2020. december 29. kedd

dec. 29
10:48
Bakondi: "Látszik az alagút vége" (ATV)
Európa és Magyarország biztonságát idén a koronavírus-járvány és a migráció fenyegette, de amíg a járvány vonatkozásában a vakcina megjelenésével és az oltások megkezdésével "látszik az alagút vége", a migráció vonatkozásában nem látható az európai szintű megoldásra törekvés - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az MTI-nek nyi
dec. 29
11:18
Pénzt ad vissza autós ügyfeleinek a Groupama Biztosító, mivel a járvány idején kevesebb volt a baleset (ATV)
Több mint 700 millió forintot ajánl fel, akár jótékonysági célra, kgfb-s ügyfeleinek a Groupama Biztosító, amely azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.
dec. 29
11:18
Az MNB 25 millió forintos bírságot szabott ki bennfentes kereskedelem miatt (Demokrata)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttesen 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki két magánszemélyre.
dec. 29
11:20
Csütörtök estig lehet jelentkezni az óvodai, iskolai dolgozók gyorstesztelésére (Demokrata)
A gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését.
dec. 29
11:24
BFK: szebb, jobb, gyorsabb lesz az új HÉV (Demokrata)
A központ közleményében hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban közlekedhetnek majd a HÉV-ek a három érintett vonalon.
dec. 29
11:30
Csütörtök estig jelentkezhetnek gyorstesztelésre az óvodai és iskolai dolgozók (ATV)
Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
dec. 29
11:36
Maruzsa Zoltán: készülnek az általános iskolák nyitására (ATV)
Eddig 7400 iskolai dolgozó regisztrált a koronavírus elleni oltásra.
dec. 29
11:48
CSOK: 2021-től nagyszülők is igényelhetik (Pénzcentrum)
A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán. Novák Katalin hangsúlyozta:
dec. 29
11:48
Így alakulhat a nyugdíj 2021-ben egy átlagnyugdíjas számára (SzMo)
Egy átlagnyugdíjas - a 24.hu számításai szerint - 2021 januárjában 148 134 forintot kaphat.
dec. 29
11:54
DK: Ha Orbán keleti diktátoroknak akar udvarolni, akkor küldjön nekik bonbont és virágot (ATV)
A párt nem érti, kinek és miért hoztak Magyarországra hatezer ampullát „a bevizsgálatlan, uniós engedéllyel nem rendelkező, az orosz emberek és tudósok által is széleskörben elutasított orosz vakcinából”.
dec. 29
11:54
Kétszázzal több faluban igényelhető a falusi CSOK jövőre (Demokrata)
A miniszterelnökség közleménye szerint 2021 januárjától már 2678 településen lesz elérhető a támogatás.
dec. 29
12:00
DK: ne az orosz, hanem a német-amerikai vakcinával oltson a kormány (Demokrata)
A DK azt követeli, hogy a kormány „ne riogassa tovább az embereket az orosz vakcinával”.
dec. 29
12:18
MSZP: a kormány újra bebizonyította, mennyire érzékelten a szociális problémákra (ATV)
Az MSZP szerint 2020 a munkavállalók és a szakszervezetek fekete éve volt, a kormány ugyanis a koronavírus-járvány alatt újra bebizonyította, mennyire érzékelten a szociális problémákra - mondta az ellenzéki párt elnökhelyettese kedden, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatóján.
dec. 29
12:42
Fontos szerepe lehet az alvásnak a világjárvány alakulásában (ATV)
Már igazolható, hogy a koronavírus álmatlanságot okoz, és változásokat indukálhat az idegrendszerben is, valamint számos megfigyelés és tapasztalat is arra enged következtetni: az alvásnak fontos szerepe lehet a világjárvány alakulásában – derül ki a Magyar Alvás Szövetség közleményéből.
dec. 29
12:42
Operatív törzs: a héten már 25 helyszínen oltják az egészségügyi dolgozókat (Demokrata)
A héten újabb vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra, így 25 helyen folytatódhat az oltás.
dec. 29
12:54
Földrengés volt Magyarországon (ATV)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint Horvátországban volt 6,3-as földrengés, ez volt érezhető Magyarország több településén is.
dec. 29
13:06
Földrengés volt Magyarországon, több megyében is érezni lehetett (SzMo)
Budapesten, nyugaton és délen is érezhető volt a rengés.
dec. 29
13:12
Váratlanul elhunyt Beck Zsuzsanna, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója (ATV)
A hírt az iskola közölte.
dec. 29
13:12
Dömötör Csaba: a baloldal most az oltási programot torpedózná (Demokrata)
„Miután 2020-ban végig ”álhír-galacsinokat dobált„ a nyilvánosságba, a baloldal most az oltási programot torpedózná”.
dec. 29
13:30
Elérhetetlenné vált a Szeizmológiai Obszervatórium honlapja a földrengés után (SzMo)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán azt írják: a honlap túlterheltség miatt nehezen elérhető.
dec. 29
13:36
BRFK: feljelentés-kiegészítést rendeltek el Bayer Zsolt „harcostársának" ügyében (ATV)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, rendőrségi eljárás indult Bayer Zsolt egy korábbi, HírTV-ben tett kijelentésével kapcsolatban. A publicista arról beszélt: egy „volt barátja, harcostársa" azt mondta neki, hogy „azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak".
dec. 29
13:36
Bréking: földrengés Budapesten (Pénzcentrum)
Magyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium későbbre ígért tájékoztatást az MTI-nek. A földrengést lehetett
dec. 29
14:06
„A könyvespolcról leestek a könyvek”, „a mosogatóban hullámzott a víz” - ilyen volt a magyarországi földrengés (SzMo)
A keddi földrengést több helyen is érezni lehetett az országban. Olvasóink beszámolóiból válogattunk.
dec. 29
14:12
CSOK: 2021-től nyugdíjasok is igényelhetik (Pénzcentrum)
A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán. Novák Katalin hangsúlyozta:
dec. 29
14:12
Három baranyai településen anyagi károkat okozott a keddi földrengés (SzMo)
A katasztrófavédelem közlése szerint arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.
dec. 29
14:18
Csaknem 1,9 milliárd forintból újul meg Lentiben az általános iskola (Demokrata)
A fejlesztéssel magasabb szintű oktatást tudnak biztosítani a zalai városban.
dec. 29
14:36
Pécsen kiűrítettek egy áruházat a földrengés miatt (ATV)
Magyarország több pontján is lehetett érezni a földrengést, Pécsen egy kémény is leomlott.
dec. 29
14:36
A magyarok döntő többsége mindig is orosz vakcinákkal lett beoltva (Demokrata)
„Minden oltóanyagunk onnan származott” – írta Szijjártó Péter a Facebookon.
dec. 29
15:00
Látványos videókon a földrengés: kilengtek a csillárok, ide-oda mozogtak a karácsonyfadíszek (SzMo)
Többen is beszámoltak arról, mit éreztek, láttak, tapasztaltak, mikor megmozdult a föld.
dec. 29
15:06
Szijjártó megszólalt az orosz vakcináról (ATV)
A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen "minden oltóanyagunk onnan származott" - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
dec. 29
15:30
Majdnem minden kistelepülésen elérhető lesz a falusi CSOK (Menedzsment Fórum)
Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját.
dec. 29
15:48
Jövőre 183 tanoda működtetését támogatja az állam (Demokrata)
A programban általános iskolás és középiskolás diákok egyaránt részt vesznek.
dec. 29
16:00
Először önként jelentkezőknek adják be az orosz vakcinát, utána engedélyezhetik a magyar hatóságok (ATV)
A klinikai kutatás szabályai szerint a hétfőn Magyarországra érkezett orosz vakcinát először 3000 önként jelentkezőnek fogják beadni, s ha ezen teszt során náluk nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, a magyar hatóságok akkor engedélyezhetik a Szputnyik V általános használatát – értesült az ATV Híradója.
dec. 29
16:00
Egyre többen regisztrálnak a koronavírus elleni oltásra (Demokrata)
Eddig több mint 462 ezren jelezték igényüket, 136 ezer állampolgár pedig postai úton küldte vissza a regisztrációs lapot.
dec. 29
16:12
700 millió forintot ad vissza 250 ezer ügyfelének a Groupama a koronavírus miatt (SzMo)
A biztosító azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.
dec. 29
16:18
Megfelel a nemzetközi előírásoknak a ferihegyi repülőtér járványkezelése (Demokrata)
A teherforgalom zavartalan, az éves mennyiség már novemberben meghaladta 120 ezer tonnát.
dec. 29
16:36
Szijjártó bejelentette, hogy vettünk egy Airbust (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépet - írta a külügyminiszter a Facebook-oldalán.
dec. 29
17:18
Schobert Norbert a Maldív-szigetekre tart, és örül, hogy épp nem kell maszkot hordania (ATV)
"Nekem ez most boldogság" - mondta a videós bejelentkezésében Schobert, miután korábban megosztották, hogy 41 fős tábort szerveztek.
dec. 29
17:18
Az állatvédők felmentést kapnak szilveszterre a kijárási tilalom alól (Demokrata)
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára.
dec. 29
17:24
Váratlanul meghalt Beck Zsuzsanna, a budapesti Vörösmarty Gimnázium igazgatója (SzMo)
1988 óta tanított az iskolában, 2006-ban lett igazgató.
dec. 29
17:30
Szájer-botrány: a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a volt fideszes EP-képviselő ügyét (SzMo)
A Legfőbb Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbította Tényi István beadványát, aki kábítószer-birtoklás gyanúja miatt tett bejelentést.
dec. 29
17:36
Dömötör: tovább nőtt az oltásra regisztrálók száma (ATV)
Tovább nőtt, 598 ezerre a koronavírus elleni oltásra regisztrálók száma - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalán kedden.
dec. 29
17:48
Kiszámolták, kik járnak a legjobban a nyugdíjemeléssel (ATV)
Akár hetvenszeres különbség is lehet a százalékos nyugdíjemelésnél a kisnyugdíjasok kárára – ezt a 24.hu számolta ki. A jövőre életbe lépő 3 százalékos nyugdíjemelés a havi 28-ezer 500 forintból élőknek az egész évre nézve 10-ezer forint többletet jelent, míg a havi 2-millióból élő időseknek akár 700-ezer forint is juthat. Az ellenzék szerint a kor
dec. 29
18:06
Bajban a Dunaferr: a dolgozók többhavi bértől is eleshetnek (ATV)
A potenciális befektető is érdekelt a Dunaferr fejlesztésében: ezt mondta Híradónknak a kistérség jobbikos parlamenti képviselője, miután a cégvezetés befektetőkkel tárgyal a nehézségekkel küzdő vállalat miatt. Közben a Vasas Szakszervezet alelnöke hozzátette, hogy továbbra sincs kollektív szerződés, amivel akár két-háromhavi bértől is eleshetnek k
dec. 29
18:12
Orbán Viktor mély megrendüléssel értesült a horvát földrengésről (ATV)
Felajánlotta Magyarország támogatását a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak írt kedden délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, hozzátéve: a magyar katasztrófavédelmi s
dec. 29
18:24
Egy csopaki férfi évekig zaklatta a szomszédait, majd felgyújtotta az autójukat (ATV)
Letartóztatott a Veszprémi Járásbíróság egy csopaki férfit, aki a gyanú szerint évek óta zaklatta szomszédait, szombaton pedig felgyújtotta az autójukat.
dec. 29
18:30
Orbán Viktor levélben ajánlott segítséget Horvátországnak (Demokrata)
A miniszterelnök a magyar hatóságoktól azonnali jelentést kért a földrengés magyarországi hatásairól, az esetleges károkról.
dec. 29
18:42
Egy szakértő magyarázta el, miért érezhettük a mai földrengést (ATV)
Horvátországot 6,3-as erősségű földmozgás rázta meg. A szeizmológus szerint száz évente egyszer van ilyen. A rengést Magyarországon is több helyen lehetett érezni. A szakember szerint sokan azt gondolják, hogy hazánkban is földrengés volt, de szerinte fontos hangsúlyozni, hogy ezt csak érezni lehetett itthon.
dec. 29
19:24
Pusztai Erzsébet: valószínűleg Magyarország is részt vesz az orosz vakcina fázis hármas vizsgálatában (ATV)
Az oltóanyag engedélyezésével kapcsolatos kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet bármelyik vakcina használatát engedélyezheti Magyarországon, ehhez nincs szükség az Európai Gyógyszerügynökség engedélyére.
dec. 29
19:36
Sziklán rekedt túrázót mentettek a Bakonyban (ATV)
A katasztrófavédelem beszámolója szerint tizenkét tűzoltó indult a túrázó segítségére.

Keresés