Sajtóhírek szerint Hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság azt a népszavazási kezdeményezést, amelynek célja, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatokat a hatósági nyilvántartásokkal.
95 éves korában elhunyt Szebenyi János Liszt-díjas fuvolaművész, akit július 16-án 14 órakor helyeznek örök nyugalomra Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban – tudatta a család szerdán az MTI-vel.
A Sziget-alapítója, Gerendai Károly is megszólalt a Volt Fesztiválon vetített Orbán-videót érő bírálatokról: szerinte ilyen eseményeken nincs helye kampánybeszédnek, de ez nem az volt.
A coming out nem kizárólag a meleg vagy leszbikus identitást felvállaló fiatalok számára jelent kihívást. Hanem a szüleiknek is. Gyémánt Ágnes ezt a saját példájából tudja.
"Nekünk, magyaroknak és közép-európaiaknak megvan a határozott és világos érdekünk, és most már erőnk is van, hogy ennek érvényt tudjunk szerezni, ezért ki fogunk állni az érdekeink mellett a következő időszakban" - összegezte Orbán Viktor a tegnapi európai parlamenti tárgyalásokat, Ursula von der Leyen jelölését legújabb videójában.
A Direkt36 szerint a magyar miniszterelnök kényes témát hozott szóba, amikor találkozott az amerikai elnökkel: azt kérte, segítsen nyomást gyakorolni Norvégiára, hogy ne adjon független támogatást civileknek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalára videó került fel, amelyben a miniszterelnök értékeli az elmúlt napok eseményeit Brüsszelből, s ezen belül a V4-ek sikeréről is beszél.
A zökkenőmentes vérellátás biztosítása érdekében indított kampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. Az akció szeptember 1-éig tart.
Nem változtak a magyarok halfogyasztási szokásai az elmúlt néhány évben. A hazai halhús fogyasztás még mindig idényjellegű, leginkább karácsonykor, és húsvétkor jellemző, hogy halat vásárolnak a fogyasztók. A legnépszerűbb továbbra...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen „Vegyél számba!” címmel – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe erdőtűz fokozott kockázata miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Több budapesti kórházban is elviselhetetlenül meleg volt az elmúlt hetekben, légkondicionáló a műtőben sincs, a mobilklíma pedig növeli a fertőzésveszélyt.
A chilei Atacama-sivatagban és az Andok hegyvonulatának keleti oldalán elterülő argentin San Juan tartományban kínálkoztak a legjobb éghajlati viszonyok a jelenség megfigyelésére, de a teljes napfogyatkozás mintegy 150 kilométer széles sávban volt látható.
A kormány illetékmentessé tette a babváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylését, mert nem szeretné, ha az ügyintézés bonyolult lenne, vagy sok járulékos költséggel járna – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Áramellátási gondok miatt szünetel a betegellátás és -előjegyzés a Szent Margit Rendelőintézet telephelyein – közölte Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szerdán az MTI-vel.
Részben az a célja, hogy pártja jelenlegi vezetése távozzon, és ezzel együtt megújuljon – egyebek mellett ezt mondta el Szanyi Tibor az ATV Start című műsorban. Az MSZP volt EP-képviselője elmondta, baloldali blokkot hozna létre, amibe az MSZP-t is várja, de hogy ebből lesz-e párt, azt még nem tudja. Majd hozzátette: a szocialista pártnak nyitnia k
Manapság sokkal könnyebb utazni, mint valaha köszönhetően az olcsó repülőjegyeknek, az utazási irodák mindenre kiterjedő szervezőtevékenységének, no és persze azoknak az internetes oldalaknak, amelyeken kuponokat vásárolhatunk, és akár...
A tervezett ár harmadáért vállalta a munkát egy érdi bejegyzésű cég: a Dali és Magritte képeit is bemutató kiállításra brutális összegű biztosítást kötöttek.
Szombattól a Margit körút Széna tér és Török utca közötti szakaszán is elkezdik a 4-es és a 6-os villamosvonal nyári felújítását – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Donald Trump segítségét kérte a független magyar civil szervezetek elleni kormányzati törekvésekhez májusi találkozójukon. Trump azonban kitért a kérés elől.
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe erdőtűz fokozott kockázata miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A közlemény szerint...
Szombattól a Margit körút Széna tér és Török utca közötti szakaszán is elkezdik a 4-es és a 6-os villamosvonal nyári felújítását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Jövőre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.