- Már több mint ötvenezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét, az intézkedések valódi igényekre reagálnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Négy uniós projektből 24 milliárd forint jut a Balaton víz-és partvédelmét szolgáló kutatásokra fejlesztésekre a következő években ezek közül a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna meder-rehabilitációja október elején kezdődik - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Az M1-es autópályán Hegyeshalom felé, az Óbarok pihenő és Tatabánya között a 48-es km-nél, a terelt szakaszon egy felső vezeték leszakadása miatt mindkét irányban megállították a forgalmat.
Egy leszakadt felsővezeték miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópályát pénteken - közölte a rendőrség a honlapján. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 49-es kilométerszelvénynél...
A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot - közölték a szakszervezetek.
Az életmentő kezelés ára körülbelül 700 millió forint. Bizakodásra adhat okot a 9 hónapos belga kislány története, akinek egy hasonló összefogás által pár nap alatt összegyűlt az összeg.
Nem kell börtönbe mennie annak a soroksári nyugdíjas asszonynak, aki három élő kiscicát ásott el fejjel lefelé egy társasház udvarában szeptember elején.
Mégiscsak van Isten, így öregkoromra rádöbbentem – mondta Nagy Feró a Spirit Showban, a Spirit FM reggeli műsorban. A zenész Pajor Tamással és Szlazsánszky Ferenccel beszélgetett, és elmondta: ősreformátusként sokáig arra gondolt, hogy Isten nem figyel rá. Később azonban rádöbbent, hogy Isten nagyon is segíti az embereket.
Jól átverte a kuncsaftjait egy hajdúböszörményi autószerelő: előleget kért, majd az ígért munkákat nem végezte el. Sőt: volt, akinek az autóját sem akarta visszaadni!
Tíz gyerekből kilencnek nem öröm a tanulás, kettőnek egyáltalán nincs szabadideje - derült ki a gyerekek által az ENSZ számára készített gyerekjogi felmérésből.
Ha csak a kamatokat nézzük, akkor egyértelmű, hogy a CSOK-hitel messze lenyomja az összes lakáshitelt. De mi a helyzet az egyéb költségekkel? CSOK-hitelnél kell-e például értékbecslési díjat, folyósítási díjat, bírálati díjat fizetni?...
A Budapesti XX., XXI. és XIII. Kerületi Bíróság állatkínzás bűntettének kísérlete miatt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a budapesti nőt, aki három kismacskát ásott el élve az udvarán.
Elkészült a komáromi Csillagerőd teljes körű helyreállítása és bővítése. A korhű erőd kilátóval, ágyúállással, lőrésekkel és interaktív múzeumi központtal várja majd a tátogatókat 2020 tavaszától!
A Budapesti XX., XXI. és XIII. Kerületi Bíróság a mai napon állatkínzás bűntettének kísérlete miatt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a budapesti asszonyt, aki három kismacskát ásott el élve az udvarán.
Az ellenzéki parlamenti frakciók képviselői, független országgyűlési képviselők és a Momentum politikusa közösen vonultak a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz pénteken, hogy átadják a klímakatasztrófa megfékezéséről szóló határozati javaslatukat Áder János államfőnek.
A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának péntek
A hazai lakóingatlanokban évről évre súlyos károkat okoznak az egyre sűrűbben előforduló természeti csapások, amelyek ellen védekezni nehéz, de nem lehetetlen. A minőségi alapanyagokból épített tartós tetőszerkezet, valamint a megfelelően...
Ami Mészáros Lőrincnek és körének a Balaton, az Seszták Miklóséknak a Szabolcs megyei Rétközi-tó - számoltunk be a luxus-teniszakadémiával induló turisztikai fejlesztésekről csütörtök reggel. Pár órával cikkünk megjelenése után kiderült, kik és mennyiből fogják felhúzni a megálmodott épületeket.
Fátyoltáncot jár Karácsony Gergely, valójában nem is akar vitát vele, "Puzsértől is fél és tőlem is fél" - állítja Tarlós István főpolgármester az atv.hu-nak adott nagyinterjúban. Tulokszerű butaság - mondja arra, hogy ő “a pártonkívüli fideszes”. Orbán Viktor nem lesz ott a kampányában, “miért is lenne”. S hogy mekkora lesz a Fidesz-logó a plakátj
Karácsony Gergelynek, a baloldal főpolgármester-jelöltjének számtalan alkalommal és témában lett volna lehetősége, de az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal sem vitázott Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közgyűlésben – írja a Magyar Nemzet.
A Fidelitas azt állítja, ő fizeti a kampányt. Amikor legutóbb plakátoztak (Soros és Simicska báboztak Vonával és Botkával), a szokásos támogatás tizenháromszorosát utalta ki nekik a Fidesz.
Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A főpolgármesteri székért harcoló izomceleb ügyvédje az M1 stúdiójában jelentette be, hogy két esetben is feljelentést tett a kritikus ellen. Karácsony Gergely is meg volt hívva, ám ő valamiért nem jelent meg...
A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. Az Abcúg riportja.
Ígérete ellenére nem jelent meg az M1 reggeli műsorában Karácsony Gergely. Az alkalmatlan zuglói polgármester ugyan elfogadta a meghívást, de mikor megtudta, hogy a műsorban szerepelni fog Berki Krisztián és Puzsér Róbert is, lemondta azt.