2020. május 18. hétfő

máj. 18
13:24
Aggódik Szlávik János: komoly baj lehet a koronavírus-oltóanyaggal (Pénzcentrum)
Budapesten hétfőtől az általános intézkedések léptek életbe, Szlávik János viszont arról beszélt, hogy továbbra is úgy kell élnünk, hogy a járvány bármikor felütheti a fejét. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a nem megfelelően...
máj. 18
13:30
Kemény kérdéseket kaphatnak a kormánytagok a parlamentben - nézze itt élőben! (ATV)
A képviselők ma is két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak az Országgyűlésben. A parlament négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A házelnök javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt a napirend elfogadása, majd az azonnali kérdések és az interpellációk köv
máj. 18
13:36
Rendhagyó klipet mutatott be a Kiscsillag: több mint 100 rajongóval szerepelnek benne (ATV)
Továbbra sem tétlenkednek Lovasi Andrásék: a koncert- és találkozásmentes időszakban újra felvették tavasszal megjelent új nagylemezük Láng című dalát, és forgattak hozzá egy klipet, ami egyszerre különleges és „közönséges”.
máj. 18
13:42
Müller Cecília: Vidéken több beteg van, mint Budapesten (Alternatív Energia)
Mérsékelt növekedést mutat a járványgörbe, óvatosnak kell lennünk – figyelmeztet az országos tiszti főorvos.
máj. 18
13:48
Kézfertőtlenítőben úszik Magyarország, már exportra is jut a termékekből (Igényesférfi.hu)
A gyártósor átállításával – és a 45 fős létszám megduplázásával – napi 24 órában három műszakban 8000 liter készterméket termelnek naponta.
máj. 18
14:00
Varga Judit Petőfi-idézetet posztolt, majd nekiment az ellenzéknek (ATV)
Az igazságügyi miniszter a rendkívüli jogrend visszavonásával kapcsolatban azt írta: a kormány a törvény elfogadásakor és azt követően is mindig hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetésre kerül a rendkívüli jogrend.
máj. 18
14:12
A Momentum Orbánra és Kínára is durván berágott (ATV)
Cseh Katalin közösségi oldalán kérdezi a Fidesz-kormánytól: miért akadályozza, hogy a vírus ellen legjobban védekező ország az Egészségügyi Világszervezetben oszthassa meg a tapasztalatait más országokkal.
máj. 18
14:15
Üzentek a nyugdíjasoknak, fontos határidő jár le, itt vannak a részletek (Infostart)
Május 31-ig nem vesznek el az utalványok, amelyek szabadon átruházhatók, de csak készpénzzel kiegészíthetők számlafizetésre. Fónagy János államtitkár az operatív törzs hétfői tájékoztatóján mondta el a részleteket.
máj. 18
14:18
Ezen is múlhat a magyar iskolák újranyitása: biztató eredményeket közöltek (Pénzcentrum)
A fővárosban is eltörölték a kijárási korlátozásokat, nyitnak az üzletek, és lassan visszatér az élet a megszokott kerékvágásba. Sokan éppen ezért már azt találgatják, mikor nyitnak ki ismét az iskolák. Egyelőre azonban erről...
máj. 18
14:18
Fokozatosan visszaáll az első ajtós felszállási rend a Volánbusznál (SzMo)
Május 20-tól már a fedélzeti jegyértékesítés is újraindul.
máj. 18
14:30
Jogosak vagy alaptalanok a kormányt ért kritikák a különleges jogrend miatt? Szavazzon! (ATV)
Jogosak vagy alaptalanok a kormányt ért kritikák a különleges jogrend miatt?
máj. 18
14:48
Kásler Miklóst kereste az ellenzék a parlamentben (Alternatív Energia)
Lopakodó diktatúra, kommunista tempó kontra sikerjelentés - megint ül a T. Ház.
máj. 18
14:57
Petőfi-idézettel üzent Varga Judit (Infostart)
Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán írt erről. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter vasárnap arról beszélt, hogy a kormány szándékai szerint május 26-án nyújtják be a parlamentnek azt a jogszabálytervezetet, amelynek júniusi elfogadásakor megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon.
máj. 18
15:09
Rendkívüli jogrend: bő két hónap után megnyugodhatnak a kedélyek (Infostart)
Valamivel több mint 2 hónapig hatályos az a törvény, amellyel a kormány rendkívüli jogrendben kormányozhat. A kezdeti és az elmúlt hetek legfőbb kifogásai közt volt ezzel összefüggésben, hogy nem lett megjelölve a jogszabály hatályának vége. Hétvégén ezt bejelentették.
máj. 18
15:12
Szijjártó: A gazdaság újraindítása megköveteli a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldását (ATV)
Szükséges a koronavírus-járvány miatt a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán, miután egyeztetett Zdravko Počivaląek szlovén gazdasági miniszterrel.
máj. 18
15:21
Újabb sorozathiba az orosz metrókon - és a szerelvény kisiklásához vezethet (Alternatív Energia)
Bármikor leszakadhat a hűtőszekrény méretű alkatrész a felújított orosz metrókocsik aljáról, és ez tragédiát is okozhat.
máj. 18
15:36
A fideszes polgármester jelentette fel rémhírterjesztésért a gyulai ellenzékit (ATV)
Múlthét szerdán közel tucatnyi rendőr tartott házkutatást rémhírterjesztés gyanúja miatt a Momentum tagjaként ismert ellenzéki hangadónál, Csóka-Szűcs Jánosnál, a gyulai Kossuth Kör elnökekénél. Lefoglalták a férfi számítógépét, telefonját, majd rabosították és kihallgatták. Sokáig furcsának tartották, hogy a rendőrség egyáltalán felfigyelt a Faceb
máj. 18
15:48
Lehetetlen parkolóhelyet találni Ferencvárosban az ingyenesség óta, háborognak a lakók (SzMo)
Sokszor félórákat kell körözniük, a boltosok pedig ölben cipelik az árut, mert nem tudnak a boltjuk közelében megállni – erről Baranyi Krisztina polgármester számolt be.
máj. 18
15:54
Tárgyalni sem hajlandóak a kormánypárti képviselők arról , hogy fizetésemelésüket az egészségügyi dolgozóknak adják (Alternatív Energia)
Hadházy Ákosék a járványügyi alapba utaltak volna minden extra bevételt – a keresztény-demokraták azonban kivédték a populista ármánykodást.
máj. 18
16:12
Ki nem találnád: ezeket a dolgokat veszik legszívesebben online a magyarok (Pénzcentrum)
Hazánkban a kijárási korlátozások alatt 17 százalékkal nőtt a virtuális élmények iránti igény, legyen szó akár filmekről, akár fitneszről. Közel minden ötödik magyar adakozott online ez idő alatt. A könyvek, a konyhai eszközök...
máj. 18
16:18
Grandiózus fejlesztésbe kezd a BKV (ATV)
Szombaton kezdődik meg a fővárosi villamosközlekedés idei leghangsúlyosabb fejlesztése, a Soroksári út - Haller utcai deltavágány építése, amelynek köszönhetően a kereszteződésben hat irányba tudnak majd haladni a villamosok és egy új villamosvonal is létrejöhet - közölte a BKV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
máj. 18
16:54
Hiába van vége: súlyos kórt szabadíthatott az emberekre a járvány okozta karantén (Pénzcentrum)
Kutatások bizonyítják, hogy egy karantén-helyzet szélsőséges esetben akár komolyan traumatizálhatja is az embert. Ezáltal egy világjárvány okozta tartós elszigeteltség, ami ráadásul halálfélelemmel is párosul, bizony okozhat poszttraumás...
máj. 18
16:57
Koronavírusteszt - ez a három megye az éllovas, de akadt egy még kiemelkedőbb (Infostart)
Mintegy 10 600 fő vett részt két hét alatt az országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett. A legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.
máj. 18
17:00
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházzal szorongatták meg Káslert (Alternatív Energia)
Varga Judit igazságügyi miniszternek is válaszolnia kellett az ellenzék felvetéseire az Országgyűlésben, és elárulta, hogy Kövér házelnök a tisztelet hangján beszélt a nőkről.
máj. 18
17:00
Gyurcsány a parlamentben: amit tettek, az borzalom! (ATV)
A DK elnöke felszólalásában a kórházi ágyak felszabadításáról, a hazaküldött betegekről és a digitális oktatásról is szólt.
máj. 18
17:09
Még több mint 500 magyar nem tudott hazajutni (Infostart)
A járvány elleni védekezés eddigi lépéseiről Szijjártó Péter számolt be az Országgyűlésben.
máj. 18
17:18
Dzsudzsákról posztolt képet Orbán Viktor (ATV)
„68. Hé Budapest” – ezzel a címmel osztott meg fotókat a miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kijárási korlátozás feloldásának első napján a Dérynéből, a Fröccsteraszról és Dzsudzsák Balázsról is közölt fotót Orbán:
máj. 18
17:21
Leváltja a Jobbik Sneider Tamást, a párt volt elnökét az Országgyűlés alelnöki posztjáról (Infostart)
Sneider Tamás megerősítette az Azonnalinak, hogy visszahívják a parlamenti alelnöki tisztségéből, erről már döntött a párt frakciójának elnöksége. A portál úgy tudja, hogy Balczó Zoltánt delegálja a párt erre a posztra.
máj. 18
17:21
H-Uncover: Reprezentatív lett az országos koronavírus szűrővizsgálat eredménye (Igényesférfi.hu)
A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár ment el az országos szűrővizsgálatra.
máj. 18
17:21
Varga Judit: Kövér László megengedheti, hogy régimódi úriember legyen (SzMo)
A parlament hétfői ülésén is szóba került a házelnök korábbi kijelentése.
máj. 18
17:30
Reprezentatív lett az országos koronavírus szűrővizsgálat eredménye (ATV)
Két hét alatt mintegy 10 600 fő vett részt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett, számolt be a Semmelweis Egyetemen honlapján.
máj. 18
17:33
Gyurcsány: Amit önök tettek az elmúlt hetekben, az borzalom! (Igényesférfi.hu)
A Demokratikus Koalíció elnöke élesen bírálta a kormány intézkedéseit az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
máj. 18
17:36
Kegyetlenül beolvasott Kocsis Máté Baranyi Krisztinának (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Baranyi Krisztina fejléces levélben kérte, hogy a József Attila lakótelepi közösségi ház beruházása ne valósuljon meg.
máj. 18
17:39
Több rekesz sör borult ki és tört ripityára az M30-as autópályán Miskolcnál (SzMo)
A teherautó hátsó ajtaja kinyílt a kanyarban, az utat ezután mindenhol törött üvegek terítették be.
máj. 18
17:48
Szijjártó: engem nem érdekel, hogy ki fideszes, vagy MSZP-s vagy bármi...  (ATV)
Nem érdekel, hogy ki fideszes vagy MSZP-s, aki pályázik, mert ezek a vállalkozók magyar embereknek adnak munkát - jelentette ki Szijjártó Péter a parlamentben, hozzátéve: ha ez érdekelte volna, akkor a hozzá tartozó intézmények biztosan nem nyújtottak volna támogatást a Wallisnak, Leisztinger Tamás, vagy Kóka János cégeinek - utalt a rendszerint b
máj. 18
17:50
VKF: A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel (ATV)
A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a hétfőn bejelentett, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program elindításával és a rövidített munkaidőben dolgozók bértámogatásával - mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) Monitoring bizottságának munkaadói és munkavállalói
máj. 18
17:54
Szerdán nyit a budapesti állatkert (ATV)
Május 20-tól újra látogatható lesz a Fővárosi Állat-és Növénykert. Egyszerre legfeljebb 2500 látogatót fogadhatnak, a jegyeket pedig csak online lehet megvásárolni.
máj. 18
18:03
Meglepő helyen tűnt fel Dzsudzsák Balázs, még Orbán Viktor is posztolt róla (Infostart)
Hamar benépesültek a népszerű fővárosi helyek.
máj. 18
18:06
Gyula fideszes polgármestere jelentette fel rémhírterjesztésért a helyi ellenzéki aktivistát (Alternatív Energia)
Görgényi Ernő a momentumos Csóka-Szűcs Jánost Facebook-bejegyzése miatt kért felelősségre vonást a rendőrkapitánytól.
máj. 18
18:08
Nem számítanak csodára – 12 pont arról, mit veszthet sok-sok közalkalmazott (Alternatív Energia)
Mindenképpen rosszabbul járnak a muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok és művelődésszervezők, ha a parlament holnap megfosztja őket közalkalmazotti státusuktól.
máj. 18
18:15
Megtörtént minden férfi rémálma Miskolcon (Infostart)
Sörben úszott az M30-as lehajtója
máj. 18
19:06
15 évig bujkált a hatóságok elől Sándor, most elfogták (ATV)
A Heves megyei rendőrök Tolnában fogták el a többszörösen körözött férfit.
máj. 18
19:12
Határozatlan időre meghosszabbították Hernádi Zsolték megbízatását (Alternatív Energia)
A Corvinus Egyetemet működtető alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága munkáját időkorlát sem nehezíti többé.
máj. 18
19:21
Nem fenékig tejfel az e-rollerezés Terézvárosban (Infostart)
A Terézvárosi Polgármesteri Hivatal bíróságot szab ki az elektromos rollereket üzemeltető cégekre, amíg azok nem állapodnak meg az önkormányzattal a közterület-használatról – közölte a VI. kerületi polgármester. Soproni Tamás hangsúlyozta, hogy folyamatosan egyeztetnek az érintett vállalkozásokkal.
máj. 18
19:30
Rövidnek bizonyult az idő Budapest újraindítására (ATV)
Az üzletek többsége kinyitott, de sokan inkább a felkészülésre szánják ezt a hetet. A fővárosi strandok várhatóan csak a pünkösdi hétvégén fogadnak először látogatókat. Az állatkert már szerdán kinyit, de elővigyázatosságból a beltéri bemutatóhelyek még nem lesznek látogathatóak.
máj. 18
19:30
Dömötör: Maguk egy nagyon nehéz időszakban hátat fordítottak Magyarországnak (Igényesférfi.hu)
.
máj. 18
19:32
Leváltja a Jobbik Sneider Tamást (ATV)
Leváltja a Jobbik Sneider Tamást, a párt volt elnökét az országgyűlés alelnöki posztjáról – erősítette meg a párt az Azonnali értesülését.
máj. 18
19:36
Borzalmas: Végignézte a család, ahogy a sírásók kiejtik elhunyt anyjukat a koporsóból (ATV)
„Még mindig nem térek magamhoz a történtektől” – kezdte a Blikknek Palocz Zsolt. „Nem elég fájdalom nekünk, hogy az édesanyámat igen fiatalon, 52 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után elveszítettük, végig kellett azt is néznünk, ahogy meggyalázzák őt és vele együtt minket is a temetésen.”
máj. 18
19:36
Újranyit a budapesti állatkert: különleges szabályok lesznek (Pénzcentrum)
Szerdától újra látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol azonban egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését. A kijárási...
máj. 18
19:36
„Volt, amikor a karantén alatt többen voltak” - Egy budapesti pláza első napja a korlátozások enyhítése után (SzMo)
Munkatársunk körbejárta a Corvin Plázát. Megkérdezett pár ott dolgozót és vásárlót a korlátozások utáni első nap forgalmáról. A többség átlagos karantén előtti napról számolt be, a szabályokat a legtöbben betartják.

Keresés