2020. február 6. csütörtök

febr. 6
9:54
Öt éve mondta ki azt Simicska Orbánra (444.hu)
Az Orbán-Simicska háború létezése akkor vált mindenki számára egyértelművé. A küzdelem a modern magyar politika egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb fejleménye volt. Orbán győzött.
febr. 6
9:57
Kövér László: Karácsony egy PR-huszár, de még ebben sem igazán jó (BorsOnline)
Az Országgyűlés elnöke szerint lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd, az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások. Kövér László a Mandiner című hetilap csütörtöki számában arról is beszélt, hogy minden választásnál meg kell küzdeni a sikerért, az ellenfelet nem szabad lebecsülni, ugyanakkor egyelőre vészhelyzet sincs, mert nincs o
febr. 6
10:00
Csipetnyi természet a szürke panelrengetegben: így lesz igazán otthonos a lakás (Infostart)
Néhány apróságra kell odafigyelni, és sokkal nyugodtabb leszel otthon.
febr. 6
10:06
Lövések dördültek Esztergomban a nyílt utcán, de nem ez volt a legdurvább (Ripost)
Egy férfi összeveszett egy másik helyi lakossal, a vita hevében pedig fegyvert ragadott.
febr. 6
10:06
Az állami tévé úgy tudja, migránskaraván indul Magyarország felé, Kósa Lajos figyelmeztetett: rengeteg a dezinformáció (444.hu)
De szerencsére a határ úgysem törhető át.
febr. 6
10:08
Ítélet jön az oltásellenes szülők perében, óriási a felhajtás (Ripost)
Az oltásellenes szülők kisebbik gyermeke azért halt meg, mert nem voltak hajlandóak orvosi ellátásban részesíteni.
febr. 6
10:09
Kövér: a momentumos gyerekek "semmiben nem különböznek a Lenin-fiúktól" (Alternatív Energia)
Karácsonyt pedig PR-huszárnak nevezte a házelnök, aki szívesen felvarrná a kabátjára, hogy melyik sereghez tartozik.
febr. 6
10:10
Gyurcsányné zsebpénze napi 500 ezer forint (Ripost)
Röpködnek a tíz és százmilliók Gyurcsány vagyonnyilatkozatában. Csak a szemlőhegyi, egykor zsidóktól elkobzott ávós villa felújítására – itt székel Gyurcsány és Gyurcsányné – 100 milliót költött. Dobrev Klára zsebpénze pedig napi több mint 500 000 forint. Egy évre 200 milliót kap a férjétől.
febr. 6
10:30
Fidesz: Karácsony Gergely hívja vissza Jávor Benedeket tisztségéből! (ATV)
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője méltatlannak tartja Jávor Benedeket arra, hogy a budapestieket és a magyar fővárost képviselje Brüsszelben, mert "elfogadhatatlan, közönséges bejegyzést" engedett meg magának Novák Katalin, a külügyekért felelős Fidesz-alelnök római látogatásával kapcsolatban.
febr. 6
10:33
Döbbenetes számok: több ezer embert lakoltattak ki Magyarországon 2019-ben (Pénzcentrum)
Tavaly október végéig összesen 2984 kilakoltatás történt - írja a Népszava. Tavaly október végéig összesen 2984 kilakoltatás történt - írja a lap a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai alapján. Ezekből kiderült, hogy...
febr. 6
10:42
Nevet a félbeszakított nemzedék (Alternatív Energia)
Csunderlik Péter történésznek és Pető Péter újságírónak van rá ötlete, hogyan lehet leküzdeni a közéleti depressziót.
febr. 6
10:45
Gyurcsányné zsebpénze napi 500 ezer forint: 100 milliók repkednek Gyurcsány vagyon-nyilatkozatában (BorsOnline)
Röpködnek a tíz és százmilliók Gyurcsány vagyonnyilatkozatában. Csak a szemlőhegyi, egykor zsidóktól elkobzott ávós villa felújítására – itt székel Gyurcsány és Gyurcsányné – 100 milliót költött. Dobrev Klára zsebpénze pedig napi több, mint 500 000 forint. Egy évre 200 milliót kap a férjétől.
febr. 6
10:54
A DK-ban folytatja a Momentum vezető (ATV)
A Momentumból múlt héten kilépett Hegyi Szabolcs, korábbi győri Momentum-elnök a mai naptól fogva a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást.
febr. 6
11:09
Hatalmas örömhírt osztott meg az SMA-beteg Levi édesanyja (Ripost)
Eljött a várva várt pillanat: Levi édesanyja boldogan mesélte el, mi történt velük.
febr. 6
11:24
Drámai a helyzet, nagyon sokan alkalmatlanok véradónak (Infostart)
Tavaly mintegy 240 ezren adtak vért Magyarországon, a jelentkezők közül 57 ezret utasítottak el azért, mert nem voltak alkalmasak véradásra. - írja a Világgazdaság.
febr. 6
11:30
Kósa Lajos: helytálltak a határon szolgálatot teljesítők a röszkei esetnél (ATV)
Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők, amikor január 28-án a röszkei határátkelőnél 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére bejutni - közölte az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
febr. 6
11:42
A DK-szóvivő durván beleszállt Jakab Péterbe (ATV)
Ha már csak egy közös helyen is közös jelöltet állít az ellenzék 2022-ben, akkor a listának is közösnek kell lennie – utalt a DK szóvivője a választási törvényre. Barkóczi Balázs a jobbikos Jakab Péter „gyurcsányos-mazsolás” mondatára is reagált, miszerint elég rossz cukrász lehet az, aki csak a szívének kedves összetevőket választja ki.
febr. 6
11:45
Újjáalakult a Munkásőrség – civil szervezetként (SzMo)
A Hagyományőrző Munkásőr Társaság a jelek szerint komolyan gondolja, hogy feleleveníti az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszerben megalakított fegyveres testület hagyományait.
febr. 6
11:48
Kirk Douglas élete képekeben (Alternatív Energia)
A színészlegenda halálhírét magyar idő szerint éjféltájban tudatta fia, Michael Douglas a Facebookon. A New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. A '30-as évek végén változtatott nevet színházi karrierje beindulásakor. Első filmszerepét 1946-
febr. 6
11:50
Újabb 4,6 milliárdot szív fel Orbán várnegyede (Alternatív Energia)
A látogatók kedvelt terasza eltűnik.
febr. 6
12:12
"A közelben lévő Árpád hidat is átnevezik?" - visszakeresztelte a Göncz Árpád Városközpontot a Mi Hazánk (ATV)
A Mi Hazánk politikusai szerint megdöbbentő, hogy úgy tűnik, Göncz tiszteletreméltóbb egyesek szemében, mint a honfoglaló Árpád fejedelem.
febr. 6
12:12
Orbán arról beszélt, hogy konzervatív ellenforradalmat akart elindítani (444.hu)
Ez egyelőre nem áll jól, mert kevesen csatlakoztak. Amiért a nyugati liberális szellemi- és médiatúlsúlyt hibáztatja, és a koalíciós kényszert. Ezek viszont őt itthon nem korlátozzák. „Én vagyok az egyetlen az európai konzervatív politikusok közül, aki azt mondhatja, amit gondol.”
febr. 6
12:14
Kilép a Momentumból Hegyi Szabolcs, a DK-nál folytatja (444.hu)
Ideológiailag nem egyeztek a párttal.
febr. 6
12:30
Megosztotta a szakmát a szeptembertől érvényes NAT (Infostart)
A Történelemtanárok Egylete szakmai visszalépésnek tartja az új Nemzeti Alaptantervet annak mennyiségi és minőségi elemzése után. A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete nem ennyire borúlátó. A magyartanárok is megosztottak, miközben már biztos: a NAT szeptembertől érvényes.
febr. 6
12:42
Hatalmas pusztítást végzett a vihar: több mint ezer esethez riasztották a tűzoltókat szerdán (ATV)
A viharos széllökések miatt több mint ezer esethez riasztották a tűzoltókat szerdán. A legtöbb beavatkozásra Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyében volt szükség - közölte a katasztrófavédelem csütörtökön a honlapján.
febr. 6
12:42
Egy tajvani férfi a leggazdagabb magyar (SzMo)
Frank Liu többszörös dollármilliárdos, és Kövér László házelnök személyes barátja. Nemrég a magyar állampolgárságot is megkapta.
febr. 6
12:48
Uniós pénzekkel seftelt, 8 év börtön kapott Gyurcsány cimborája (BorsOnline)
A vádirat szerint Kőrös Gusztáv a Dk vezetőségi tagja – álnéven – magát hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak kiadva – azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű – akár több száz milliós nagyságrendű –, vis
febr. 6
12:54
Szélvihar: több mint ezerszer riasztották a tűzoltókat szerdán (Alternatív Energia)
Csaknem 28 ezer fogyasztási helyen szünetelt az áramszolgáltatás oszloptörés és vezetékszakadás miatt.
febr. 6
13:00
Újjáalakult a Munkásőrség (ATV)
Újjáalakult a Munkásőrség. Az egykor a Magyar Szocialista Munkáspárt ökleként emlegetett egyenruhás alakulat mostantól civil szervezetként folytatja a tevékenységét - írja a Magyar Hang.
febr. 6
13:12
Országos a hiány egy gyógyszerből, amit az influenza miatt egyre többen keresnek (Infostart)
Januárban kifogyott a patikákból egy, elsősorban a kisgyermekes szülők által kedvelt, vényköteles immunerősítő szirup.
febr. 6
13:15
Újabb tömeges határáttörési kísérletet szerveznek a déli határon (Ripost)
Január 28-án tömeges határáttörési kísérletet állítottak meg a rendőrök Röszkénél, de hírek szerint a migránsokat szervezők újabb támadást készítenek elő.
febr. 6
13:17
Nyolc évet kapott a DK volt politikusa (Ripost)
Nyolc év börtönre ítélte Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát első fokon a Kaposvári Törvényszék – tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu.
febr. 6
13:19
Óriási csattanás a sztrádán: 2 kamion miatt áll a forgalom az M1-esen (Ripost)
Az autópályán két kamion rohant egymásba csütörtökön.
febr. 6
13:24
Kövér László szerint Karácsony Gergely egy PR-huszár, de még ebben sem igazán jó (SzMo)
A Momentum tagjait pedig gyerekeknek nevezte, és az 1919-es vörösterror alakjaihoz hasonlította a házelnök egy interjúban.
febr. 6
13:30
Rétvári: egyre jobbak a magyar diákok (ATV)
A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége számára fontos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
febr. 6
13:33
Súlyos a helyzet a magyar óvodákban: ez még csak a kezdet, egyre több a beteg (Pénzcentrum)
Magyarországon hivatalosan is kitört az influenzajárvány egy hete, napról napra több óvodás korú gyerekkel fordulnak orvoshoz, veszik ki az óvodából. A járvány súlyosságáról, felkészülésről és megelőzésről Dr. Muzsay Gézát...
febr. 6
13:48
Veres István nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét (ATV)
A főváros adott otthont a szerdán megrendezett Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjének. A versenyt Sirha Budapest 2020 nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás keretében, a Hungexpo területén rendezték meg. Ahol a budapesti Bábel étterem séfje és commis-ja (segédje), Molnár Bence állhatott a dobogóra. Így ők képvise
febr. 6
14:00
Akkora szél lesz, hogy hétfőn megbillen a Balaton (Alternatív Energia)
A viharos szél átfújja a vizet az egyik partról a másikra.
febr. 6
14:06
Küldje el saját sztoriját az ATV-nek! (ATV)
Szeretné megosztani saját sztoriját, vagy ismer egy közérdeklődésre számot tartó történetet? Ha úgy gondolja, hogy története érdekes, és fontos lehet mások számára, vagy csupán kötelességének érzi azt a nyilvánosság elé tárni, küldje be nekünk az atvhirek@atv.hu címen.
febr. 6
14:09
Mesébe illő: egy férfi úgy fizetett a bankkártyájával, hogy nem fogyott róla a pénz (Pénzcentrum)
Jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azzal a Heves megyei férfival szemben, aki pénzintézetének milliós kárt okozott hibás bankkártyájával - közölte a megyei főügyész csütörtökön. Szalóki...
febr. 6
14:18
Nagyon durva dolog történik hétfőn a Balatonnál (ATV)
Az erős szél miatt olyasmi történhet a tó vizével, amire csak ritkán van példa.
febr. 6
14:18
A fél város láthatta az erkélyén napozó pucér csajt (Ripost)
Ledobta a melltartót, és egy falatnyi tangában élvezte a napsütést a szexi lány...
febr. 6
14:24
Új főszerkesztő a Magyar Nemzetnél (Infostart)
Az eddigi főszerkesztő – korábban sportújságíró – Ballai Attila munkájára ugyanakkor továbbra is számítanak a Mediaworksnél.
febr. 6
14:31
Andorai Pétert február 19-én kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben (SzMo)
A színművész rövid, súlyos betegség után február elsején, szombatra virradóra hunyt el.
febr. 6
14:39
Nagyon felháborodott a NAT-botrányon a népszerű pedagógus (ATV)
A bojkottot politikai akciónak véli Balatoni József, szakmailag azonban fontosnak tartja elmondani, miért nem ért egyet a múlt héten nyilvánosságra hozott NAT-tal. A közösségi térben csak „Jocó bácsiként” emlegetett pedagógus az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy a dokumentummal a szakmaiatlanság a legnagyobb probléma, és az, hogy a tana
febr. 6
14:57
Dúró Dóra szerint "politikai hiszti" zajlik az új NAT körül (ATV)
A Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon írt arról, hogy bár a szakmai vita indokolt lenne, szerinte nem Wass Albert vagy Nyírő József személyén kell vitatkozni.
febr. 6
15:06
Nyolcmillió forinttal támogatják az adófizetők Kásler keze által az Edda márciusi koncertjét (Alternatív Energia)
Nem is mehetne jobb helyre a pénz.
febr. 6
15:09
Leváltották a Magyar Nemzet főszerkesztőjét (ATV)
A Mediaworks Hungary Zrt. közleményben tudatta, hogy Liszkay Gábor vezérigazgató lecserélte Ballai Attilát. Ő mostantól a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) portfóliójának sportfőigazgatója lesz.
febr. 6
15:09
Szombathelynyi magyar telepedne le az Egyesült Királyságban: ők már döntöttek (Pénzcentrum)
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem...
febr. 6
15:15
Elképesztő mennyiségű pénzhez jut Dzsudzsák Balázs (ATV)
Szerződését nemrég felbontotta az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba. A 108-szoros magyar válogatott futballistának, a nemzeti együttes csapatkapitányának nyárig érvényes megállapodása volt a csapattal, a Blikk információi szerint éves szinten 2,2 millió eurót (739 millió forintot) keresett.

Keresés