Minden értelemben szabad ember volt Gesztesi Károly, de legalábbis a szabadságra törekedett – vélik azok, akikkel a Talentum Stúdióban dolgozott együtt. Az ATV Start című adásban az is elhangzott, hogy a gyerekek nagy kedvence volt a színművész, nem véletlen kaphatta meg az általuk odaítélt leglátványosabb órája címet.
Már nem kérhetnek vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatnál az óvodapedagógusok, szülők, intézményvezetők arról, alkalmas-e a gyerek az első osztályra.
Egyetért az orosz metrógyártóval abban a BKV, hogy csak felületi probléma van a legkorábban leszállított 6 metrószerelvény esetében. A Metróért Egyesületet mindenesetre megnyugtatná, ha független, nemzetközi vizsgálat alá vonnák valamennyi budapesti kocsit, erre viszont a BKV szerint nincs szükség.
Szigorítaná a feltételes szabadlábra bocsátás szabályait az igazságügyi miniszter. Varga Judit zéró toleranciát javasol. A híradónknak nyilatkozó ügyvéd nem ért egyet az elképzeléssel. Nőjogi szervezetek pedig úgy vélik: a miniszter elkente a nyilatkozatában azt a tényt, hogy a javaslat egy családirtás nyomán született.
A főpolgármester Facebook-oldalán azt írja, kezébe jutott egy érdekes levél, amelyben – mint fogalmaz – az állami kukaholding vezérigazgatója magát a miniszterelnököt írja felül.
A rendőrség előtt tüntettek Miskolcon annak a kecskefarmnak a munkatársai, ahol több állatot pusztítottak el kóbor kutyák. A majorságban dolgozók szerint ők sincsenek biztonságban, ezért is szeretnék, ha a hatóság minél gyorsabban intézkedne.
A főpolgármester szerint a klímavészhelyzet kihirdetése nem csak Budapesten, de az Európai Unió számos nagyvárosában megtörtént. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy lesz olyan, hogy parkolóhelyeket kell megszüntetniük, hogy fákat tudjanak ültetni.
Horváth László, aki korábban a Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte az ügyet, most azt mondta: az ítélet jogerős, a 100 millió forint kártérítés megfizettetése végrehajtható.
Internetes termékvásárlásokra fókuszáló nemzetközi akcióban vett részt tavaly ősszel a magyar rendőrség, amely tizenegy nap alatt 250 online csalást derített fel 41,5 millió forint értékben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság...
A volt szocialista politikus baloldali mozgalmához új és jelenlegi MSZP-sek is csatlakoztak. Szanyi szerint most egy olyan - belül vörös, kívül zöld - pártra lenne szükség, ami az emberek valós problémáit kezeli.
Megbeszélést folytatott Varsóban Jarosław Kaczyńskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Két pápaszemespingvin-fióka jött világra a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, a nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja őket.
Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden. Az influenzás megbetegedések száma karácsony...
Fél éven át tesztelték Budapesten a mesterséges intelligenciát, és bevált! Most folytatják a kísérletet. Tudományos együttműködési szerződés aláírására készül a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája azzal a céggel, amelyik mesterséges intelligenciát fejlesztett ki a sztrók diagnosztizálásának megkönnyítésére – közölte dr. Gunda Bence, a klinika
A fóti gyermekotthon működési támogatását a 2020. évi költségvetési törvény is tartalmazza, amit azonban az ellenzék nem szavazott meg – mutatott rá Rétvári Bence
Már a jövő héten új vezetője lehet a Főkertnek, miután kiderült, hogy a budaörsi Fidesz egykori elnökének cége több éven keresztül készített tanulmányt évi 6 millió forintért a budapestiek parkhasználati szokásairól. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes Híradónknak azt mondta: hamarosan lezárul a BKK és Budapesti Gyógyfürdők Zrt. élére kiírt pályáza
Akár súlyos baleset is lehet a vége, ha valaki szemetet dobál ki az autójából menet közben. Sajnos kicsi az esély a tettenérésre, de ha valakit mégis elkapnak, a szabálysértési bírságtól akár a büntetőügyig is kiterjedhet a retorziók...
A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget. A kerületi kapitányságoknál dolgozó egyenruhások csaknem kétharmada nem budapesti.
Minden téren cáfolja a Magyar Antidopping Csoport vezetője, hogy a magyar doppingellenőrök korruptak lennének. Tiszeker Ágnes az ATV Start című műsorában azt is elmondta, hogy nem lepné meg, ha ennek hátterében az állna, hogy orosz kihívója akadt Aján Tamásnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáért.
Nem mindegy, hol helyezzük el a feleslegessé vált fát: csak a kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyeken szabad letenni, úgy, hogy a fa ne akadályozza se a gyalogosokat, se a parkolást, se a forgalmat. Legtöbben ilyenkor szabadulnak meg a karácsonyfáktól, amelyek ekkorra már kiszáradtak, ez pedig akár veszélyes is lehet.
Itt a kemény hideg, rengetegen dühöngenek Ferihegyen a fapados járatokra várva: szétfagynak a „bádogvárosban”, amelyről beszállítanak a gépekre. Szégyen az országra, de már hatodik éve állnak ezek az „ideiglenes egyszerűsített beszállókapuk”. Az eredeti ígéretek szerint már át kellett volna adni az új beszállítócsarnokot, ami még mindig csak épül..
A mártírnak tekintett meggyilkolt kémfőnök meggyilkolása miatt Irakban is pattanásig feszült a helyzet, a külföldi katonák maradása kérdéses. A magyar haderőt közvetlen veszély nem fenyegeti, de nem tudni, egy átlag iraki meg tudja, meg akarja-e különböztetni az amerikai és az európai katonát, ha bosszúra készül.
Gyöngyöspata közel egymilliárdos költségvetéséből ki lehetne fizetni a cigány gyerekek szegregációja miatt megítélt 80 milliós kártérítést, ám erre nem mutatkozik szándék.