Az MSZP ismételten felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a devizahiteles szerződések európai uniós joggal ellentétes végrehajtási eljárásait - mondta Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A miniszter szerint Juncker legnagyobb erénye, hogy „kellően sok hibát” hagyott hátra, és azt is mondta: 2030-ra a magyar gazdaság 90 százaléka kibocsátásmentes lesz.
A 2020-as költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a hónap közepéig 2400-an igényeltek babaváró támogatást.
Pótlékokkal együtt nagyjából bruttó 270 ezret keres egy jegykezelő, ennek nettója kellene ahhoz, hogy vonzó lehessen a MÁV – összegezve erről beszélt a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke az ATV Start című műsorban. Zlati Róbert azt is elmondta, hogy a napi működésben nincsenek zavarok, de például egy technikai hiba esetén már megnyúlhat a javítás
Magyarország abban érdekelt, hogy a világgazdaság minél szabadabb és minél akadálymentesebb legyen, ugyanis a magyar gazdaság teljesítményét nagy mértékben meghatározza az exportteljesítmény - jelentette ki Szijjártó Péter az MTI-nek csütörtökön telefonon Washingtonból nyilatkozva.
Nem mindennapi leárazások kezdődtek a magyar boltokban: olyan dolgokat is leáraztak, amelyek egyébként rendkívül megdrágultak egy év alatt. Emellett elstartolt a dinnyeszezon is, megnéztük hát, mennyiért adják a boltok a magyarok kedvenc...
- A jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a jobboldal támogatásával lett az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Szeptember elsejétől 5-ös metrónak nevezik a H5-ös HÉV-vonalat. A Metróért Egyesület elnöke szerint az elképzelés támogatható, ugyanakkor számos kritériumnak kell megfelelnie, hogy metróvonalként működjön.
Felkapott szelfihelyszín lett a Novoszibirsz melletti hőerőmű zagytározó tava, aminek a fémoxidokkal szennyezett vize gyönyörű azúrkék. Megmutatjuk, milyen valójában és hogy fest az Instagram képeken a szibériai Maldív-szigeteknek hívott tó.
- A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fennállásának 125. évfordulójáról és a nemzetközi sportvilág legfontosabb kérdéseiről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és Thomas Bach, a NOB elnöke csütörtökön a Karmelita kolostorban - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A NER aláíró bajnoka engedélyezte az alternatív iskolák ellehetetlenítését és a magántanulói státusz megszüntetését, nevét adta ahhoz, hogy elvegyék a tantestület és a szülők véleményezési jogát.
Egy gondosan megkötött utasbiztosítás komoly segítséget jelenthet a külföldön bajba jutott nyaralóknak, amelyen a szakértők szerint nem érdemes spórolni.
A magyar haderőfejlesztés kapcsán nem háborúra készülünk, hanem arra, hogy képesek legyünk megvédeni a békét; szeretteink, értékeink, hazánk megvédése az elsődleges - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.
Önkénteseket keresett az EU, akik között el lehetne osztani a tengerből mentett menekülteket. A V4-ek megfúrták a közös nyilatkozatot, és büszkék is rá.