A tavaly november 22-i Eurojackpot sorsoláson megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, hiszen egy magyar szerencsés bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert. Most jelentkezett nyereményéért, és elég sok mindent elárult magáról.
Idén is segítséget kapnak a 20 év alatti fiatalok a jogosítványukhoz megszerzéséhez - közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Ausztria kancellárjával, Sebastian Kurzcal tárgyalnak a visegrádi államok (V4) kormányfői Prágában. A program során külön tárgyalást terveznek Orbán Viktor és Kurz között.
2022-től kizárólag elektromos buszokat lehet beszerezni - erősítette meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Bejelentette azt is: az év közepéig létrejön az a hatóság, amely eljár majd az illegális szemétlerakás ügyében.
A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel telefonon nyilatkozva Mumbaiból.
A Greenpeace Magyarország Egyesület örömmel fogadta, hogy a kormány nyilatkozatai alapján foglalkozni akar a klímaválság és a környezetvédelem kérdéseivel, ezért azt várja, hogy a szavakat kövessék tettek.
A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
Választás rendje elleni bűntett miatt állt bíróság elé egy Tolna megyei nő. A legutóbbi országgyűlési választásokon 100 darab ajánló aláírást hamisított meg.
Magyarországon nem szokás valakit letorkolni azért, mert véleményt fogalmaz meg - reagált Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, Manfred Weber szavaira, aki szerint az EPP nem változtat irányvonalán; ha valaki ehhez a pártcsaládhoz akar tartozni, követnie kell az értékeit, és "nem kér kioktatást sem a politika, s
Száz nap következmények nélkül – emlékeztet szerdai számában a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban, hogy Lackner Csabát kizárták a kispesti MSZP-ből, de önkormányzati képviselő maradt.
Száz nap következmények nélkül – emlékeztet szerdai számában a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban, hogy Lackner Csabát kizárták a kispesti MSZP-ből, de önkormányzati képviselő maradt.
A közfejlesztési tanács következő ülésén két új témában is tárgyalást kezdeményez a kormány – derült ki Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szavaiból.
Az ötödikesek harmada panaszkodik arra, hogy hetente többször fáradtnak érzi magát – ez derül ki abból a négy évente elvégzett nagy nemzetközi kutatásból, amely a kamaszok iskolai szokásait és terhelését vizsgálja.
Manfred Weber nem tudja megemészteni, hogy Magyarország nem támogatta uniós elnökjelöltségét, megint a Fideszt támadta. Novák Katalin államtitkár Facebook-bejegyzésben utasította vissza Weber kijelentéseit.
A vasárnap este Óbudán történt tűzeset és az annak következtében kialakult áramszünet rendkívüli intézkedéssorozatot követelt a Fővárosi Vízművektől - közölte a vállalat. A Budapest ivóvízellátását meghatározó négy...
Utazásra, autóra, lakásra is költ a nyert milliárdokból, de jótékonykodni és befektetni is fog a szerencsés férfi, aki vidéken töltötte ki a nyertes szelvényt.
Továbbra is érvényben van a szinte országos meteorológiai riasztás, amit a sűrű köd miatt adtak ki. Emellett az OMSZ szerint havas eső, havazás és ónos eső is várható. Szerdán főleg a Dunántúl nyugati felén-kétharmadán...
“Most vagyunk abban a pillanatban, hogy megálljt parancsoltunk ennek a folyamatnak”. A magyar állam felfüggesztette a kifizetéseket a rossz börtönviszonyok miatt perlők esetében - jelentette be a Hír TV-ben Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Nehezményezi a budapesti városvezető, hogy a kormány nem konzultált vele a következő uniós költségvetési ciklus budapesti prioritásairól, de az uniós források miatt együttműködne vele.
Az Ikea arra kéri minden vásárlóját, aki „Made in India” jelölésű Troligtvis utazópoharat vásárolt, ne használja azt, mert az előírt határértéknél nagyobb mennyiségben bocsáthat ki bizonyos vegyi anyagokat.
Már 240 szabálytalan autósra csaptak le a jelöletlen autókból ellenőrző rendőrök. Kiderült, leggyakrabban a záróvonalat lépik át a szabálytalankodók, de sokan mobiloznak is vezetés közben. Budapesten december 3-án indult...
Elek Sándor azt írja, hogy „dr. Szentmiklósi-Tóth Tamással jó személyes és munkakapcsolat alakult ki”. Ez olyannyira igaz, hogy a volt szocialista képviselő háromszoros jutalmat javasolt a polgármesternek.
Hollik a gyöngyöspatai helyzet magyarázataként elmondta, hogy a szegregáció 2004-ben kezdődött, szocialista kormányok alatt, a baloldali kormányok semmit nem tettek ennek felszámolására. 2010 után Hollik szerint a kormány jelezte, hogy a szegregációt meg kell szüntetni, ami végül az iskola állami átvétele után meg is történt 2013 januárjában. Holli
A II. világháború után, a visszavonuló német csapatok felrobbantották az összes fővárosi Duna-hidat, így megszűnt a kapcsolat a folyó két partja között. Ideiglenes fa- és pontonösszeköttetés épült ugyan, de a háború utáni első állandó híd az 1946 január 15-től 1956-ig működő Kossuth híd volt a Parlament és a Batthyány tér között.
Jelentkezett nyereményéért az a szerencsés, aki minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét vihette haza - közölte a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-vel.
A Jobbik változtatna a nyugdíjrendszeren, mert értékelése szerint egyre nő a szegénység az idősek körében Magyarországon - mondta Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.