Összhangban a csütörtöki kormányrendelet vonatkozó passzusaival, a Decathlon újra kinyitja vidéki üzleteit. Minden áruház egységesen 10 és 18 óra között lesz majd nyitva, a hét minden napján, a megfelelő biztonsági intézkedések betartása...
A köztársasági elnök azért finoman beszólt a mai ellenzéknek a rendszerváltás utáni első Országgyűlés alakuló ülésének harmincadik évfordulóján tartott megemlékezésen.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Nemzeti összefogásra van szükség. A ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt 30 évben elértünk és mindazt, amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, hogy hamarosan újra élvezhessük a megszokott szabadságot – mondta Áder János a parlament ünnepi ülésén, az első szabadon választott Országgyűlésre emlékezve.
Ünnepi ülést tartottak a mai napon a Parlamentben, ahol politikai nyilatkozatot fogadtak el Magyarország népképviseleti rendszerének 30 évvel ezelőtti visszaállításáról. A Fidesz "szűk körben" emlékezett, az ellenzék ugyanis nem vett részt az ülésen.
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek...
Sokmilliárdos kár, katasztrófahelyzet, leálló vagy el sem induló forgatások, várakozás és újratervezés. Ezzel párhuzamosan pedig megváltozó filmnézési szokások és állami segítséget remélő filmszakma. Filmes körkép járvány idején.
A középfokú oktatásban továbbtanulók közel kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé - közölte az ITM. Az Innovációs és Technológiai...
Harminc éve, 1990. május 23-án választotta miniszterelnökké az első szabad, többpárti választások nyomán összeült Országgyűlés Antall Józsefet. Feladata nehézségét mutatja, hogy Antall első kormányülésen e szállóigévé vált szavakkal fordult minisztereihez "Önök egy kamikaze-kormányban vesznek részt."
Erkélytornával dobják fel az Olajág Otthonokban lakók életét a gyógytornászok. Az idősek emellett balkonjukról élvezhetik a karanténkoncerteket, virtuális múzeumba is ellátogathatnak, de élőben tartott néptáncelőadást is nézhetnek, ha úgy tartja kedvük.
A vidékieknek sem tanácsos a fővárosba vagy Pest megyébe menni. Temetés, esküvő megtartható, de lagzi nem. Szentkirályi Alexandra részletesen is elmagyarázza a hétfőtől érvényes új szabályokat.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulója kapcsán az összefogás fontosságát emelte ki.
"Nem ünnepelhetjük a kormánypártokkal együtt az első szabadon választott parlament megalakulásának évfordulóját. Az ülés önmagában politikai, történelmi provokáció. Ha az elárult az árulóval együtt ünnepel, akkor maga is árulóvá válik. Mi pedig árulók nem leszünk sohasem." - olvasható Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-videója felett.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton. Fontos...
"A dilettáns kormányzás újabb jele, hogy nem tudni, pontosan hányan vesztették el munkájukat a járvány miatt. Attól, hogy a kormány nem akar szembesülni a problémákkal, még nagyon is léteznek! Csakhogy most életekről, egzisztenciákról van szó. Ráadásul, amikor családok ezrei szembesülnek mindennapi megélhetési problémákkal, Orbán nem segíteni akar,
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indul az ország 500 településén, hogy kiderítsék, pontosan hány ember fertőződött megaz új típusú koronavírussal. A Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem...
"Orbán Viktor többek között ezt a két fotót posztolta a mai parlamenti "ünnepségről". Két dolog elég árulkodó: 1. A kirekesztés kormánya magában ünnepel, az ellenzék nem vett részt a történelemhamisító visszaemlékezésen olyan kormánypártokkal, amelyek lábbal tiporják a 30 évvel ezelőtti parlamentarizmus eszméjét és gyakorlati mindennapjait. A Fides
Az "igazi köztársaság" hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke szombaton Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés.