2019. szeptember 11. szerda

szept. 11
14:54
Megkezdődött a szavazás arról, hogy lesz-e Tarlós-Karácsony vita (ATV)
Ön szerint létrejön a választás előtt egy Tarlós-Karácsony vita? A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 17:55-kor az ATV A nap híre című műsorában.
szept. 11
15:00
Megszűnik egy szakasz Budapest legforgalmasabb kerékpárútjából (SzMo)
A Bajcsy-Zsilinszky út a kevés belvárosi főútvonal egyike, ahol már iskolás gyerekeket is gyakran látni lehet önállóan kerékpározni. Ennek egy szakasza viszont nemsokára már nem lesz járható.
szept. 11
15:06
Újra Mátraverebély polgármestere lenne a választási rendszeren élősködő Seres Mária (444.hu)
Sőt a korábbi társa és rokonsága is nagy számban jelentkezik képviselőnek a településen.
szept. 11
15:09
Gyurcsány Ferencnek van már B-forgatókönyve (Infostart)
A Demokratikus Koalíció elnöke akkor lenne elégedett, ha az október 13-ai választáson Karácsony Gergely győzne a főpolgármester-jelöltek közül, és mögötte egy ellenzéki többségű közgyűlés állna fel. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ennek van érdemi valószínűsége.
szept. 11
15:12
Fontos levelet kap minden magyar nyugdíjas: sok pénzről van szó (Pénzcentrum)
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelet küldött minden magyra nyugdíjasnak.  "Azért írok Önnek, mert a magyar gazdaság 2019-ben is jobban teljesít, így újra minden nyugdíjast kedvezően érintő döntést hoztunk" -...
szept. 11
15:21
Fontos ügyben figyelmeztet a NAV (Infostart)
Magyarországon is terjednek a dohányzás "füstmentes" alternatívái, mint a töltőfolyadékkal működő elektromos cigaretta vagy a valódi dohányt tartalmazó, de azt a hagyományos, égő cigarettáénál jóval alacsonyabb hőfokon hevítő eszközök, amelyek forgalmazásának számos feltétele van - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
szept. 11
15:30
Kínos fotót posztolt Németh Szilárd a közszolgálati egyetem tanévnyitójáról (Alternatív Energia)
Ez a karlendítés nem az a karlendítés, de régen baj, ha emiatt magyarázkodni kell.
szept. 11
15:30
Novák: Eddig több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kötődő családtámogatásokat (Igényesférfi.hu)
A Diákhitel különböző konstrukcióit is egyre többen választják – tette hozzá a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
szept. 11
15:36
Férőhelybővítést kezdeményez a Jobbik az idősellátásban (Igényesférfi.hu)
A Fidesz magára hagyta az idős generációt, nem foglalkozik az ellátásukkal, sőt visszafejleszti azt – fogalmazott Sneider Tamás.
szept. 11
16:06
A Jobbik önkormányzati programjában azonnali férőhelybővítést kezdeményez az idősellátásban (ATV)
A Fidesz magára hagyta az idős generációt, nem foglalkozik az ellátásukkal, sőt visszafejleszti azt - mondta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
szept. 11
16:06
Újabb magyar város kerül fel a térképre: megérkezik a Tesco házhozszállítás (Pénzcentrum)
Októbertől indul Kecskeméten és környékén a Tesco házhozszállítás. Az áruházlánc 25 új kolléga munkába állításával gondoskodik az itt élő, körülbelül 215 ezer lakos kiszolgálásáról. A házhozszállítási szolgáltatás bővítéssel...
szept. 11
16:21
Csehországban tárgyal Orbán Viktor (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) és a Nyugat-Balkán államainak csúcstalálkozóján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
szept. 11
16:30
Orbán Viktor Prágában tárgyal csütörtökön (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) és a Nyugat-Balkán államainak csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.
szept. 11
16:32
Egy ország sem akarja átvenni Ahmed H-t (ATV)
A Nyírbátori Járásbíróság két hónappal meghosszabbította a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét.
szept. 11
16:54
Kósa: Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból (Igényesférfi.hu)
Az ellenzék célja, hogy minden helyen egy jelöltet állítsanak a kormánypártokkal szemben, nem valósult meg – emelte ki Kósa Lajos.
szept. 11
17:00
Fidesz: Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya (Igényesférfi.hu)
A legfrissebb képeken az is látszik, hogy az ajánlóívre is felírták, ki támogatja és ki nem támogatja őket – emlékeztetett a Fidesz budapesti szóvivője.
szept. 11
17:06
Kósa Lajos szerint nincs értelme a főpolgármester-jelölti vitának (ATV)
Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból - mondta a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 11
17:09
Lázár Jánosból a hölgyek mindent kitapostak (Alternatív Energia)
A fideszes kormánybiztos a Szeretem Vásárhelyt képviselőjelöltjénél vendégeskedett.
szept. 11
17:11
Volner János pártalapításra készülhet, szerinte a Mi Hazánk a tíz évvel ezelőtti Jobbik klónja (Alternatív Energia)
Ezért nem működik tovább együtt Toroczkaiékkel. Egyben sejtelmes megjegyzést is tett.
szept. 11
17:18
Friss hírek érkeztek a fejüknél összenőtt sziámi ikrekről (Ripost)
Örömteli híreket kapott a Ripost a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről! Míg Rabia olyan jól van, hogy elhagyhatta az intenzív osztályt, és lelkesen játszik, addig Rukiát még altatásban tartják a különféle szövődmények miatt, ugyanakkor nála is tapasztalhatóak a gyógyulás jelei.
szept. 11
17:20
Ömlik a víz az utcára Csepelen - fotók a helyszínről (Ripost)
Aki teheti, kerülje el Csepelen a II. Rákóczi Ferenc utat, mert ömlik a víz az utcán.
szept. 11
17:22
Új szintre léptek a román horrorkaravánok, még mindig tudnak újítani (Ripost)
Egyre veszélyesebb ötleteik vannak a román autóneppereknek: újabb horrorkaravánokat videóztak le az autósok a magyar utakon. Most viszont egy grúz páros is a rendőrök horgára akadt.
szept. 11
17:24
Trócsányi László lemaradt a néppárti csoportképről (ATV)
A magyar biztosjelöltet nem fogadta Joseph Daul és Manfred Weber.
szept. 11
17:24
Micsoda bölcsesség: coelhoi magasságokban fogalmaz Berki Krisztián (BorsOnline)
A főpolgármesteri székért harcban álló izomceleb egyre bölcsebb idézetekkel rukkol
szept. 11
17:30
Otthagyta a Mi Hazánk Mozgalmat is Volner János (ATV)
A párt tagja sosem szeretett volna lenni, most pedig a parlamenti képviselői csoportot is otthagyta.
szept. 11
17:30
Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya (BorsOnline)
Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya – mondta a Fidesz budapesti szóviv�
szept. 11
17:32
Prágában tárgyal csütörtökön Orbán Viktor (BorsOnline)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegr�
szept. 11
17:39
Több ezer gyereket vizsgálnak meg (Infostart)
Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
szept. 11
17:48
Kisbusz vontatott egy másik kisbuszt az M3-ason, amihez egy trélert is csatlakoztattak (ATV)
Újabb horrorszerelvény bukott le, ezúttal Hajdúnánás térségében az M3-as autópályán. Most egy kisbusz egy másik kisbuszt vontatott, amihez egy személyautót szállító trélert csatlakoztattak. A közlekedési szakemberek szerint a hasonló esetekben alkalmazott büntetésnek nincs hatása.
szept. 11
17:51
Kilépett a Mi Hazánk frakciójából Volner János (Infostart)
Értelmiségi kört szervez, aminek állítása szerint tagja már 150 olyan ember, akit miniszteri bársonyszékben is el tud képzelni.
szept. 11
17:54
Debrecen-kártyát vezetne be az ellenzék a megyeszékhelyen (Igényesférfi.hu)
A Debrecen-kártya feljogosítaná a tulajdonosát többi között arra, hogy évente egyszer teljes körű, ingyenes egészségügyi szűrésen vegyen részt.
szept. 11
18:00
Idén már 150 ember kérte önszántából, hogy tiltsák ki a játéktermekből (SzMo)
A hazai játékfüggők száma az elmúlt 4 évben háromszorosára nőtt.
szept. 11
18:06
Volner János szakított a Mi Hazánkkal (444.hu)
Ami mellé azután állt oda, hogy szakított a Jobbikkal.
szept. 11
18:12
Vonattal utazol? Akkor ez téged is érdekelni fog (Pénzcentrum)
A Budapest-Hatvan vasútvonal felújításának következő fázisához igazodva, szeptember 12-től november 15-ig módosul a menetrend. A reggeli csúcsidőben sűrűbben közlekednek a vonatok a Keleti pályaudvar és Pécel között, valamint a pótlóbuszok...
szept. 11
18:15
Ma már nagykorúak, akik a 2001-es terrortámadások idején születtek (Alternatív Energia)
Tizennyolc éve történt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadás-sorozata, ami megváltoztatta a vallási fanatizmusról alkotott képünket. A világ hadseregei addig csak látható ellenségekkel vívtak csatát, 2001 szeptembere óta viszont bekerült a köztudatba a terrorizmus elleni háború.
szept. 11
18:21
Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya (Ripost)
„Ha a baloldali szavazók jót akarnak maguknak, ne írjanak alá semmit Karácsonyéknak” – közölte a Fidesz budapesti szóvivője.
szept. 11
18:30
Az LMP egyetlen megyében sem tudott listát állítani (ATV)
A párt sajtóosztálya szerint nem arra koncentrálják az erőforrásaikat, hogy a többi ellenzéki párttal versenyezzenek. A Munkáspártnak két megyei listája van.
szept. 11
18:39
Már hat ország utasította el Ahmed H. visszavételét (Infostart)
Meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét november 14-ig a Nyírbátori Járásbíróság, így a szír férfi egyelőre Magyarországon marad.
szept. 11
18:42
Európai Bizottság: a magyarok 96 százaléka támogatja az uniós klímacélokat (Menedzsment Fórum)
A 2050-ig klímasemlegessé válósokat. Sőt, az EB friss jelentése szerint még komolyabb célokat szeretnénk ezen a területen.
szept. 11
18:42
Házkutatást tartanak Pikó András kampánystábjánál (ATV)
Pikó András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is megerősítette, hogy a Baross utcai kampányközpontjukban házkutatást tartanak.
szept. 11
18:48
A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux leépítendő munkavállalóit (Igényesférfi.hu)
Már most 14 cég jelezte szándékát, hogy a munkavállalókat alkalmazná – tette hozzá Palkovics László.
szept. 11
18:54
A kormány segíti az Electrolux 800 munkavállalóját az elhelyezkedésben (ATV)
A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó mintegy 800 munkavállalóját - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget, már most 14 cég jelezte s
szept. 11
19:06
Belső hang késztette a bakonyi férfit, hogy összeszurkálja a szomszédját (ATV)
Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 34 éves bakonyi férfi, aki kis híján megölte a szomszédját március végén.
szept. 11
19:06
Na, erre senki nem számított: kevesebb vendége volt a magyar szállodáknak (Pénzcentrum)
Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt...
szept. 11
19:12
A rendőrség házkutatást tart a VIII. kerületi közös ellenzéki jelölt kampányközpontjában (444.hu)
A kormánymédia hétfőn egy zárt Facebook-csoportban készült screenshot alapján azt írta, csalással, törvénytelenséggel készülhet a választásra a fővárosi ellenzék, szerdán a BRFK kiszállt Pikó Andrásékhoz.
szept. 11
19:12
Tévedésből 20 milliót fizetett egy brit pár egy budapesti szállásért, hatalmas szívás lett a vége (SzMo)
A hotel alkalmazottja csúnyán hibázott, és bár hamar észre vették és korrigálták is, a pár kálváriája itt még egyáltalán nem ért véget. A bankkal küzdenek.
szept. 11
19:21
Tizennégy cég jelentkezett, hogy segít az Electrolux 800 kirúgott dolgozóján (Alternatív Energia)
A kormány is bejelentkezett, bár tőlük nem hangzott el konkrétum.
szept. 11
19:24
A gyerekek újra és újra pontosan elmesélték a tápiósági pedofil rémtetteit (Ripost)
Több mint két éve raboskodik a börtönben a 66 éves Sz. Sándor, aki a gyanús szerint hat gyermekkorú lány nemi szervét fogdosta, akik olykor nála is aludtak.
szept. 11
19:27
Nagy változás az egyik fontos vasútvonalon (Infostart)
Módosul a menetrend csütörtöktől a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon pályafelújítás miatt - közölte a Mávinform.
szept. 11
19:54
Lakhatási válság: egyre nehezebb elszakadni a szülői háztól (Alternatív Energia)
A 18-34 év közötti magyar fiatal felnőttek majdnem 63 százaléka még a szülői házban él, míg az uniós átlag csak 48 százalék.

Keresés