2020. február 9. vasárnap

febr. 9
13:30
A trianoni határ segítheti most győzelemre a magyarokat (Infostart)
Idén egy 90 éves, kaposvári kocsányos tölggyel igyekszik elnyerni Magyarország az Európai Év Fája címet. Február végig lehet szavazni. Tavaly egyébként a magyar fa lett a győztes, a megmérettetés történetében immár negyedjére.
febr. 9
13:30
Iskola a város szélén - ahol a tanárok és a szülők szembeszálltak a tankerülettel (Alternatív Energia)
A főváros XVIII. kerületében működő Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola tanári kara a szülői munkaközösség tagjaival karöltve szembeszállt a tankerülettel, a központ ugyanis megfelezné a jövő tanévben indítható magyar-angol osztályok számát. A szakminisztérium szerint ez „helyi ügy”, így nem foglalnak állást.
febr. 9
13:30
Gyurcsány kormányzása idején a duplájára emelkedett az áram ára (Magyar Hírlap)
Kormányfőként a DK jelenlegi elnöke saját cégének adott árkedvezményt Böröcz László szerint
febr. 9
13:33
Beleszállt Gyurcsányba a fideszes képviselő (ATV)
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 9
13:42
A Kossuth rádió keresi a leghosszabb ideje házas magyar párt (Ripost)
A házasság hete alkalmából tették közzé a felhívást.
febr. 9
13:44
Durva, már februárban pollenszezon van (Ripost)
A tünetek az orr- és szemviszketés, valamint köhögés.
febr. 9
13:57
Eddig 122-en fagytak halálra (ATV)
A legfrissebb adatok szerint ráadásul 20 nap alatt 27-en fagytak meg.
febr. 9
14:06
Így lehet spórolni a társadalmi felelősségvállaláson: nem csak a cégek járnak jól (Pénzcentrum)
Rehab adó csökkenése, szocho kedvezmény, szakképzési hozzájárulás alóli mentesség, kommunikálható társadalmi felelősségvállalás, erősebb csapatszellem, megújuló szervezeti kultúra, érzékenyebb munkavállalók. Csak pár a vállalatok...
febr. 9
15:06
Már 13 ezren aláírták a petíciót, hogy itthon is legyenek csomagolásmentes kozmetikumok a drogériákban (SzMo)
A környező országokban már megvalósult ez a kezdeményezés.
febr. 9
15:12
Már 13 ezren aláírták a petíciót, hogy itthon is legyenek csomagolásmentes kozmetikumok a drogériákban (SzMo)
A környező országokban már megjelentek az utántöltő automaták, amikből különböző kozmetikumokat lehet vásárolni.
febr. 9
15:15
Gyurcsány: Nem fogja megbocsátani nekünk a történelem, ami itt történik (ATV)
Vasárnap tartja szokásos évértékelőjét Gyurcsány Ferenc. 2005-ben tartotta az elsőt, az ideit pedig élőben követhetik itt és a Facebook-oldalunkon.
febr. 9
15:39
Index: Gyermekpornográfia miatt tartóztatták le a perui magyar nagykövetet (ATV)
Cáfolta az Indexnek a Terrorelhárítási Központ, hogy a TEK hozta volna haza Magyarországra tavaly tavasszal Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe. Az Index értesülése szerint a magyar hatóságok egy külföldi partnerszolgálat jelzése alapján jártak el. Az Index
febr. 9
16:18
„Gyurcsány Ferenc diktál minden baloldali pártnak” (Magyar Hírlap)
Gyurcsány: Az ellenzék vagy együtt győz, vagy sehogy - Fidesz: Az elmúlt hónapokban ismét beigazolódott, hogy a DK elnöke a baloldali pártok vezére
febr. 9
16:36
Elképesztő nevekkel rukkolt elő a Balaton Sound: ezt kár lenne kihagyni (Pénzcentrum)
Újabb fellépőket jelentettek be a Balaton Sound szervezői. A fesztiválon Dj Snake, Steve Aoki, Lost Frequencies, Paul van Dyk és Banks is koncertet ad július 8-tól 12-ig Zamárdiban. A Balaton Sound közleménye szerint tavaly elmaradt...
febr. 9
16:39
Fidesz: Gyurcsány diktál valójában minden baloldali pártnak (ATV)
"Gyurcsány Ferenc a baloldali pártok vezére" - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz.
febr. 9
16:42
A legrosszabb statisztikát hozta az idei dalverseny a köztévén (SzMo)
A kezdeti sikerek egyre inkább aláhagytak az évek során, idén a lakosság mindössze 4,7%-kát vonzotta a műsor a TV elé.
febr. 9
16:51
Jobbik: Nem Gyurcsány Ferenc vagy Jakab Péter a fontos (ATV)
A postások munkájának jobb megbecsülését szorgalmazza a Jobbik.
febr. 9
16:51
Lövöldözés New Yorkban, két rendőrt is megtámadtak (Ripost)
Vasárnap reggel New Yorkban egy férfi tüzet nyitott egy bronxi kapitányságon.
febr. 9
16:53
Durva, mit tett Cindy Crawford fia, elkelne egy bocsánatkérés (Ripost)
Cindy Crawford fia most olyat tett, amiért mindenki azt követeli tőle, kérjen legalább bocsánatot.
febr. 9
16:55
Mindent vett a kamera, a szomszéd kertjében szült meg a nő (Ripost)
A kismama csak egy szívességet szeretett volna kérni a szomszédoktól, de hirtelen felgyorsultak az események...
febr. 9
17:09
A TEK határozottan cáfolja, hogy hazahozták a perui nagykövetet (ATV)
"A Terrorelhárítási Központ határozottan cáfolja az index.hu internetes portál állítását, mely szerint a TEK hozta haza a perui nagykövetet. Sajnos, az Index szerkesztősége a cikk megjelenése előtt nem kereste fel a TEK sajtószolgálatát, hogy megbizonyosodjon értesülése valóságtartalmáról." - írja közleményben a TEK.
febr. 9
17:21
Viharos széllel indul a hét - kiadták a riasztást (Alternatív Energia)
Erős széllel kezdődik a jövő hét, emellett napsütésre és csapadékra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
febr. 9
17:36
Kiadták a figyelmeztetést: viharos erejű szél közelít az ország felé (Pénzcentrum)
Viharos széllel kezdődik a jövő hét, emellett napsütésre és csapadékra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Vasárnap estétől a Dunántúlon megerősödik...
febr. 9
17:42
A Rogán-minisztérium saját mérései szerint a választók az ellenzéket tartják alkalmasabbnak az egészségügy és a klímavédelem kezelésére (444.hu)
Az Alfahír nagy nehezen betekinthetett azokba a kutatásokba, amelyekkel a kormány folyamatosan szondázza a lakosságot. Vannak meredek eredmények.
febr. 9
17:54
Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
febr. 9
17:54
Ismét benézte a balliberális sajtó (Magyar Hírlap)
A Terrorelhárítási Központ cáfolja az Index állítását, mely szerint ők hozták haza a perui nagykövetet
febr. 9
18:06
„A büntetőtörvénykönyv módosítása a pszichológusok és a szakképzett segítők munkáját védi” (Magyar Hírlap)
A törvény csak a kuruzslókat bünteti
febr. 9
18:12
Koronavírus: elmondta az NNK, hogy kit tekintenek gyanúsnak (Infostart)
Mikrobiológiai vizsgálatot kizárólag a koronavírus-fertőzésre gyanús, meghatározott tüneteket produkáló betegeknél lehet és kell végezni - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap.
febr. 9
18:48
Gyurcsány Ferenc: nem keresztény, hanem klerikális hatalom uralkodik felettünk (Infostart)
Egyebek mellett ellenzéki összefogásról és egy majdani koalíciós kormányzásról beszélt 16. évértékelőjén a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint az ember a legfontosabb, és nem az, hogy milyen a bőrszíne, a vallása vagy politikai hovatartozása.
febr. 9
18:57
Gyurcsány lett egyértelműen a baloldal főnöke (Ripost)
Magyarország szétesett, a kormány „őrületet szervez„. – Menjenek ezek a pokolba! – üzente Gyurcsány szokásos évértékelőjén a kormánynak. Indulatos és zavaros beszéde komoly mentális gondokról árulkodott.
febr. 9
18:59
Ki vitte el a 70 millió forintot? Íme a hatoslottó nyerőszámai (Ripost)
A Ha­tos­­lottó vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a hatodik játékhéten 70 millió forint volt. Lás­suk a nyer­­tes szá­­mo­­kat!
febr. 9
19:00
Gyurcsány: Ez a felső tízezer kormánya (Alternatív Energia)
A haza tönkrement, a világ szétesett, a köztársaság halott, közösségünk áldatlan állapotban van – ezekkel a mondatokkal kezdte idei évértékelő beszédének lényegi részét Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció
febr. 9
19:15
Egységes tarifa és rendszám alapú parkolóórák: Íme Horváth Csaba javaslata (ATV)
A kerülethatárok miatti parkolási csapdát szüntetné meg Zugló új polgármesterének javaslata. Horváth Csaba azt szeretné, ha a határzónákon egységes tarifával számolnának a rendszám alapú parkolóórák. Egy friss felmérés szerint a budapesti autósok ötöde hetente 30 percnél több időt tölt el parkolóhely kereséssel, ami nemcsak jelentős stresszel és id
febr. 9
19:36
Gyurcsány: Az ellenzék vagy együtt győz, vagy sehogy (SzMo)
Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat évértékelőjében a Demokratikus Koalíció elnöke.
febr. 9
19:39
Nem vizsgálták meg a Kínából hazaérkezett nőt: Ezzel indokolja a kórház főosztályvezetője (ATV)
Megtagadták a koronavírus kimutatására szolgáló tesztet egy magyar nőtől, aki nemrég érkezett haza Kínából. A nő Facebook-oldalán azt írta, betegnek érezte magát, de a Szent László kórházban a Belügyminisztérium utasítására hivatkozva nem vizsgálták meg. A Belügyminisztérium ezt cáfolta. A kórház főosztályvezetője szerint a vizsgálatot csak akkor v
febr. 9
20:00
Nem mindennapi magyar csúcstámadás lesz (Infostart)
Újabb magyar hegymászó tesz kísérletet arra, hogy oxigénpalack nélkül jusson fel a Mount Everestre. Az erdélyi Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat tagjaként készül a világ legmagasabb hegyére.
febr. 9
20:00
Döbbenetes okból esett neki szomszédjának egy férfi (Ripost)
Évek óta tartott a vita egy mezőcsokonyai férfi és telekszomszédja között, a veszekedés azonban most tettlegességig fajult.
febr. 9
20:03
Időközi választás: Vastyán Lajosné nyert Kistamásiban (ATV)
Vastyán Lajosné (független) nyerte a vasárnap rendezett időközi választást a Baranya megyei Kistamásiban - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
febr. 9
20:06
Kicsavart fák, letépett tetők: dühöngve érkezik meg Magyarországra Ciara (Alternatív Energia)
Több mint 90 kilométer/órás széllökések kísérik a viharciklont, a katasztrófavédelem közleményben készít fel a várható veszélyekre.
febr. 9
20:09
Rácz Józsefet választották polgármesternek a zalai Ortaházán (ATV)
Három független jelölt közül Rácz Józsefet választották polgármesternek vasárnap a Zala megyei Ortaházán - közölte a pákai közös önkormányzati hivatalhoz tartozó település jegyzője az MTI-vel.

2020. február 10. hétfő

febr. 10
0:03
Ennél jobb hírrel nem is érkezhetett volna Varga Mihály vasárnap reggel (Blikk)
Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb - fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
febr. 10
0:07
Koronavírusos beteg még nincs Magyarországon, de van itt más - a szakértő szerint sem lehetünk nyugodtak (Blikk)
Magyarországon nincs az új koronavírus által fertőzött beteg, viszont influenzajárvány van, és más kórokozók is okozhatnak felső légúti megbetegedéseket.
febr. 10
0:11
Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai: nos, van ok az ünneplésre? (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
febr. 10
0:15
Évértékelő beszédet mondott Gyurcsány Ferenc: olyan dolgok hangzottak el, hogy azokat már a Fidesz sem tudta szó nélkül hagyni (Blikk)
Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat a Demokratikus Koalíció elnöke.
febr. 10
0:19
Itt a Tek reagálása: cáfolják, hogy titokban hazahozták volna a gyermekpornográfia miatt rangjától megfosztott magyar nagykövetet (Blikk)
Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ K. Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia- hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe – értesült az Index.
febr. 10
0:23
Nagy bejelentéseket tehet az évértékelőn Orbán Viktor: több botrány végére is pontot tehet a kormány tavasszal (Blikk)
A tavaszi ülés-szak kezdete előtti napon tartja Orbán Viktor (56) miniszterelnök a szokásos évértékelő beszédét, amiben nagyszabású bejelentéseket tehet.
febr. 10
0:27
Igazi hősök: égő autóból mentettek ki egy 22 éves férfit a szolgálatból hazafelé tartó nagykállói rendőrök (Blikk)
Szolgálatból hazatartó rendőrök siettek a bajba jutott sofőr segítségére.
febr. 10
0:31
Lépcsőházi razziákba kezd a katasztrófavédelem: emberéletet is követelhetnek a folyosón hagyott virágládák és biciklik (Blikk)
Magyarország - Akár emberéletet is követelhetnek a felelőtlenül folyosókon hagyott virágládák, szárítók és biciklik.
febr. 10
0:35
Legyen ön a következő: keressük a Blikk újabb milliomosát! (Blikk)
A Blikk továbbra sem bír magával: hetente osztogatja a milliókat!
febr. 10
2:30
„Valójában a Néppárt áll válaszút előtt” (Magyar Hírlap)
Dömötör Csaba: A Fidesz érdeke az európai megújulás, de ehhez a jobboldalnak is meg kell újulnia. Véget kell vetni az igazodási kényszer korszakának

Keresés