Az új autók 40 százalékát hitelre vették meg a magyarok tavaly, derült ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. A hétüléses autók esetében több mint 5 milliárd forintnyi lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok. Tízéves...
Büntető jellegű intézkedések helyett átfogó stratégiára, több szakemberre és megelőző programokra lenne szükség az iskolai agresszió visszaszorításában.
2010 nyarán volt Mogács Dániel az Egyenes Beszéd vendége. A VII. kerület akkori polgármesterjelöltjét Kálmán Olga kérdezte a kampányígéreteiről. Ilyen volt az ingyen sör, az adócsökkentés, és a jó nő felfogó gát. Ha már homályba merült volna az interjú, Mogács Dániel tíz perces beszélgetését újra felelevenítheti:
„Karácsony Gergely és Pikó András akkor sem választhatja meg, hogy kikhez szól és kikhez nem, ha egyébként a kormányzat részéről már ez számít sajnos megszokottnak” – írja oldalán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet.
A jogvédők szerint a közhatalom gyakorlói nem tehetnek önkényesen különbséget a médiaszolgáltatók és az újságírók között azok politikai véleménye alapján.
Huszonöt szerződést kötött kommunikációs vagy ahhoz kapcsolódó feladatokra az LMP képviselőcsoportja. A párt fizetési listáján Schiffer András és Vágó Gábor is szerepel – számolt be róla a hvg.hu.
Érdemi növekedést mutat a Nyugat-Balkánra érkező illegális bevándorlók száma: januárban 2000, míg az előző év azonos időszakában csak 300 határsértőt regisztrálták az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) adatai szerint.
A Balaton-felvidéken folyó Séd-Nádor elkerülő csatorna helyreállításánál a mederrendezési és műtárgyépítési feladatokat az Opus Global Nyrt.-hez tartozó Mészáros és Mészáros Kft. végezheti mintegy 251 millió forintból - közölte az Opus Global Nyrt. kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a Séd-Nádor vízfolyást a Bakony hegység Északi részén, a
A munkaerő-kölcsönzés foglalkoztatási időtartama sok esetben határozatlan idejű, a gyakornokokat pedig saját állományba veszik át a kölcsönvevők. A legmagasabb foglakoztatási napok a HR, toborzási és kiválasztási, valamint a közösségi...
A TASZ szerint Karácsony Gergely főpolgármester akkor sem választhatja meg, hogy kikhez szól, ha egyébként a kormányzat részéről már ez számít megszokottnak. Az Azonnalinak Karácsonyék stábja azt mondta, bojkottjuk csak a tévés szereplésekre vonatkozik, de az fenn is marad.
„A legfontosabb indítvány az volt a gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán, hogy azokat a diákokat, akik a bíróság szerint alacsonyabb minőségű képzésben részesültek, oktatással, képzéssel segítsék”
Nem lesznek kifizetések az elítéltek kártalanításának az ügyében a nemzeti konzultáció eredményének megszületéséig, valamint az új szabályozás hatálybalépéséig - a már megítélt kártalanítási pénzt sem utalják. Ez van Varga Judit “börtönbiznisz” elleni törvényjavaslatában.
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke is részt vett Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén - szúrta ki a 168 Óra az M1 videójában. Bár Farkas Flórián még az Országos Roma Önkormányzat alakuló ülésén sem vett részt tavaly decemberben, nyilvános rendezvényeken ritkán látni, és Gyöngyöspata ügyében sem túl szószátyár, vasárnap azért meghívott vendégként
Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki ellen a szentesi jegyző sérelmére 2006-ban elkövetett kézigránátos merénylet miatt indult eljárás.
Kiválasztottuk az ön gyermekét, pont ilyen karaktert keresünk, igazi egyéniség, éppen ez kell a H&M cég fotózására – ezzel állítják meg a gyerekükkel sétáló szülőket egy állítólagos modellügynökség munkatársai. A gyermekére büszke szülőt aztán százezrekkel húzzák le. A Ripost kiderítette: a hivatkozott cég egyáltalán nem ilyen módszerekkel keres mo
Kevés terület hatja át olyan mértékben a mindennapok gazdaságát, mint a közbeszerzés, tavaly a közbeszerzési eljárások szerződés szerinti összértéke 3430 milliárd forint volt, amely a bruttó hazai termék (GDP) 7,5 százalékának felel meg - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden egy szakmai konferencián, Budapesten
A magyar lakosság megtakarítási kedve jelentősen, 13 százalékkal 66 százalékra nőtt a legutóbbi, 2017-es felmérés adataihoz képest - derült ki egy, a lakossági befektetéseket vizsgáló kutatásábó. A magyarok számára továbbra is...
Ismét többfelé romlott a levegőminőség magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden. Tájékoztatásuk szerint egészségtelen a levegő minősége Putnokon és Sajószentpéteren, további...
Zúgolódik a pszichológusszakma: a február 15-től életbe lépett új törvénymódosítás kimondja, hogy ezentúl csak orvosi vagy klinikai szakpszichológusi szakképesítéssel végezhetnek pszichoterápiát, és ezzel ugyan valóban kiszűrik a kuruzslókat, de egy sor legitim segítőt is.
Szerintük ez „kormányzati évértékelő” volt, ezért lehettek ott egyenruhás tábornokok. Németh Szilárd szerint pedig az eseményt „egy valódi civilszervezet rendezte”.
Nem volt túl sikeres Orbán Viktor az utóbbi tíz évben, legalábbis a vagyonnyilatkozatai alapján. Erről beszélt az Mfor.hu újságírója az ATV Start című műsorban, miután kutatásából kiderült, hogy 637 százalékkal nőtt az országgyűlési képviselők vagyona, vagyis 2010 és 2019 között. Székely Sarolta elmondta, sok sebből vérzik ez a rendszer, és amíg ne
Memorandumot intézett Orbán Viktor az Európai Néppárthoz, a háromoldalas levelet Novák Katalin Fidesz-alelnök osztotta meg a Facebook-oldalán. Íme, a memorandum:
Továbbra sem lehet tudni olyan magyarról, aki Magyarországon vagy a világban bárhol koronavírussal fertőződött volna meg - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Az „Európában is súlyos örökséget hagyó kommunizmussal és marxizmussal szembeni fellépés helyett Fidel Castrót és Karl Marxot éltetjük”, a brüsszeli bürokrácia megerősítését pártfogoljuk, feladtuk az egy nő és egy férfi házasságára épülő családmodellt és a gender ideológia karjába hanyatlottunk – Orbán Viktornak a Néppárthoz intézett memoranduma sz