A rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek péntek éjjel a rendőrök. 280 járművezetőt szondáztattak, és egy esetben sem volt pozitív eredmény.
Különleges kampányokkal szólítja meg a fiatalokat két német aktivista. A felnövekvő generációkat is be akarják vonni a politikába, hogy elkötelezetté tegyék őket az európai integráció és a nemi esélyegyenlőség iránt. Legnagyobb sikerük, hogy ötvenezer 18 éves utazhatta be Európát ingyenes vonatbérlettel.
A Smoke & Meat BBQ kapta a legjobb idei magyar street food helynek járó díjat a hétvégén az Andrássy úton megrendezett Nemzetközi Street Food Fesztiválon. Ennek nyomán a közönségdíjat is elnyerő szentesi barbecue-műhely képviselheti Magyarországot a Malmőben megrendezendő európai döntőben. Az utcai kifőzdék versenyében nyert még díjat a Say Cheese
"Vegyük vissza Budapestet!" címmel egy szabad, zöld és szolidáris Budapest kialakítását célzó programot mutatott be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt vasárnap, Budapesten.
Egy kitakart lajstromszámú csónakról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutató rendezvényét. A csónakra erősített hangszórókon most is a cirkuszi indulót játszották. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral együtt hirdette ki programját. Minden évben 20 ezer forintos fűtéstámogatást adna a nyugdíjasok
Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a k
Harminc éve írták alá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon született megállapodást. Kónya Imre és Kajdi József beszélgettek az Antall József Baráti Társaság szervezésében.
Ki tudja már hányadszor – talán negyedszer-ötödször – hirdetett programot Karácsony Gergely, ezúttal egy dunai hajón, aztán hirtelen megint felcsendült a cirkuszi zene.
Hosszú évtizedek után két történet végére kerül pont: otthonra lelt a Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag szobormásolat-gyűjteménye, méghozzá a nagyszabású felújításon átesett komáromi Csillagerődben. Helyszíni riportunk!
10 ezer lépés 10 helyszínen, a beteg gyerekekért sétáltak idén is Budapesten és több vidéki nagyvárosban. A jótékonysági sétát 5 éve rendezik meg. Akik Budapesten csatlakoztak, azok egy jelképes összeg befizetésével a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatták, ahol most infúziós pumpára gyűjtenek. További részletek a videóban.
A világ legdrágább gyógyszerére gyűjt egy pécsi család. Másfél éves kisfiuk egy ritka genetikai betegségben, gerincvelő eredetű izomsorvadásban szenved. Egy új génterápiás kezeléssel lábra lehetne állítani, a terápia azonban átszámítva 700 millió forintba kerül. A szülők a pénz mellett az idővel is harcolnak. A kezelést ugyanis 2 éves korig el kell
Már akkor tiltakoztak a székelyek a csíksomlyói Hármashalom-oltár befedése miatt, amikor Ferenc pápa júniusi látogatása elkerülhetetlenné tette a megépítését. Már akkor attól tartottak, hogy az építmény nem ideiglenes lesz. Most úgy tűnik, aggodalmuk nem volt alaptalan: a ferencesek kezdeményezik, hogy a tető kapjon fennmaradási engedélyt, ne bonts
A rendőrség és a KSH adatai szerint is csökkent a közlekedési balesetek száma idén. A halálos közlekedési baleseteké például soha nem volt még olyan alacsony, mint most. A statisztikák kedvező alakulása a szakemberek szerint nem csak a javuló közlekedési fegyelemnek, hanem a biztonságosabb autóknak is köszönhető.
Az őszi időszakban egyre gyakoribb a torokfájás vagy egyéb megfázás-jellegű tünetek. Noszek László orr-fül-gégészeti profilvezető főorvos szerint orvoshoz fordulni csak súlyos tünetek esetén indokolt.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/38. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 39. heti sorsoláson 1020 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:19;...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz, a dollárhoz és a japán jenhez képest erősödött, de a svájci frankkal szemben gyengült.
Az ősz beköszöntével sokan szembesülnek vele, hogy kedvenc növénykéjük a nyáron kinőtte a cserepet. Nem mindegy azonban, hogyan csináljuk, hiszen akár a növény halálát is okozhatjuk...
A cigaretta összeköthető a mobiltelefonnal, és zenéket lehet megosztani vele! Úgy néz ki, mint egy menő okoskütyü, pedig nikotint szív be vele a gyerek! Ez nem sci-fi, hanem a mai valóság. Menő divatot csináltak a gyártók az e-cigarettából, és úgy tesznek, mintha nem lenne káros – így szoktatják rá a gyerekeket. Nem csoda, hogy rohamosan nő az e-ci