A devizahitelesek megmentéséről szóló győzelmi jelentéseket sosem tudta, és ma sem tudja elnyomni a végrehajtási eljárásba belebetegedett vagy kilakoltatott adósok hangja. A két számjegyű bérnövekedés országában tavaly naponta 10 család ingatlanát vették el, három éven belül további 250 ezer eljárás várható. Mindeközben az állami tétlenségtől fűtöt
Szijjártó Péter Facebook-oldalán osztott meg egy videót, melyben arról beszél, hogy több százezer illegális bevándorló érkezhet Magyarország déli határához, amennyiben a törökök megnyitják a kapukat Európa irányába.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. A legnagyobb sikert 1981-ben megjelent emlékirata, a Sírni csak a győztesnek szabad aratta. Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, életművének része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is.
Pál Éva, a Neoton együttes egykori sztárja évekig kínlódott a devizahitelével, mire rászánta magát hogy eladja a terhelt ingatlant. A törlesztései után megmaradt pénzből még futotta egy - igaz, a korábbinál jelentősen kisebb - házra is. Azonban az új otthonban még mindig nincs nyugalma.
Az elmúlt évszázadok során kiderült, milyen fafajták, milyen fémek, milyen gyártástechnológiával alkalmasak a legszebben, legkifejezőbben szóló hangszerek, hegedűk, csellók, trombiták, fuvolák, klarinétok, zongorák készítéséhez. Például – leszámítva a műanyag gitárhúrokat és dobbőröket – a hangképzésben közvetlenül résztvevő alkatrészek komoly hang
A légitársaság bejelentette, hogy a COVID-19 vírusfertőzés miatt megfigyelhető keresletcsökkenés következtében módosítja izraeli útvonalainak menetrendjét.
Elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is - hangzott el az m1-en. Az MS Westerdam másik két magyar utasát pénteken engedték ki a karanténból. Franciaországban betiltják...
A Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulással emlékezik meg Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójáról. Ezzel egyidőben antifasiszta ellentüntetést szerveztek. A két tüntetés szervezőjét kérdeztük.
A zenekar most először beszélt arról, hogy miért kell újabb tagcserét megélnie a formációnak. Sőt, azt is elárulták hogyan folytatják tovább gitárosuk, Lelovics György távozása után.
Kihúzták az Ötöslottó 9. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum Minden idők legnagyobb nyereménye, 5,252 milliárd forint kereste gazdáját. Azonban ezen a héten sem volt telitalálat, így a mesés...
Továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, ezért hazánkban nem lépnek életbe szigorítások. Jelenleg 16 ember van karanténban. A mentősöket azonban ötször riasztották az elmúlt 24 órában vírusgyanús esetekhez, de egyikük sem volt fertőzött. A Belügyminisztérium hangsúlyozta: a kórházakban már most is van, és korábban is volt elkül
Egy Vuhanban élő magyar zeneszerző mutatta meg híradónknak miként telnek a napjaik a két hete tartó karanténban. A felvételeken látszik, hogy még sportolni is csak a lakásban tudnak. Keresztes Zoltán azt mondja, nem pánikolnak és félelmet sem éreznek. Kínaira, és magyarra tanítják egymást, és reménykednek benne, hogy minél előbb visszatér az élet a
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye a 9. játékhéten 5 milliárd 252 millió forint volt. Jöjjenek a nyertes számok!
A nyírteleki Kedvesház rászolgált arra, hogy híres legyen, többek közt azért, mert nincs több ilyen intézmény az országban. A környékbelieket kivéve mégsem tud róluk szinte senki. A halmozottan hátrányos helyzetű, jellemzően roma gyerekeket befogadó kollégium negyedszázados fennállása óta mindegyik náluk nevelkedő gyerek kijárta a nyolc osztályt, t
Mi Közép-Európa jövője? Mit kell tennünk azért, hogy a térség valóban az „európai remény régiója” legyen? Többek közt ezekre a kérdésekre kísérel meg választ adni a Közép-Európa újragondolása című kötet, amelyet a két neves osztrák közéleti személyiség, Emil Brix és Erhard Busek jegyez. Recenziónk.