Közel kétmillió forint értékű marihuánát foglaltak le az újpesti nyomozók - írja a police.hu. A rendőrök emellett elfogtak két huszonéves dílert, akiknél ötmillió forint és a több mint fél kilogramm marihuána volt.
A kerület fideszes vezetése 360 milliót költ óriásplakátokra, politikai kiadványokra. Ennek az összegnek a nagy részét mi a szociális támogatási rendszer bővítésére fordítjuk majd – mondta Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc és Pestszentimre közös ellenzéki polgármester-jelöltje.
A százmilliárdos nemzetközi tenderre végül csak a kormány kiválasztottjai jelentkezhettek, az árat is felülről határozták meg – a pályázók közül pedig négy minimális árkülönbséggel vállalta volna a munkát.
Nagy és kalandos útra lép Tóth Bertalan MSZP-elnök azzal, hogy bekéri a közműhivatal eddigi gázárjavaslatait. Számára ezzel valószínűleg nem egy Odüsszeia, nem is egy El Camino, inkább a Fűrész sorozat egy újabb része veszi kezdetét.
Giovanninak neveztük el itáliai kakasunkat, pedig akkor még nem is tudtuk eldönteni, hogy Don Juan vagy épp Mr Giovanni Gatto, magyar nevén Macska János személyiségjegyeit hordozza magában. Ennek is, annak is vannak előnyei, s bár a szívtipróságnak a baromfiudvarban nagyobb hasznát látjuk, mint a bűnbandavezetői erényeknek, mostanság sose lehet tud
Akadnak még egy páran, akik emlékeznek az átkos időkre. Vagyis arra, ami sokfelé jellemezte a hazai viszonyokat a rendszerváltás előtt. Az ilyeneket persze nem lepi meg, amikor azt olvassák: „ne a helyi kiskirályok és a pártfunkcionáriusok döntsék el, hogy mi legyen a városban”. Bizony, ez a régi kort idézi. De ezek szerint napjainkban is aktuális.
Ha helytállóak a kizárólag brit belföldi témákkal foglalkozó PA hírügynökség értesülései – márpedig gyakorlatilag mindig azok –, akkor az angolok végre valamelyest összekapták magukat, és impozáns kacskaringók után sikerült visszajutniuk arra a nullpontra, ahonnan kiindultak. Vagyis oda, hogy még mindig minden lehetséges. Talán még a rettegett Bori
Ez a háromszor háromezer forintos rezsiutalvány, amelyet a kormány nem a választásokkal összefüggésben ad a nyugdíjasoknak, legalábbis a saját állításuk szerint, igencsak bűzlik. Erre az elmúlt napokban már nagyon sokan rámutattak, én most egy újabb perspektívára szeretnék rávilágítani.
Tegnap megírtuk, hogy „Fagyilkos Fidesz” feliratot fújtak egy kivágott fa elé. Estére le is mosták, ma reggel pedig megjelentek a helyszínen a Főkert munkatársai.
Az elmúlt években bekövetkezett béremelést elaprózva kapták meg a pedagógusok – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki szerint a pályakezdő tanárok bérhelyzetén is mielőbb javítani kellene. Szabó Zsuzsa úgy véli, a pedagógusok helyzetének javítása érdekében a kormánnyal folytatott folyamatos tárgyalások
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán - közölte a szervezet Komárom-Esztergom megyei igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán – közölte a szervezet Komárom-Esztergom megyei igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Míg a szocialista kormányok idején forráskivonás jellemezte a közoktatást, 2010 után évről évre bővülnek az ágazatra fordítható források - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az elmúlt években dinamikusan növekedett a mobilparkolások száma az egész országban a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatok alapján, melyeket a Parkl dolgozott fel. Míg 2014 júliusában kevesebb, mint 40 ezer parkolást...
Oldószerek és festékek tárolására szolgáló szabadtéri raktár gyulladt ki pénteken kora reggel Kazincbarcika iparterületén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Veszélyes anyag nem került a levegőbe.
Oldószerek és festékek tárolására szolgáló szabadtéri raktár gyulladt ki pénteken kora reggel Kazincbarcika iparterületén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Veszélyes anyag nem került a levegőbe.
Az öt évvel korábbi nemzetiségi választástól eltérően októberben nem lesznek önálló nemzetiségi szavazókörök, vagyis a nemzetiségi választópolgárok ugyanabban a szavazókörben voksolhatnak nemzetiségük önkormányzatainak tagjaira, mint ahol a polgármesterre és a képviselőkre.
"Ma már sajnos azt is védelemben kell létesíteni, ami magától értetődően normális. Az alapítvány a maga több mint 450 médiaszolgáltatójával pontosan ezen dolgozik."
Versenyképes egészségügy a fenntartható felzárkózásért címmel tartott előadást a Semmelweis Egyetem Nyári Egyetemén a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György a felsőoktatási intézmény fennállásának 250. évfordulójára szervezett rendezvényen a hazai felzárkózás egyik kitörési pontjának nevezte az egészségügy fejlesztését, amely a Magyar Nemzeti
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita meglátogatta Tbilisziben, a Georgiai Nemzeti Múzeumban, a Szovjet Megszállás Múzeumot 2019. szeptember 6-án.
Az biztos, hogy a legendás osztrák magángép, a rendre a magyar potentátok tartózkodási helyének közelében felbukkanó OE-LEM csütörtök délután háromkor Budapestről Podgoricába ment.
Salvini és Strache elbuktak, Boris Johnson ha így folytatja, napokon belül bukni fog. Ahogy törvényszerűen bukni fog Orbán is, hiszen ez Magyarország és Európa érdeke.
Magyarországon jelenleg tíznél több hivatásrendi kamara működik, amelyeknek közös jellemzője, hogy az általuk képviselt – általában felsőfokú végzettséghez kötött – tevékenység csak akkor végezhető, ha a képesítéssel rendelkező személy tagja a szakmai szervezetnek. A Magyar Ügyvédi Kamara 1875. óta létezik, de a mérnököket tömörítő közösség is csak
A Mastercard legnépszerűbb úti célokat listázó felmérése szerint az utazási kedv világszerte magabiztosan növekedett az elmúlt évtizedben. Ezek alapján, 2009 óta kiugró arányban, 76 százalékkal emelkedett világszerte a külföldre...
Az októberi önkormányzati választáson a legtöbb településen a választópolgárok az ellenzéki összefogás jelöltjeire szavazva megváltoztathatják településük sorsát - jelentette ki Karácsony Gergely, a baloldali ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem jubileumi, 250. tanévének megnyitóján.
A Fidesz budapesti szóvivője arra szólította fel pénteken Karácsony Gergely zuglói polgármestert, ellenzéki főpolgármester-jelöltet, hogy tárja fel az egész kerületi parkolási botrányt.
Versenyképes egészségügy a fenntartható felzárkózásért címmel tartott előadást a Semmelweis Egyetem Nyári Egyetemén a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György a felsőoktatási intézmény fennállásának 250. évfordulójára szervezett rendezvényen a hazai felzárkózás egyik kitörési pontjának nevezte az egészségügy fejlesztését, amely a Magyar Nemzeti
A Budapesten élőknek a saját lakókerületükben ingyenessé tennék a parkolást, a többiek számára pedig kétszáz forintban határoznák meg a maximális óradíjat.