2020. május 1. péntek

máj. 1
21:12
Gyurcsány: 2014 óta nem szabadok és nem tisztességesek a választások Magyarországon (ATV)
Május elseje kettős ünnep, a hagyományos munkásünnep mellett az uniós csatlakozás ünnepe is, de ilyen értelemben kettős csalódás is. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
máj. 1
21:15
Hatvanéves az ország egyetlen vidámparkja, május 9-én újranyitják (Igényesférfi.hu)
A Debrecenben található vidámpark a járványhelyzet miatt március 17-e óta zárva tart, de a járványügyi enyhítő rendelkezéseknek köszönhetően újranyitják.
máj. 1
21:28
Hétfőtől kötelező lesz az arc eltakarása a MÁV járatain (SzMo)
A másfél méteres védőtávolság betartása is kötelező.
máj. 1
21:30
Kőkemény üzenet Demszkytől Karácsonynak (ATV)
"Most, hogy lezárták a fővárost bizonytalan időre, az értelmetlen korlátozások sorozatával, Pestet két-három hétre, még szájzárra lehet ítélni, blokkolni, és aztán mindent Karácsonyra kenni." - olvasható Demszky Gábor legfrissebb Facebook-posztjában.
máj. 1
21:54
Ösztöndíjat kapnak a Pécsi Tudományegyetem önkéntes hallgatói (ATV)
A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata ösztöndíjat alapított az egyetem azon tanulói számára, akik a koronavírus-járvány megelőzésében, illetve következményeinek elhárítása érdekében a PTE egészségügyi önkéntes programjaiban vesznek részt. Az egyetem így próbálja elismerni az önkéntes hallgatók emberfeletti munkáját. További részl
máj. 1
21:54
Saját apósát lopta meg többször is a pofátlan pesti férfi, milliós a kár (Ripost)
Amikor nem volt otthon az apósa, a veje bement a lakásba, felkutatta a tartalékpénzt és elvitte.
máj. 1
21:55
A polgármester szórta vissza az illegális helyen lerakott szemetet egy pápai család udvarára (SzMo)
A polgármester először a közösségi oldalán üzent a családnak, hogy ha nem szállíttatják el szabályosan a szemetet, ő maga viszi vissza. Így is tett. Az akcióról pedig videó is készült.
máj. 1
21:56
Elképesztő, mit művelnek az új budapesti biciklisávokon (Ripost)
Nem szokták meg még az autósok, hogy a biciklisek kapták meg a budapesti főútvonalak egy részét: folyamatosan szabálytalankodnak az új biciklisávokon.
máj. 1
22:00
Debreceni polgármester: Egy napra a végzős diákoké lesz a nagyerdei strand (ATV)
A nyáron egy napra a végzős diákoké lesz az új nagyerdei strand, az önkormányzat ezzel kárpótolja a fiatalokat az elmaradt ballagások miatt - közölte a cívisváros polgármestere a diákoknak írt és az MTI-hez is eljuttatott levelében pénteken.
máj. 1
22:00
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről (Igényesférfi.hu)
Az első újraindított járatot a Wizz Air teljesítette Berlinbe.
máj. 1
22:48
Halasztások, újratervezések és intézkedések a sportvilágban (Igényesférfi.hu)
A brazilok már fociznának, az 1. FC Köln labdarúgócsapatánál hárman is fennakadtak a koronavírus-teszten.
máj. 1
22:57
Ez a kutya megéri a pénzét: Milliókat hoz a szimata (Ripost)
Esélyük sem volt a csempészeknek, hogy átverjék a magyar keresőkutya orrát.
máj. 1
22:59
Újraindították a légiforgalmat: utasok repültek el Ferihegyről (Ripost)
Lassú lesz a visszaállás: napi 44 ezer helyett napi 300 utasnál tartunk... Berlinbe repült az első gép, felszálltak az első újraindított járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pénteken, az utasok betartották a biztonsági intézkedéseket – közölte a repülőtér üzemeltetője.
máj. 1
23:01
A gemenci erdő gólyáinak kikelt az első fiókájuk (Ripost)
Kikelt az első és második fióka a gemenci feketególya-fészekben, ahol a napokban testvérük követheti a madarakat.
máj. 1
23:03
Hétfőn újra kinyit a vidéki vadaspark (Ripost)
Szigorú óvintézkedések mellett megnyitja kapuit a Kecskeméti Vadaspark.

2020. május 2. szombat

máj. 2
0:00
Azt hitte, hogy a haragosáé a robogó, váratlan dolgot tett vele (Ripost)
Döbbenetes okkal magyarázta a rendőröknek, miért lopta el a motorkerékpárt.
máj. 2
0:06
A debreceni végzős diákok egy napra megkapják a nagyerdei strandot – ígéri a polgármester (Blikk)
A nyáron egy napra a végzős diákoké lesz az új nagyerdei strand, az önkormányzat ezzel kárpótolja a fiatalokat az elmaradt ballagások miatt – közölte a cívisváros polgármestere a diákoknak írt és az MTI-hez is eljuttatott levelében pénteken.
máj. 2
0:06
Így mehet hétfőtől szakrendelésre, háziorvoshoz, fogorvoshoz, kórházba (Infostart)
A kijárási korlátozások elrendelésével együtt állították le gyakorlatilag a teljes magyar egészségügyet a sürgős ellátások és a koronavírusos betegek kezelésének kivételével. Most fokozatosan indítják újra - az is kiderült, hol milyen feltételeknek kell megfelelni.
máj. 2
0:10
Vállalja az érettségit a diákok 97 százaléka (Blikk)
A valódi alternatíva hiánya miatt még a krónikus betegségekkel küzdő diákok is kénytelenek a járvány közelgő tetőzése ellenére hétfőn megkezdeni az érettségit – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
máj. 2
0:10
Debrecenben strandot kapnak a végzős diákok (Infostart)
A nyáron egy napra a végzős diákoké lesz az új nagyerdei strand, az önkormányzat ezzel kárpótolja a fiatalokat az elmaradt ballagások miatt - közölte a cívisváros polgármestere a diákoknak írt levelében pénteken.
máj. 2
0:14
Lesz következménye a magyar–román csörtének? Ez Gyarmati István válasza (Blikk)
Három gyors kérdés Gyarmati Istvántól a témában!
máj. 2
0:14
Jönnek a tiltások: nem minden egyházmegyében nyílnak meg a kapuk (Infostart)
Bár csütörtökön még úgy tűnt, fizikailag legalább vidéken újraindulhat a közösségi hitélet, sorra jelennek meg a hivatalos egyházmegyei állásfoglalások.
máj. 2
0:18
Ezt tegye, ha sok a szemét otthon (Blikk)
A Blikk egy sokakat érintő problémával fordult az operatív törzshöz!
máj. 2
0:18
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről (Infostart)
Az utasok betartották a biztonsági intézkedéseket.
máj. 2
0:22
Hangyaszorgalommal varrnak a magyar egészségügynek (Infostart)
Maszkokat és védőruhákat készítenek a fogvatartottak.
máj. 2
3:12
Babát vár Eszter, akit egy lezuhant faág bénított le – Így kezdett új életet a mindent megváltoztató vihar után (Blikk)
Hatalmas akaraterővel tanult meg újra járni Delbó Eszter, az a győri anyuka és néptáncoktató, akire 2017. június 23-án rázuhant egy sokmázsás faág a viharban. Napokig feküdt életveszélyben. Most elárulta: harmadik babájukat várják a férjével, Zoller Tamással.
máj. 2
5:54
Már arcfelismeréssel is azonosíthatnak a rendőrök (ATV)
Május elsejétől megváltozhat a rendőri igazoltatás menetet. Azokat, akik valamilyen ok miatt nem igazolják magukat, azonosíthatja a rendőr. Mostantól ugyanis - egy tavaly elfogadott jogszabály alapján - arra is lehetőség van, hogy a rendőr fényképet készítsen, és az adatbázisban meglévő találatokat használja fel az azonosításhoz. A jogvédőknek vann
máj. 2
6:15
„Hetekig vártam a semmiért”- Gyorsan vesztik el munkájukat az emberek, de segítséget csak lassan kapnak (Alternatív Energia)
Van, aki két hónap alatt sem jutott álláskeresési járadékhoz.
máj. 2
6:18
Még az utcára sem lehet kimenni: lezárják ezeket a magyar városokat a hétvégére (Ripost)
Több városban is szigorítottak a kijárási korlátozáson. Van, ahol kijárási tilalmat vezettek be, máshol azt is megszabják, mennyi ideig lehet kutyát sétáltatni.
máj. 2
6:20
Elképesztő: Karácsony azért nem megy a Pesti úti idősotthonba, mert látogatási tilalom van (Ripost)
Egy hónapja tombol a járvány a Pesti úti Idősek Otthonában, de az intézmény fenntartója, Karácsony Gergely főpolgármester azóta se tette be oda a lábát! Valamitől fél? Nem mer az idős emberek szemébe nézni? Fél, hogy aztán nem tud majd aludni? A Ripost kérdésére, hogy miért is nem kíváncsi a szörnyű helyzetben lévő lakókra, Karácsony Gergely a köve
máj. 2
6:30
Szabad ország, szabad Országgyűlés: Harminc éve volt az első alakuló ülés (ATV)
Május 2-án lesz harminc éve, hogy 1990-ben megtartotta alakuló ülését az első szabad Országgyűlés, ahol az MDF és az SZDSZ megállapodása nyomán Göncz Árpád írót választották meg ideiglenes köztársasági elnöknek.
máj. 2
6:42
Harminc éve szabadon – Az Országgyűlés alakulása 1990 óta (Igényesférfi.hu)
Az Mtva Sajtóadatbankjának összeállítása a parlamenti képviselői helyek megoszlásáról a parlamenti ciklusokban.
máj. 2
6:48
Egészen megváltozott kívülről Budapest egyik közismert temploma - galéria (Infostart)
A korábban sárga templom krémszínű lett, és kívülről teljesen megújult. A munkálatok hamarosan a beltérben folytatódnak.
máj. 2
6:48
Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik hétfőn az érettségi (Igényesférfi.hu)
Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak.
máj. 2
7:06
Havonta emiatt akár 4000-en is meghalhatnak: a járvány csak olaj a tűzre Magyarországon (Pénzcentrum)
Egyre több áldozatot követel hazánkban a koronavírus járvány, egyelőre nem csökken a naponta elhunytak száma. A hivatalos közlés szerint az áldozatok nagy része idős, vagyis 65 év feletti, és gyakran nem is egy, hanem több krónikus...
máj. 2
7:18
Koronavírus: 2942 fertőzött Magyarországon, 12 újabb haláleset egyetlen nap altt (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en...
máj. 2
7:18
Demszky Gábor: Most, hogy lezárták a fővárost (Igényesférfi.hu)
Az értelmetlen korlátozások sorozatával Pestet két-három hétre még szájzárra lehet ítélni, blokkolni, és aztán mindent Karácsonyra kenni.
máj. 2
7:21
Pásztorfiúszobor orvosi maszkkal: a Hortobágyon megdermedt az élet (Alternatív Energia)
A falu aktív lakosainak jó része idegenforgalom híján minden bevételét elvesztette, s így járt az önkormányzat is.
máj. 2
7:21
Elhunyt 12 beteg, több mint 1000 embert kezelnek koronavírussal kórházban (Ripost)
2942 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 krónikus beteg.
máj. 2
7:23
Meg kell védeni a dolgozók érdekeit - Német szakszervezeti vezető üzent Orbán Viktornak (Alternatív Energia)
Reiner Hoffmann attól tart, hogy a második világháború óta nem tapasztalt gazdasági válság közeleg.
máj. 2
7:24
Újabb 12 halott itthon, 2942-re nőtt a fertőzöttek száma (Infostart)
Egy nap alatt 79-cel nőtt a betegek száma Magyarországon.
máj. 2
7:30
2942 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, 12 újabb elhunyt van (ATV)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélege
máj. 2
7:48
Illegális szemétlerakó bosszantja a kaposváriakat (ATV)
Egy illegális szemétlerakó miatt háborognak egy kaposvári utca lakói. Itt nagy mennyiségben építési törmeléket helyeztek el, de az utóbbi időben ismeretlenek odahordanak mindent, még a trágyát is. Nem régen a szeles időben a kupac egy része lángra kapott, penetráns szagú füsttel lepve be a környéket.
máj. 2
7:54
Morális és alkotmányos alapok nélkül áll a rendszer – állítja Elek István, Orbán volt tanácsadója (Alternatív Energia)
Elek István a rendszerváltó politikusok egyike. Szerepe volt abban is, hogy Orbán Viktor a jobboldal vezérévé vált. A Fidesz szerinte már régen eltávolodott a polgári értékrendtől.
máj. 2
7:54
75 éve a földdel vált egyenlővé, majd nyílt meg újra a fővárosi állatkert (Igényesférfi.hu)
Az állatok 99 százalékának nyoma veszett: megszökött, elpusztult vagy megették a budapestiek – írja a PestBuda.
máj. 2
8:06
Ünnepi ülésnapon emlékezik harminc évvel ezelőtti megalakulására az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlés ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament.
máj. 2
8:06
Rendkívüli! 33 éves férfi a koronavírus legfiatalabb magyar áldozata (Pénzcentrum)
Tegnap egy 33 éves a magyar férfi is belehalt a koronavírus okozta COVID-19 betegségbe (avagy annak szövődményeibe) - szúrta ki a Pénzcentrum a kormányzati tájékoztatási oldalon közzétett adatokban. Mint eddig szinte minden hazai elhunytnak...
máj. 2
8:06
Csizmadia László: Bizniszágyak (Igényesférfi.hu)
A gyurcsányi szakpolitika létrehozta a talpnyalók és a diplomás szélkakasok édenkertjét.
máj. 2
8:06
Elképesztő: Karácsony azért nem megy a Pesti úti idősotthonba, mert látogatási tilalom van (BorsOnline)
Egy hónapja tombol a járvány a Pesti úti Idősek Otthonában, de az intézmény fenntartója, Karácsony Gergely főpolgármester azóta se tette be oda a lábát! Valamitől fél? Nem mer az idős emberek szemébe nézni? Fél, hogy aztán nem tud majd aludni? A Ripost kérdésére, hogy miért is nem kíváncsi a szörnyű helyzetben lévő lakókra, Karácsony Gergely a köve
máj. 2
8:24
Koronavírus: 2942 fertőzött Magyarországon, 12 újabb haláleset egyetlen nap alatt (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en...

Keresés