A Budapest-Hatvan vasútvonal felújításának következő fázisához igazodva, szeptember 12-től november 15-ig módosul a menetrend. A reggeli csúcsidőben sűrűbben közlekednek a vonatok a Keleti pályaudvar és Pécel között, valamint a pótlóbuszok...
Tizennyolc éve történt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadás-sorozata, ami megváltoztatta a vallási fanatizmusról alkotott képünket. A világ hadseregei addig csak látható ellenségekkel vívtak csatát, 2001 szeptembere óta viszont bekerült a köztudatba a terrorizmus elleni háború.
A párt sajtóosztálya szerint nem arra koncentrálják az erőforrásaikat, hogy a többi ellenzéki párttal versenyezzenek. A Munkáspártnak két megyei listája van.
Meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét november 14-ig a Nyírbátori Járásbíróság, így a szír férfi egyelőre Magyarországon marad.
A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó mintegy 800 munkavállalóját - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget, már most 14 cég jelezte s
Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt...
A kormánymédia hétfőn egy zárt Facebook-csoportban készült screenshot alapján azt írta, csalással, törvénytelenséggel készülhet a választásra a fővárosi ellenzék, szerdán a BRFK kiszállt Pikó Andrásékhoz.
A hotel alkalmazottja csúnyán hibázott, és bár hamar észre vették és korrigálták is, a pár kálváriája itt még egyáltalán nem ért véget. A bankkal küzdenek.
Több mint két éve raboskodik a börtönben a 66 éves Sz. Sándor, aki a gyanús szerint hat gyermekkorú lány nemi szervét fogdosta, akik olykor nála is aludtak.
Egyre többen tiltják ki magukat a játéktermekből - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint idén már százötvenen kérték a Szerencsejáték Felügyeletnél az önkorlátozást. Az addiktológus szerint a szerencsejáték függőség olyan komplex betegség, amelynek genetikai, biológiai, pszichológia, fejlődés-lélektani, és családi okai vannak. Ennek megfelelően a kez
A rendőrség jelenleg is házkutatást tart Pikó András VIII. kerületi közös ellenzéki polgármesterjelölt kampánystábjánál a Baross utcai Patyolat bárban - írta meg elsőként a 24.hu. A hírt a Népszavának is megerősítették. A délután folyamán négy-öt rendőr érkezett a helyszínre, de ezen kívül egyelőre semmi konkrétat nem tudni. Pikó Andrást kereste a
A VIII. kerületi közös ellenzéki polgármesterjelöltről és kampánystábjáról azt írta a Magyar Nemzet, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készülnek az önkormányzati választásokra.
Az idei viharszezon biztosítási szempontból belesimul az elmúlt évek átlagába, nem számít kiemelkedőnek. Ugyanakkor a villámcsapások másodlagos hatásai nyomán okozott károkra egyre többet fizetnek ki a biztosítók, állapítja meg...
Meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét november 14-ig a Nyírbátori Járásbíróság, így a szír férfi egyelőre Magyarországon marad.
Barcelonában a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy hatszázezren vonultak utcára a katalán nemzeti ünnep (Diada) alkalmából rendezett nagyszabású megmozduláson szerdán, amelyen a függetlenségi törekvések iránti egységet kívánták demonstrálni a szervezők.
Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje Budapest valódi témáiról vitázna Tarlós Istvánnal. Karácsony Gergely szerint egy jó kampánnyal akár 60 százalékos részvételt is el tudnak érni.
Kevesebbet költenek a nagy márkák véleményvezérekre 2019-ben, a nemzetközi cégekből átlagosan kevesebb bevétele lesz idén a tartalomgyártóknak. Az ország három legnagyobb management ügynöksége egységesen azt tapasztalja, hogy a régi...
Több egyetemen hétfőn kezdődött az új tanév. A hallgatók az új szemeszterben már nyelvtanulási diákhitelt is felvehetnek, 2020-tól pedig a tervek szerint az ösztöndíjak is nőnek.
Felháborító, megdöbbentő, hogy egy egyértelműen alaptalan rágalom után egy nappal a rendőrséget politikai célokra használják fel ellenünk. Lehet, úgy gondolták, hogy ezzel megfélemlítenek bennünket, de pont ellentétes hatást értek el. Biztosan nem lépek vissza – mondta lapunknak Pikó András a józsefvárosi közös ellenzéki polgármesterjelölt, miután
Jogszerűen gyűjtött aláírásokat a XVI. kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a helyi és a fővárosi választási bizottságok döntését.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/37. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 80 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) és a Nyugat-Balkán államainak csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.
Egyre kevesebbet ér a pénzünk, hiába csak 3,1 százalékos hivatalosan az infláció, a megélhetéshez szükséges alapvető élelmiszerek ennél akár tízszer jobban drágultak. A KSH közreadta az augusztusi árakat, és azokat összevetve az egy évvel korábbiakkal beigazolódik, amit mindenki a saját pénztárcáján érez: egyre többet kell költenünk a mindennapi be
Házkutatást tartott a rendőrség Pikó András VIII. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt, volt klubrádiós újságíró kampánystábjánál. Négy-öt rendőr érkezett délután a helyszínre, de egyelőre nem tudni, hogy előállítanak vagy lefoglalnak-e bármit – értesült a 24.hu.