A nagy kánikulában az autóbuszok vezetői fülkéjében közel 60 fokos hőségben kell a sofőröknek dolgozni. A BKV szakszervezete hőségpénz adását szorgalmazná, de az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint nem lehet csupán plusz pénzzel megoldani a helyzetet.
1944 június 2-án intézte az amerikai légierő legsúlyosabb támadását Budapest és más magyarországi célpontok ellen. 712 gép szőnyegbombázásai súlyos károkat okoztak a csepeli szabadkikötőben, a Hazai Fésűsfonógyárban, a Hungária Kénsavgyárban és a csepeli olajfinomítóban, de bombázták a szolnoki vasúti híd környékét, a komáromi és a győri pályaudvar
A köznevelési törvény módosítása az “arculcsapása” lett volna az alternatív Waldorf-iskoláknak, hiszen az kötelezővé tenné a hagyományos osztályozást a számukra, a NAT-tól pedig csak 30 százalékban térhetnének el. Ezzel “a szabadság utolsó kis köreit vagdosná” a kormány - Hiller Istvánt kérdeztük, mit gondol, miért kérte a kormány a mai parlamenti
A Normafa Park meghívására, a budai Zugligetben lévő Niche Camping éttermében gyűltek össze júniusban a Chernel István Sí és Turisztikai klaszter alapítói és a későbbiekben csatlakozott tagszervezetek képviselői. A klaszter 5. születésnapja alkalmából Fehér Gyula, a klaszter elnöke emléklappal köszöntötte a meghívottakat.
Tüntetést szerveztek kedd délutánra a Magyar Tudományos Akadémia elé, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány ma megszavazta az Akadémia átalakításáról szóló törvényjavaslatot.
Célegyenesben van az ellenzéki megállapodás, már csak a végső simítások vannak hátra – összefoglalva ezt mondta el az LMP-s Kanász-Nagy Máté az ATV Start című műsorban. A zöldpárt ügyvivője emellett az uniós vezetőtisztségek osztogatásáról, a paksi leállásról és a kormány családpolitikájáról is megszólalt.
Zökkenőmentesen indult hétfőn a családvédelmi akcióterv, az új családtámogatások iránt már most nagy az érdeklődés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Kevés magyar ismeri Montenegró szépségeit, pedig aki nem szereti a zsúfoltságot, annak pont ideális a kis ország tengerparja. És nem sokkal van messzebb, mint a horvát nyaralóhelyek! A fürdőzés mellett remek túraútvonalakat is kínál...
„Lesz kire szavazni azoknak is, akik nem kérnek a belvárosi ingatlan-mutyiban érdekelt szocialistákból és csatolt részeikből” – ilyen felütéssel indul az a Facebook-poszt, amit Szabadai Viktor tett közzé.
Iszonyatos erővel szívta le a víz a Duna mélyére a Hableány utasait. Az utasok látták a Viking Sigynt, a szállodahajó kapitánya viszont a Hableányt nem.
Egy idős hölgy testhőmérséklete extrém magasra szökött a forróságban, életveszélyes állapotban találtak rá, gyorsan kellett cselekedni. Jégkockákkal mentették meg az életét.
A magyarországi áramellátás biztonsága és a klímavédelmi célok végrehajtása érdekében is szükséges Paks II megépítése, a 2009-es döntés változatlanul indokolt - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Fenntartható fejlő
Az Országgyűlés keddi döntése fontos előrelépés a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer megújításában, a kormány az új keretek között 32 milliárd forinttal több támogatást szán a területre - nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt több mint 320 fiatal önkéntese ad idén elsősegélynyújtó szolgálatot a balatoni főszezonban - hangzott el a szolgálat keddi balatonszárszói sajtótájékoztatóján. Idén 13. alkalommal startolt...
A magyar nő a Greenpeace nemzetközi központjában dolgozik már kilenc éve. Amszterdamban ment férjhez, született meg a kisfia, egy bérelt lakóhajón élnek, és boldogok.
Az emberek nem félnek, de a háziállatok védelme miatt a kerítéseket meg kell erősíteni - mondta Horváth Jenő polgármester azok után, hogy farkasok végezhettek egy szarvasmarha borjúval a hétvégén a Zempléni-hegységben lévő Füzéren.
Közvetlenül a felszállás után vissza kellett fordulnia Ferihegyre egy német lajstromjelű Cessna 525 CitationJet CJ1 üzleti repülőgépnek, mert leszakadt a csomagtér ajtaja – írja az Airportal.hu.
Egy WC-t hagytak ott egy XVII. kerületi buszmegállóban – vette észre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. De kijavították, így már multifunkciós megállóban lehet várni, ha túl sokat késne a 276E busz.
A trafiktörvény szigorítására tett javaslatot a fideszes Lázár János az Országgyűlésben. A képviselők tegnap (kedden) megkezdték a vitát a dohányzás visszaszorításáért felelős miniszterelnöki biztos terveiről. A kormány támogatja az előterjesztést.
Az MTA-t mai formájában megszüntető törvény elfogadása után azt kérdeztük a tüntető tudósoktól, hogy mi a jobb taktika: csendben maradni vagy hangosan tiltakozni?
Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, jelenleg...
A magyar miniszterelnök a magyar köztévében adott interjújában kommentálta Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választását, és a V4-ek érdekérvényesítéséről is beszélt.