2019. szeptember 21. szombat

szept. 21
12:33
Gulyás: az ellenzék elutasít mindennemű együttműködést (Infostart)
A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely.
szept. 21
12:39
Kell egyfajta kegyetlenség is – Terék Anna traumákról és a fekete humorról (Alternatív Energia)
Vajdasági magyarként gyerekkora háborúban telt, azóta is a traumák feldolgozása, a halál és az identitásválság a fő témája – Halott nők című verseskötetével nagy visszhangot keltett. Terék Anna drámáiba lírai elemek ékelődnek, versei pedig szinte drámai monológok. Idén ő kapja a Csáth Géza-díjat!
szept. 21
13:00
Simonka: semmilyen bűncselekményt nem követtem el (ATV)
Továbbra is azt állítja a fideszes országgyűlési képviselő, hogy nem követett el bűncselekményt, sőt most azt reméli, hogy az indítványai és bizonyítékai alapján a hatóság felmenti a vádak alól.
szept. 21
13:03
Vért kért kislánya műtétjéhez az édesanya, de válaszul férfiak kezdték el zaklatni (SzMo)
Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
szept. 21
13:06
Súlyos bírságot kaphatnak idén ősszel a háztulajdonosok: indul a razzia (Pénzcentrum)
A kezdeti enyhe őszi időjárás kedvezett a kirándulni vágyóknak - sokan pedig az erdei túrákat tűzgyújtással, szalonnasütéssel is szívesen összekötik. Az ősz beköszöntével a kerti munkák során is egyre több zöldhulladék - avar...
szept. 21
13:12
Elkezdődött a MOK rendkívüli nagygyűlése, az orvosok szembesítik a kormányt a követeléseikkel (Alternatív Energia)
„A kamara döntéshozói attól függően határoznak a további és szükséges lépésekről, hogy milyen válaszokat kapnak a nagygyűlésen a kormánytagoktól”.
szept. 21
13:24
Kötelező migránskvótát próbálnak ráerőltetni az országokra (Ripost)
Az európai országok lakossága elutasítja a kötelező kvótarendszert a felmérések szerint.
szept. 21
13:26
Gulyás Gergely: A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítása a fő cél (Ripost)
A legfőbb feladat, hogy mozgósítani tudják a polgári-nemzeti-konzervatív szavazókat.
szept. 21
13:28
Gyerekek lepték el a Hősök terét, Tarlós István megnyitotta az Autómentes Hétvégét (Ripost)
Tarlós István főpolgármester és Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője nyitotta meg Budapesten az Autómentes Hétvégét.
szept. 21
13:30
Gyerekpszichiáter: veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről (ATV)
Veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről - mondta Pászthy Bea gyermekpszichiáter az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
szept. 21
13:33
Karácsony Gergely felfedezi a fővárost – sokadik rész (Igényesférfi.hu)
A héten folytatódtak Karácsony Gergely budapesti kalandjai, a főpolgármester-jelölt először az Örs vezér térről tudta meg, hogy kerületéhez tartozik, aztán Óbudán nézett telekspekulációnak egy filmforgatást.
szept. 21
13:39
Influenszervilág: óriási a felelősség (Infostart)
A „szent amatőrök”, vagyis az influenszerek és a követőik úgynevezett paraszociális kapcsolatban vannak, amely érzélmi értékességét tekintve még a barátságot is felúlmúlhatja, ezért fontos, hogy a hírességek tisztában legyenek a felelősségükkel - vélekedett az InfoRádióban a téma szakértője, Tari Annamária pszichológus.
szept. 21
13:45
Egy másként drámai költözés (Alternatív Energia)
Ennek a képnek az esete arra is felhívja a figyelmet: a fotó olyan történeti dokumentum, amely nem mindig „beszél magáért”.
szept. 21
13:51
Elég nagyot bakizott Áder János, aki szerint a magyarok felelőssége elenyésző a klímaválságban (SzMo)
A köztársasági elnök ezt statisztikailag le is vezette, hibásan.
szept. 21
14:09
Nagy rendőrségi razzia Budapesten (Infostart)
Újabb akciót tartottak a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében Budapesten - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
szept. 21
14:18
Konkrétumokat követeltek az orvosok a kormánytól a MOK rendkívüli nagygyűlésén (Alternatív Energia)
„Nehéz így beszédet mondani” – fogalmazott a helyettes államtitkár. A hallgatóság válaszul arra hívta fel a figyelmét, hogy gyógyítani is nehéz.
szept. 21
14:42
"A Fidesz már el sem akarja játszani, hogy betartja a jogszabályokat" (ATV)
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a győri helyi választási bizottság legutóbbi ülésére nem engedték be az ellenzéki delegáltakat, miközben döntést hoztak egy kormánypárti jelölt ügyében: a Fidesz ezzel sokadszorra bizonyította be, hogy a választásokra csak kellemetlen színházként tekint, ahol a lehető legkevesebb mozgásteret kell engedni az ellenzé
szept. 21
14:51
Hitelfelvétel: három év spórolás kell az önerőhöz (Alternatív Energia)
Szülői segítség nélkül több mint 23 évnyi kuporgatás és hiteltörlesztés után juthat el oda egy átlagbért kereső fiatal, hogy tulajdonosa legyen egy 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak. Csak a hitelfelvételhez szükséges önerőhöz 3 évig kell szűkre húzni a nadrágszíjat.
szept. 21
14:53
A portás állta útját Győrben az ülésre tartó ellenzéki képviselőnek (Alternatív Energia)
Nem engedték be Juhász Istvánt a Helyi Választási Bizottság ülésére, amit talán meg sem tartottak – döntés azonban mégis született a Juhászt érintő ügyben.
szept. 21
15:09
Több tucat gyerek került kórházba Debrecenben (Infostart)
Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke.
szept. 21
15:21
54 gyerek került kórházba szalmonella-fertőzés gyanúja miatt Debrecenben (SzMo)
Az elmúlt 24 órában mindenkinek stabilizálták az állapotát, senki sincs életveszélyben. Egy hajdúsámsoni iskola diákjai lettek rosszul.
szept. 21
15:24
Szalmonella tarolt a hajdúsámsoni iskolában, 54 gyerek került kórházba (Alternatív Energia)
A gyerekek súlyosan kiszáradt állapotban voltak, ám napokon belül hazamehetnek.
szept. 21
15:24
Orbán Balázs: A szabadság a nemzet közös kincse (ATV)
Az egykori recski rabok és hozzátartozóik, barátaik létükkel tesznek tanúságot arról, hogy a szabadság a nemzet közös kincse - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Recski Nemzeti Emlékparkban szombaton tartott megemlékezésen.
szept. 21
15:30
Az ellenzék alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba (Ripost)
A Fidelitas szerint az ellenzéknek nem a települések érdeke az első.
szept. 21
15:32
Veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről (Ripost)
Önmagában a képek megosztása is árthat a gyermeknek a gyermekpszichiáter szerint.
szept. 21
16:00
Piros lapot mutattak neki és kifütyülték az államtitkárt az orvosok (ATV)
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
szept. 21
16:03
Varga Judit: politikai megrendelésre támadják hazánkat (Infostart)
Az új uniós költségvetési tervezettel Magyarország járna a legrosszabbul - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek.
szept. 21
16:15
Kifütyülték az államtitkárokat az orvosok a kamarai gyűlésen (SzMo)
A rendezvény célja az lett volna, hogy a magyar egészségügy helyzetét, problémáit vitassák meg az orvosok és a politikusok.
szept. 21
16:27
Nyilvános segélykiáltás az orvosoktól (Infostart)
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
szept. 21
16:33
Vörös riasztást adott ki az iPhone-osoknak a Pentagon (Ripost)
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma nem tanácsolja a frissítést.
szept. 21
16:39
Meghallt egy motoros a 3-as főúton (Infostart)
Mezőgazdasági munkagéppel ütközött és meghalt egy motorkerékpáros a 3-as főúton, Bükkábrányban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
szept. 21
16:45
Tarlós-ellenes villámcsődület volt a Deák téren (Igényesférfi.hu)
Maroknyi ellenzéki aktivista demonstrált szombat délután a belvárosban.
szept. 21
16:57
Kilőttek a lakásárak vidéken is - itt vannak a rekorderek (Infostart)
Az újépítésű lakások négyzetméterenkénti ára a megyei jogú városokban egy év alatt majdnem 25 százalékkal emelkedett és már eléri az 541 ezer forintot, ami nagyjából a budapesti árszint fele.
szept. 21
17:03
Az újbudai polgármester kíván jó étvágyat az akciós krumplihoz (Alternatív Energia)
Tíz kiló krumplit 300 forintért, Hoffmann Tamás ajánlásával lehetett kapni szombaton a XI. kerületben.
szept. 21
17:05
Odessza: Egy szék maradt (Alternatív Energia)
Az ukrán a hivatalos nyelv, de a város oroszul beszél. Az egyik taxis panaszkodik, hogy a gyerekei iskoláját is átállítják ukrán nyelvűre.
szept. 21
17:12
Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni (ATV)
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szükség, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel.
szept. 21
17:15
Pongrácz Bálint László: Miért mindig a magyarokat sújtja az UEFA kettős mércéje? (Igényesférfi.hu)
A sorozatosan igazságtalan ítéleteknek rendszerint csak mi, magyarok látjuk kárát.
szept. 21
17:27
Palkovics: Magyarország sikerének záloga a versenyképesség növelésében rejlik (Infostart)
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
szept. 21
17:30
Orbán Rómában: Segítünk az itt lévő migránsokat hazavinni (ATV)
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.
szept. 21
17:33
Nagy robbanás rázta meg Kazincbarcikát (Infostart)
Elmarad a szombat estére tervezett tűzijáték Kazincbarcikán, mert a telepítése során egy töltet még a dobozában aktiválódott
szept. 21
17:36
Bringások lepik el a fővárost: lépni sem lehet majd tőlük vasárnap (Pénzcentrum)
Megnövekedett kerékpáros forgalom várható a vasárnapi Autómentes Napon Budapesten. A Magyar Kerékpárosklub a Móricz Zsigmond körtér és Szabadság tér között tartja az első nagy Critical Mass 15. évfordulójára szervezett jubileumi tekerést...
szept. 21
17:36
Szórj szódabikarbónát a mosógépbe, és elámulsz (Ripost)
Ez a praktika mindent visz.
szept. 21
18:03
Bábolnán lovaskocsizott a japán hercegnő (Infostart)
Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a KOmárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.
szept. 21
18:09
Mindenki igazsága – O. Horváth Sári a tabukról és Meryl Streepről (Alternatív Energia)
Két egymást követő évben elnyerte a Vilmos-díjat – a díj történetében egyedülálló módon! Lenni vagy nem című drámatrilógiájának első két részével győzedelmeskedett, melyek a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fórum programjában kerültek fejlesztésre.
szept. 21
18:11
Orbán az olasz szélsőjobboldal rendezvényén: önöktől kicsit jobbra állok (Alternatív Energia)
A miniszterelnök félórás, érzelmes kitérőktől mentes beszédet tartott a Fratelli d'Italia kongresszusán.
szept. 21
18:12
"Egy tömegszerencsétlenség kódolva van a MÁV mai állapotába" (ATV)
"Tényleg nem telik el úgy nap, hogy ne kapjunk hírt a MÁV botrányos állapotáról." - írja az MSZP közleményében.
szept. 21
18:13
Sebes György: Játékosok (Alternatív Energia)
Utazni jó. Kiszabadulunk otthonról, érdekes tájakat ismerünk meg, talán még a történelem is megérint. De D. Tóth Krisztával nem ezért utazunk.
szept. 21
18:39
Borzalmas állapotban kerültek a debreceni kórházba a gyerekek (Ripost)
54 diák került kórházba Debrecenben szalmonella-gyanúval.
szept. 21
18:41
Brutálisan nehéz ez a rejtvény, az emberek 94%-a elbukik rajta (Ripost)
Valódi kihívás, de nem lehetetlen megfejteni!
szept. 21
18:42
Derült, meleg idővel búcsúzik a hét, de aztán jön a fordulat (Alternatív Energia)
Jövő hét elején már egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra.

Keresés