Nyolc év börtönre ítélte Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát első fokon a Kaposvári Törvényszék – tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu.
A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége számára fontos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Magyarországon hivatalosan is kitört az influenzajárvány egy hete, napról napra több óvodás korú gyerekkel fordulnak orvoshoz, veszik ki az óvodából. A járvány súlyosságáról, felkészülésről és megelőzésről Dr. Muzsay Gézát...
A főváros adott otthont a szerdán megrendezett Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjének. A versenyt Sirha Budapest 2020 nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás keretében, a Hungexpo területén rendezték meg. Ahol a budapesti Bábel étterem séfje és commis-ja (segédje), Molnár Bence állhatott a dobogóra. Így ők képvise
Szeretné megosztani saját sztoriját, vagy ismer egy közérdeklődésre számot tartó történetet? Ha úgy gondolja, hogy története érdekes, és fontos lehet mások számára, vagy csupán kötelességének érzi azt a nyilvánosság elé tárni, küldje be nekünk az atvhirek@atv.hu címen.
Jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azzal a Heves megyei férfival szemben, aki pénzintézetének milliós kárt okozott hibás bankkártyájával - közölte a megyei főügyész csütörtökön. Szalóki...
A bojkottot politikai akciónak véli Balatoni József, szakmailag azonban fontosnak tartja elmondani, miért nem ért egyet a múlt héten nyilvánosságra hozott NAT-tal. A közösségi térben csak „Jocó bácsiként” emlegetett pedagógus az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy a dokumentummal a szakmaiatlanság a legnagyobb probléma, és az, hogy a tana
A Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon írt arról, hogy bár a szakmai vita indokolt lenne, szerinte nem Wass Albert vagy Nyírő József személyén kell vitatkozni.
A Mediaworks Hungary Zrt. közleményben tudatta, hogy Liszkay Gábor vezérigazgató lecserélte Ballai Attilát. Ő mostantól a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) portfóliójának sportfőigazgatója lesz.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem...
Szerződését nemrég felbontotta az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba. A 108-szoros magyar válogatott futballistának, a nemzeti együttes csapatkapitányának nyárig érvényes megállapodása volt a csapattal, a Blikk információi szerint éves szinten 2,2 millió eurót (739 millió forintot) keresett.
Hazaengedték a kórház elkülönített részlegéből azt a magyar egyetemistát, aki januárban hagyta el a fertőzött Vuhant – közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
A módosított Nemzeti Alaptanterv (NAT) vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi. Az a cél, hogy a magyar diákok megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket, az iskolában életképes tudást szerezzenek - írja a párt közleményében.
Több mint a felét adták a családi házak a használtlakás-eladásoknak az előző év első 9 hónapjában, a forgalom pedig egyedül a községekben, szintén a családi házak körében növekedett. A családi házak népszerűségének növekedésében...
Húszezer forintot zsákmányért szurkálta össze támadója, aki a napokban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A sofőr azt mondja nincs benne sem öröm, sem bosszúvágy.
A jövő hét elején ismét viharos szél várható, emiatt hétfőn a Balaton vízszintje is "megbillenhet" - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán. A jövő hét elejére ismét rendkívül erős, még...
Munkásőr Társaság néven újjáalakult a Munkásőrség. Az ATV Híradójának Juhász Norbert, a Munkásőr Társaság 30 éves parancsnoka arról beszélt, hogy eredetileg Munkásőrségként a bíróságon bejegyzett egyesületként akarták megkezdeni a működésüket, viszont az illetékes törvényszék jelezte, hogy az Országgyűléshez kell fordulniuk a névhasználat engedélye
A Mandinernek Kövér László beszélt a fiatal generációról, a HVG-nek Eric Idle mesélt a Monty Pythonról, a Figyelőnek pedig a budapesti brit nagykövet, Iain Lindsay nyilatkozott.
Menekültek egy csoportja ülősztrájkba kezdett Kelebiánál, azt szeretnék elérni, hogy Magyarország nyissa meg a kapukat előttük, hogy tovább tudjanak menni Nyugat-Európa felé.
A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Magyarország első európai uniós országként csatlakozott a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségéhez - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel Washingtonból.
A migránsok már lefeküdtek a magyar-szerb határt elválasztó kerítés elé. A több száz fős csoport napközben gyülekezett össze Szabadkán, majd elindultak a kelebiai határ felé.
Budapest nagy beruházásai sem születtek meg vita nélkül, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ezért abban bízik, hogy majd 10-15 év múlva már senki nem fog erre emlékezni, és boldogan járnak majd az emberek a Ligetbe. A Spirit FM Kelj Fel Jancsi! című műsorában az is elhangzott, hogy a Lánchíd két végén található