Trianon óta, az elmúlt száz évben az Orbán-kormány elmúlt tíz éve volt a legsikeresebb - Orbán Viktor a Várkert Bazárban mondta ezt távlatos évértékelőjében.
A felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés. A többi között erről is beszélt 22. évértékelőjében Orbán Viktor, aki szerint a 10 évvel ezelőtti szocialista rémuralmat ezzel sikerült legyőzni. A miniszterelnök szerint az utolsó 10 évünk volt a legsikeresebb az elmúlt 100 év történetében, de aranykort szerinte nem szabad hirdetni, mert számos kihívás á
Nem kell kihaló fajokat védő igazolvány ahhoz, hogy magyarok, fehérek, heterok, keresztény nők és férfiak lehessünk - Balog Zoltán a Fidesz pártalapítványának az elnöke Orbán Viktor évértékelőjéről üzent a DK-s Niedermüller Péternek.
Hosszú távú tervekre, a klímavédelemre, a családvédelmi akciótervre és a gazdaságpolitikai kihívásokra koncentrált vasárnapi évértékelő beszédében a miniszterelnök - mondta az Inforádiónak a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel
Egy oroszlányi nő jelentette be a rendőrségre, hogy napok óta nem látta idős szomszédját. A 81 éves néni elesett, és beütötte a fejét. Nem tudott felállni. Ha nem mennek oda a rendőrök, nagyobb baja is lehetett volna.
A jobbikos Kálló Gergely - a cikkünk megjelenésekor ismert adatok szerint - a szavazatok 56,29 százalékát megszerezve nyerte a választást, Molnár Tibor, független jelöltnek jutott a voksok 37,72 százaléka.
Több mint százezren jutottak hozzá a babaváró hitelhez, amely a 10. legnépszerűbb kifejezés volt, amire az internetezők rákerestek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartott vasárnapi évértékelő beszédében, amelyben tájékoztatott az egy éve ilyenkor meghirdetett családvédelmi akciótervről. Kimondta, hogy a háromgyermekes anyákn
- Vasárnap délután tartotta meg 22. évértékelő beszédét Orbán Viktor (56) miniszterelnök, aki ezúttal nemcsak a magunk mögött hagyott esztendőről, hanem a 20. századról is szót ejtett, valamint felvázolta a kormányzat jövőbeni terveit is. A víziók megfogalmazása mellett kitért néhány aktuális belpolitikai témára is, például a hamarosan kezdődő, az
A korábbinál jóval kevesebben vettek részt a vasárnapi dunaújvárosi időközi választáson, amelyen egy jobbikos jelölt csapott össze egy kormánypártok által támogatott független polgármesterrel.
Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM) nyerte a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választást a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén.
A Fidesz–KDNP-frakciónak „üres” meghívót küldött Veres Pál polgármester, miközben visszatérnek a vezetésbe a régi szocialista káderek, akik eladósították a várost
Az ismert bluesénekes 75. születésnapja alkalmából adott hosszabb interjút Rónai Egonnak a Húzós című műsorában. Földes László Hobo úgy látja: „majdnem felesleges volt, amit csinált”.
Azt hitte, hogy barátkozni akarnak vele, de végül a saját szobájában lefogták és megerőszakolták – állítja az akkor 13 éves ajkai kislány. Hónapokig nem merte elmondani senkinek, végül legjobb barátnőjének nyílt meg, aki az édesanyjától kért számára segítséget. Ha igaz, amit a Ripostnak elmondtak, az szörnyű képet fest arról, mit kell átélnie egy m
Változtatna a főváros a taxirenden írja a Népszava. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes híradónknak azt mondta, teljesen áttekintik a taxizás működését, és olyan kisebb vagy nagyobb változtatásokat fognak javasolni, amelyek a Budapesten közlekedők érdekeit a lehető legjobban szolgálják. Az Országos Taxis Szövetség elnöke azt mondta, számított rá,
A miniszterelnök óvatos volt a klímavédelmi és a családvédelmi akciótervre vonatkozó részletek bejelentésénél a Portfolio vezető elemzője szerint. Madár István úgy látja: a kormány pesszimista a következő évek gazdasági lehetőségeit illetően.
Hatalmas sikert aratott a Fészek Klubban a lábadozó Sas József társulatának új kabaréja, de az egykori direktor még nem tudott jelen lenni az előadáson, ezért kollégái egy kis meglepetéssel készültek számára.
Ütőképes alternatívává kell válnia az ellenzéknek 2022-re; megvan a fejében a csapat; a rációt érzelmekkel itatná át; a társelnöki rendszer bevezetése most a párt megújításáról szól, nem fúzióról – mondja Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.
Csavarokkal teleszurkált virsli miatt pusztult el egy kutya Dorogon. Az állat borzasztó kínokat élt át. Az ismeretlen elkövető az egyik utca kertjeibe dobálta be a veszélyes falatokat. A lakók közül többen feljelentést tettek.
A parlamenti képviselőink vagyona a háztartások vagyonát jócskán meghaladó mértékben gyarapodott 2010 és 2019 között - derül ki az Mfor 2010-re vonatkozó és a legfrissebb vagyonnyilatkozatokból készített összegzéséből.
Szörnyű képek tanúskodnak arról, hogy szombat este a budapesti Váci út újabb illegális gyorsulási verseny helyszíne lehetett: egy Seat Ibiza valósággal feltekeredett egy villanyoszlopra. Az biztos, hogy a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtott a 17 éves sofőr. Az anyósülésen utazó lány bátyja őrjöng.