Tarvágással irtottak ki egy Tisza menti védett területen álló, idős ártéri ligeterdőt, írja keddi közleményében a WWF Magyarország. A vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír.
Hosszú, kidolgozott akció keretében buktatták le a pedofilbotrányba került ex-nagykövetet. Az amerikaiak kérése volt az is, hogy a diplomata elfogását ne hozzák nyilvánosságra.
A tavalyi két új biztonsági ellenőrző pont kialakítása után két újabb ellenőrzőpont kiépítését kezdte meg a Budapest Airport. A kivitelezés a nyári csúcsidőszak előtt befejeződik, így ezzel összesen 18-ra nő a biztonsági folyosók...
A Legfőbb Ügyész tájékoztatása szerint az elkövetőnek a cselekmény után, a kényszerintézkedésig elrendelt magatartása nem tette indokolttá a távoltartás magatartási szabályainak technikai eszközzel történő ellenőrzését.
Újabb utasbiztonsági ellenőrző pontokat nyit a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtéren, hogy a nyári időszakban is 15 perc alatt maradjon a biztonsági ellenőrzéshez a várakozási idő.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár év végéig tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről a helyi vezetőkkel. Az egyeztetések célja, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak - tudatta sajtóközleményében az ITM.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának semmi köze nincs a Magyar Filmakadémia Egyesület által adományozott életműdíjhoz - válaszolta az EMMI kérdésünkre. Szabó István “művészi teljesítménye vitathatatlan. Emberi viselkedése, tekintettel az önként vállalt múltjára, minősíthetetlen” - írták.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint meglepő a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleménye, amelyben felajánlja segítségét egy szakmai konszenzuson alapuló Nemzeti alaptanterv (Nat) létrehozásához, mert a minisztérium évekkel ezelőtt be akarta vonni az MTA-t a Nat megújításába, de az akadémia visszalépett.
Újabb utasbiztonsági ellenőrző pontokat nyit a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtéren, hogy a nyári időszakban is 15 perc alatt maradjon a biztonsági ellenőrzéshez a várakozási idő.
Nincs mit beismernem és örülök, hogy tisztázhatom magam - ezt mondta Gyárfás Tamás a bíróságon, aki arról is beszélt, hogy Portik Tamást a nemzetbiztonság küldte rá. A volt sportvezető és médiatulajdonos több napos vallomástétele ma kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, ahol először jelent meg együtt a börtönbüntetését töltő Portikkal.
Az újszülöttek számára kötelező szer elérhetősége az elmúlt hetekben vált bizonytalanná. A védőnők és az orvosok megpróbálják begyűjteni a családoknál megmaradt ampullákat, hogy azokat aztán tovább-adhassák. A K-vitamin minden újszülött számára kötelező. Hiánya akár halálos vérzékenységet is okozhat.
A kormány döntésének megfelelően a Koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat - közölte a Belügyminisztérium.
Csapatjáték szerelemmel – így szól a 2020-as Házasság hete mottója. Ebben jók Semsei Rudolf és Dobay Eszter, akik 4 gyereket nevelnek és 18 éve házasok.
A Lányok Napján multinacionális cégek és KKV-k egyaránt egy teljes munkanapra fogadhatnak 12-18 év közötti fiatalokat, hogy elsőkézből avassák be őket a STEM területek lehetőségeibe. Az ország legnagyobb lányoknak szóló pályaorientációs...
A férfi ötmillió forintot követel tőle, mert a nő nyilvános Facebook posztjában megnevezte őt, mint elkövetőt, és ezzel szerinte megsértette a személyiségi jogait.
Bese Ferenc egy olyan ingatlanegyüttes rekonstrukciójára szavazott meg 60 millió forintot, amelyben neki is tulajdonrésze van. A politikus a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel az épületet.
Nagyon fontos felismerésnek tartja a Jobbik, hogy Gyurcsány Ferenc nem kíván részt venni a 2022 után megalakuló új kormány munkájában. A volt miniszterelnök ezt az Egyenes beszéd hétfői adásában jelentette be. A Momentum ezt bölcs és józan döntésnek nevezte.
Helyreállt a természetes szövetségi viszony Németország és Magyarország között - így értékelte Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár berlini tanácskozását a Nézőpont Csoport vezetője.
Polgármesterek, önkormányzati képviselők, diplomaták gyertyagyújtással emlékeztek a Kapisztrán téren a Budapest ostromában elhunyt civilekre és katonákra – nemzetiségtől, származástól, vallástól függetlenül. A megemlékezést, ahogyan a helyszínen most bezáró szabadtéri kiállítást is, három önkormányzat szervezte. V. Naszályi Márta, az I. kerület,
Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő...
Tehervonat személygépkocsival ütközött Vecsés és Üllő között egy vasúti átjáróban, az üresen álló autónak a másik vágányon szembejövő, Ceglédről a Nyugati pályaudvarra tartó Z50-es személyvonat is nekirohant - közölte a Mávinform.
Senki nem tudta, miért van plusz két keble a fiatal nőnek, egy évtizeden át kereste a válaszokat és a megoldásokat. Különösen a szerelmi életét nehezítette meg a bizarr rendellenesség. Most úgy néz ki, fellélegezhet...
„Ha végeztem a minisztériumban, az olyan legyen, mikor a családanya elmegy otthonról, és a fiókban az utolsó zokni is be van hajtogatva” – mondta a munkájáról az igazságügyi miniszter.
Továbbra sem lehet tudni, hogy TAO-támogatások hiányában ki fogja finanszírozni a független színházakat, továbbá a színházi igagatók kinevezése körül is több kérdés felmerült- többek között erről beszélt Gy. Németh Erzsébet főplgármester-helyettes az Egyenes Beszédben.
Stagnálással indult az év az ingatlanpiacon, de tavasztól emelkedésre lehet számítani. A gazdaságban zajló pozitív folyamatok hatnak az ingatlanpiacra is, a növekedés folytatódik, idén a reálbérekkel azonos szintű árnövekedésre lehet számítani.
Igazságügyi Minisztérium: A kormány a zéró tolerancia jegyében komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással küzd a kapcsolati és a nőkkel szembeni erőszak ellen
– Idén márciusban megyek nyugdíjba, 15 éve vagyok önkéntes nyugdíjpénztári tag. Hogyan férek hozzá a megtakarításomhoz? – érdeklődött I. Dalma Mohácsról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőitől.