teljesen új gyógyszer kifejlesztésére nem lesz idő, ennek híján viszont két lehetséges út járható a koronavírussal kapcsolatos kutatásokban.
Idén huszadik alkalommal adják át a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat a felsős-gimnazista természettudományi pedagógusoknak - mondta el az InfoRádiónak a díj egyik alapítója, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója, Jakab Roland.
A Magyarországi Református Egyház megerősödve jöhet ki a járványból - ezt reméli a Bogárdi-Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
A járvány miatti korlátozások enyhítésének köszönhetően újra látogatható a Hortobágyi Nemzeti Park több szabadtéri látványossága. A munkatársak két hónapot töltöttek turisták nélkül. A kényszerpihenőt arra használták, hogy amit lehetett, rendbe tettek. A látványosságok egyelőre korlátozásokkal látogathatók.