Az Apollo 11 útja egyfajta televíziós show-műsorrá vált, aminek nem lehetett avatottabb vezetője, mint a már akkor is az Egyesült Államok leghitelesebb politikai műsorvezetőjének tartott Walter Cronkite.
Kihúzták az Ötöslottó 30. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 442 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:16; 25; 26; 50; 75.Ők...
Furcsa paradoxon Orbán logikájában, hogy kilenc éve a Fidesz a szinte kizárólagos politikai cselekvő Magyarországon – jelezte az IDEA Intézet elemzője. Az Integrity Lab alapítója pedig arról beszélt: a miniszterelnök korábban 2030-ig tervezett, mostanra ezt a céldátumot kitolta még egy ciklussal.
Focimeccs közben kapott szívrohamot és a pályán esett össze egy játékvezető Martonvásáron. Az egyik focista lélekjelenlétén múlt, hogy az eset nem végződött tragédiával. A játékos ugyanis azonnal megkezdte az 55 éves férfi újraélesztését, a mentők megérkezéséig folyamatosan pumpálta a mellkasát. A kétgyermekes apuka, aki civilben tűzoltóként dolgoz
Határon túlra is kiterjeszthetik a jövőben a családvédelmi akcióterv egyes elemeit, de ez annak a függvénye, hogy mi lesz a választások eredménye - ezt Orbán Viktor mondta Tusnádfürdőn. A miniszterelnök szerint mára létrejött az az illiberális állam, amelynek értelme a keresztény szabadság és annak megvédése. Mint mondta, a követlező 15 év feladata
A megye közvéleménye és változó színvonalú politikusi gárdája még mindig abba az illúzióba ringatja magát, hogy a rendszerváltás utáni mélyrepülésnek az M44-es gyorsforgalmi út megépítése vethet majd véget.
Soha nem állt még magyar ember azon a hegycsúcson, ahová Suhajda Szilárd jutott fel. A hegymászó a Magyar K2 Expedíció keretében oxigénpalack és teherhordók nélkül kapaszkodott fel a 8611 méter magas K2 csúcsra, amely a Himalája egyik hegységében, a Karakorumban található. Várhatóan ma ér vissza társához az alaptáborba.
Közlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben, a városban és környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék. A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni Debrecen...
„Ez a legborzasztóbb, hogy még csak nem is emlékeznek rá. Más érzés lenne, ha őszintén sajnálva a tetteiket, szavaikat, bocsánatot kérnének. Látná, hogy megbánták.”
Miután politikai vita alakult ki arról az elmúlt hetekben, hogy erkölcsös-e a magyar politikai feszültségeket, vitákat Brüsszelbe vinni, és hangos hazaárulózás zajlott a kormányoldalon, a Heti Napló stábja politikusokat, publicistát, elemzőt is megkérdezett arról, hazaárulás történt-e.
Hamarosan megjelennek a MÁV online adatokon alapuló utastájékoztatói, amelyek révén az utasok percre pontosan kaphatnak információkat a vonatok indulásáról és érkezéséről.
Kihúzták az Ötöslottó 30. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 442 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:16; 25; 26; 50; 75.Ők...
Egyre többen jutnak el nyaralni ezan a nyáron, a magyarok legnagyobb hányada vagy a Balatont, vagy Horvátországot veszi célba: de vajon melyik éri meg jobban? Még mindig olcsóbb a magyar tenger, vagy kiegyenlítődtek már az árak? Ennek járt...
Magyarország az olcsó fogászati kezelések eldorádója – írta meg a francia Le Monde a nyári szezon elején, úgy mutatva be hazánkat, mint a protézis- és az implantátum-készítés európai központját. A Hetek cikke.
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a viharos időjárás több vonalon is fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben - tudatta a Mávinform. Váczi Viktor sajtóügyeletes azt közölte: több helyen fák dőltek a vasúti pályára...
Till Tamás a napokban ünnepelhette volna a családjával a 30. születésnapját. A kerek évforduló kapcsán megkerestük a 19 éve eltűnt bajai fiú édesanyját, aki megrázó dolgokat mesélt a Ripostnak.
Megválasztották von der Leyen-t. Kicsiny többséggel és ezzel a formális gesztussal a parlamenti pártok kiadták mérgüket és ellenszenvüket egymás ellen. Ennek a Bizottság működése szempontjából nincs jelentősége. A Bizottság egy képzeletbeli európai köztársaság kormánya, ahol az elnök csak első az egyenlők között, nem az elnöknek van bizottsága, han
„A miniszterelnöknek az a dolga, hogy fitt, jókedvű és egészséges ember benyomását keltse, de ez nem mindig van így, és amikor az ember fárad, akkor türelmetlen” – mondta a miniszterelnök még a tavalyi nyaralása előtt, és elutazott Horvátországba. Idén nem mondott semmi ilyesmit, hanem csak úgy elutazott Oroszországba. Teljesen igaza van; lásson
A hőség megterheli a szervezetet, különösen a gyermekekét és a kismamákét, így az ő védelmükre különösen figyelni kell a nyári hónapokban - mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A...
Több tízezer forinttal is többet kereshetnek majd a turizmusban dolgozók jövőre a mindenkori szakmunkás minimálbérnél - a munkaadók ugyanis ágazati garantált bérminimum bevezetésével javítanának a kritikus munkaerőhelyzeten a Magyar Nemzet információi szerint. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a szakmunkás-minimálbérnél legalább tíz százalé
A gép a vihar miatt nem tudott leszállni Budapesten, ezért Pozsonyban landoltak. A légitársaság azt ígérte, buszokkal szállítják majd haza az utasokat, ám erről senki nem tudott a pozsonyi reptéren.
Az év vége felé rajtolhat az évekig tartó közlekedési káosszal kísért felújítás a Lánchídnál és a Váralagútnál. Az ajánlattételi felhívást már közzétették, az ajánlatokat augusztus 21-ig várják. A hídon marad a mostani járdaszélesség, így a kerékpárosok továbbra is csak nehezen férnek majd el a gyalogosok mellett.
Egyre többen fogadnak esküvőszervezőt, de még mindig nagyobb arányban szervezik a párok maguknak ezt az eseményt - közölte Déri Annamária esküvőszervező. Azt mondta, az esküvő szervezését legalább egy évvel az időpont előtt...