A Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódóan az Országgyűlés Hivatala módosítja az Országház homlokzatán lévő mészkőből készült címergalériát – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
Szimbolikusnak nevezte a Fidesz budapesti frakcióvezetője, hogy a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Gyurcsány Ferenc az első sorban tapsolt az embereinek
A helyi választók által az önkormányzati választáson megalázott, de a polgármesterséget így is megszerző szocialista Csorbai Ferenc továbbra sem mond le posztjáról
Egy pécsi gimnázium magyartanárai szerint a gyerekek érdekei sérülnek, ha bevezetik az új Nemzeti Alaptantervet, mivel az arra is alkalmatlan, hogy felkészítse a diákokat az érettségire. Szerintük elfogadhatatlan, hogy olyan írók, költők kerültek ki a tananyagból, akiknek a munkássága elvitathatatlan és olyanok műveit kell tanítani, akik megítélése
Már a második pofátlanul csaló, órapörgetős taxist fogták el a rendőrök a VII. kerületben. A Ripost utánajárt, és egy bennfentes taxis elmesélte és bemutatta a csalási módszereket, amikkel egy-egy úton több ezer forintot is kihúzhatnak az emberek zsebéből.
Valentin-napi játékunk hatalmas sikert aratott olvasóink körében. Az elmúlt hetekben elárasztották szerkesztőségünket a romantikus és kreatív páros fotók, amelyek láttán garantáltan mindenki ráhangolódhatott a szerelmesek közelgő ünnepére. A beküldött fényképek közül ígéretünkhöz híven kisorsoltunk 10-et, most pedig a Blikk olvasóin a sor, hogy eld
Az emberiség sokat tesz azért, hogy mind gyakoribbak legyenek az olyan járványok, mint a mostani – mondja Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
Február végén az I. kerület is lemond a Lánchíd Palota elővásárlási jogáról, így az utolsó adminisztratív akadály is elhárul az elől, hogy az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank
Kattintásvadász "kamuoldalak" olyan álhírekkel riogattak, amelyek szerint a koronavírus miatt budapesti pályaudvarokon többen összeestek és meghaltak. Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt két ember ellen eljárást indítottak - tette közzé az Országos Rendőr-főkapitányság szombat reggel a police.hu-n.
Szakmai szervezetek mellett már egy pécsi tantestület és tíz egyetem 47 tanára is nyíltan felvállalta: elfogadhatatlan számukra az új Nemzeti alaptanterv.
A sertéspestis pusztítása miatt egekbe szöktek a termelői árak, ami forrást biztosít a gazdaságoknak a korábbi veszteségeik csökkentésére, sőt olyan beruházásokra is, amelyeket eddig nem tudtak végrehajtani a sertéstartók - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Egy nap alatt újabb 86 ember halálát okozta pénteken Kínában az új koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezzel 722-re emelkedett a járvány eddigi halálos áldozatainak száma - közölte szombaton a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A...
Január 25-én leszállt egy hongkongi férfi a hajóról, akiről kiderült, hogy a vuhani koronavírust hordozza, azóta a jokahamában horgonyzó szállodahajón 2600 utast tartanak karranténban, őket közel ezer fős személyzet szolgálja ki. A kéthetes elzárásnak szigorú szabályai vannak, mintha egy luxusbörtönben raboskodna az ember.
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Egyre több lehetősége van a vidéken élőknek is moziba járni és ehhez már nem is feltétlenül kell egy nagyobb városba utazniuk. Bár a multiplex-hálózatok továbbra is óriási népszerűségnek örvendenek, reneszánszukat élik a vidéki...
A gyöngyöspataiak 99,7 százaléka nem írta alá Setét Jenő roma polgárjogi aktivista petícióját - közölte Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője szombaton a Facebook-oldalán.
Nem egyedülálló ugyan, mégis szokatlan, hogy egy könyv mindkét oldaláról kezdődjön, és semmiféle támpontot ne adjon, melyik felét olvassuk előbb. Két naplót tartalmaz Ida Jessen könyve: egyik felén egy vidéki körzeti orvos anagrammákkal teletűzdelt visszaemlékezéseit, élettől való búcsúját találjuk, másikon felesége, egy haladó szellemű tanítónő na
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.
Életének 79. évében, február 5.én tragikus hirtelenséggel elhunyt Mersei Miklós, az Operaház nyugalmazott magánénekese – írja a papageno.hu az intézmény közleményére hivatkozva.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva. Hozzátette: 2010 óta viszont a másfélszeresére, 12 ezer milliárd fori
Jól van az a hét magyar állampolgár, akit a Dél-pesti Centrumkórházban helyeztek karanténba a koronavírus miatt - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A késve fizető partnerek aránya újabb növekedést mutat a magyar vállalkozások körében a tavaly júliusi kedvező időszak után - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A negyedéves konjunktúra felmérésben 400 cégvezető...
Február végén választások lesznek Szlovákiában. Legutóbbi írásomban beszámoltam azokról a botrányokról, melyek az elmúlt két esztendőben történtek az országban. Ján Kuciak újságíró és jegyesének meggyilkolása után hatalmas tömegek vonultak az utcákra, és a tüntetések hatására nemcsak az országos rendőrparancsnok, hanem Kaliňák belügyminiszter és Fi