Az operatív törzs aktuális tájékoztatóján Müller Cecília bejelentette, hogy a reggel érkezett vakcináknak köszönhetően megkezdődhet a háziorvosok oltása is. A vakcina nem nyújt 100 százalékos védelmet, viszont a súlyos szövődmények elkerüléséhez nélkülözhetetlen.
Kiszállították a Pfizer-BioNTech vakcinát az Észak-Közép-budai Centrum (ÉKC) Új Szent János Kórház és Szakrendelőbe is. Ma ugyanis 70 ezer oltóanyag érkezett Budapestre, amely 35 ezer egészségügyi dolgozó oltására elegendő. A vakcinákat tartalmazó hűtőládákat 21 oltópontra szállítják, több fővárosi és vidéki kórházba.
A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni - közölte a Agrárminisztérium (AM) szerdán.
Az egészségügyért felelős miniszter jogköre néhány intézményvezető kinevezési okmányának aláírására korlátozódott, a szakmai irányítással, a finanszírozással kapcsolatos jogkörök szinte mindegyike az Országos Kórház Főigazgatóhoz került. Megváltoztak a finanszírozási szabályok is.
Nehéz év volt 2020, nemcsak a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatása miatt, hanem a valóságtól elrugaszkodó, a budapestieket egyre gátlástalanabbul a hatalom eszközének tekintő Karácsony Gergely főpolgármester és fővárosi kollégái miatt is - értékelte az idei évet a fővárosi Fidesz szerdán a közösségi oldalán.
Budapesten a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházába, a Semmelweis Egyetemre, Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba és Tatabányán a Szent Borbála Kórházba - jelentették az M1 aktuális csatorna tudósítói a helyszínekről a déli híradóban.
Az egészségügyi menedzser szerint a kormány rejtegeti az adatokat, a koronavírus.gov.hu tájékoztató portálon nem egy adatbázist látunk, hanem „egy fényképet”. Mint mondta, jelenleg a járvány plató szakaszában vagyunk, ez akár még 3-4 hónapig is eltarthat.
Vakcinaszállítmány érkezett szerda délelőtt újabb négy kórházba. Budapesten a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházába, a Semmelweis Egyetemre, Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba és Tatabányán a Szent Borbála Kórházba - jelentették az M1 aktuális csatorna tudósítói a helyszínekről a déli híradóban.
„Aki a szavaimból vakcinaellenességet olvas ki, az vagy funkcionális analfabéta, vagy menthetetlen alufóliasisakos, mindenesetre jogi lépésekkel számolnia kell" – így reagált Krekó Péter, a Political Capital stratégiai igazgatója Facebook-oldalán a Magyar Nemzetben megfogalmazott vádakra, amelyek szerint a Politicónak adott nyilatkozatában egy oltá
Hat raklapnyi segélyszállítmányt indított a magyar katasztrófavédelem Horvátországba a földrengés okozta helyzet kezelésére - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.
Németh Csaba nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy hány koronás beteget kezelnek most, hányat kezeltek eddig, hány fertőzött halt meg eddig összesen a kórházban, és miért nem adja meg naponkénti lebontásban a halottak számát. Miniszteri utasítás tiltja meg neki, hogy bármilyen adatot eláruljon.
A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás, a kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakítására törekszik, ezért a tárgyalások januárban folytatódnak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájéko
Az eddigiek mellett további négy vidéki kórházba érkezett vakcinaszállítmány szerdán dél körül: Kaposvárra a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba, Miskolcra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba, Székesfehérvárra a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, valamint Balassagyarmatra a Dr. Kenessey Alb
A Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselője szerint minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy megállítsuk a vírust, ez pedig csak akkor sikerülhet, ha beoltatjuk magunkat.
Karácsony Gergely, a „jóképű, helyes, biciklis demokrata, akit bánt a csúnya jobboldal”, a budapestieket a hatalom eszközének tekintette a fideszesek szerint.
A koronavírus elleni oltás jelenthet egyedül megoldást ahhoz, hogy túl legyünk a járványon, és dolgozni kell a vakcina iránti bizalom növekedéséért - írta a főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
Magyarország továbbra is rendkívül vonzó a külföldi diákok körében, "az idén nyolc újabb országgal kötöttünk megállapodást, így már 77 országból fogadunk ösztöndíjas egyetemi hallgatókat" - írta szerdai Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.
További vidéki kórházakba - Pécsre, Nyíregyházára és Szegedre - is megérkezett a koronavírus elleni vakcinaszállítmány szerdán kora délután - jelentették az M1 aktuális csatorna Híradójában a tudósítók a helyszínekről.
Az atv.hu körkérdést intézett kormánypárti és ellenzéki politikusokhoz, amelyben a 2020-as év értékelésére kértük őket, valamint arra, hogy írják meg: mit várnak 2021-től. Ezúttal Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselőjének válaszait olvashatják.
„A kormány fejezze be az emberkísérletet” – ezt az MTA volt elnökének pártja, az Új Világ Néppárt írta ki Facebook-oldalára azzal kapcsolatban, hogy 6000 orosz vakcina érkezett, ami 3000 emberen elvégzett kísérletre elegendő. Azt kérik, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet főigazgatója foglaljon állást a kérdésben. Hír
December 31-től Magyarországon is kötelező a kétlépcsős hitelesítés minden mobil- és online fizetésnél a vásárlást kezdeményező fél azonosítására - közölte a MÁV-Start szerdán az MTI-vel.
Megérkezett a második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmány, ami 35 ezer egészségügyi dolgozó kétszeri oltására lesz elegendő. A koronavírus elleni vakcinák kiszállítása a kormány által kijelölt 21 oltópontra folyamatban van. Közben az új koronavírus-fertőzöttek száma 1972 fővel emelkedett az elmúlt 24 órában, és elhunyt 137 beteg, ezzel pedi
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi piacon. Az euró és a dollár jegyzése forintban emelkedett, a svájci franké kissé csökkent.
Minden tervezett helyszínen megkapták a koronavírus elleni oltóanyagot a szerdán Magyarországra érkezett második vakcinaszállítmányból a kórházak. A nap folyamán a kormány által kijelölt 21 oltási pontra szállították ki a vakcinákat - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda délutáni Híradójában.