A 9 ezer forintos rezsiutalvány mellett várhatóan 16 ezer forint nyugdíjprémiumot, valamint 11 800 forint nyugdíjkiegészítést kaphat idén egy átlagos nyugdíjas – számolta ki az mfor.hu gazdasági szakportál a tegnap kiderült gazdasági adatok alapján.
A kormány erejéhez mérten mindig támogatni fogja a gazdaságban már bizonyított magyar családi vállalkozások értékes kezdeményezéseit - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kommunális gépjárművek felépítményeinek gyártásával foglalkozó Seres Kft. felületkezelő üzemének átadásán Barcson kedden.
Fenntartható értékeink címmel indít értékmegőrző programot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) – jelentette be Handó Tünde, az OBH elnöke tegnap egy sajtóbeszélgetésen.
A Bundestag elnöke szerint már az európai „normalitás”, a „fárasztó hétköznapok” korszaka zajlik, a normalitáshoz pedig hozzátartozik, hogy a családi, szomszédsági kapcsolatokban vannak nézeteltérések.
A fűtési szezon közeledtével célszerű időben ellenőriztetni a fűtő berendezéseket és a kéményeket - erre figyelmeztetnek szakemberek. Hiába ugyanis a felhívás évről-évre egyre többen halnak meg szén-monoxid mérgezésben, vagy a kéményből visszaáramló füst miatt. A gondozás nélküli kémény ráadásul könnyen okozhat olyan tüzeket, amelyekben akár az egé
Ursula von der Leyen teljesítette a magyar uniós biztosjelölt kérését, és a bővítésért, valamint szomszédságpolitikáért felelős tárcával bízta meg a budapesti kormány korábbi miniszterét.
Az euróról azt mondta, a bevezetését meg kell fontolni, „mert akkor az adókérdésekben is Brüsszelben fognak dönteni, és elveszítjük annak a lehetőségét, hogy nálunk legyen a legkedvezőbb adózási kondíció”.
Jövő héten másodjára rendezik meg a V4 Future Sports Festivalt Budapesten, a Hungexpón. Szeptember 21-én és 22-én az ingyen látogatható fesztiválon 350 ezer eurós (110 millió forintos) összdíjazású e-sportbajnokság és sok program várja a látogatókat az F és G pavilonban.
Nem kis meglepetésre azt a területet kapja Trócsányi László (63) volt igazságügyi miniszter az Európai Bizottságban, amit a magyar kormány kért: a bővítés- és szomszédságpolitikáért felel majd.
Brüsszel nemzetközi repülőterére, Harkovba és Lvivbe indít új járatokat Budapestről a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság jövőre – jelentette be Stephen Jones, a cég budapesti vezetője kedden sajtótájékoztatón.
Több pénzt fordítana a nehéz sorsú családok elhelyezésére, és több ponton változtatna a hajléktalan-ellátó rendszeren is a kormány - ez derül ki egy, a HVG birtokába jutott munkaanyagból. Az egyelőre titkos előterjesztésben azonban az is szerepel, hogy éjszakára lezárnának kilenc fővárosi aluljárót - azért, hogy az utcán élők ne éjszakázhassanak ot
A poloskák után új inváziós faj terjed Budapesten és az agglomerációban, a kertvárosi erdeicsótány. Ez a csótányfaj nem a lakásban, hanem a kertben érzi jól magát, de mivel repülni tud és vonzza a fény, a lakásba is berepülhet. Nem kártevő, de jelenléte tömegessé válhat.
Házisertésben nem, vaddisznókban található csak meg a sertésvírus – mondta el a főállatorvos az ATV Start című műsorban. Bognár György szerint nincsen vészhelyzet, bár igaz, eddig közel ötezer állatot vágtak le a hatóságok a gyanú miatt. Majd hozzátette azt is, hogy bár a húskészítmények ára nálunk még nem emelkedett jelentősen, az EU más országaib
Az októberi önkormányzati választáson azokban a szavazókörökben, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás, sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke egy háttérbeszélgetésen.
Kukákat tesznek a kukák mellé Nagykanizsán, hogy elkerüljék a szelektív szemétgyűjtő szigetek körüli káoszt. A városban abban bíznak, hogy az üveget, műanyagot és papírt gyűjtő edények mellé helyezett általános kuka megelőzi, hogy egyesek a szelektív gyűjtőket használják lomtalanítónak.
Az októberi önkormányzati választáson azokban a szavazókörökben, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás és sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke egy háttérbeszélgetésen.