Kitessékelték a szentendrei HÉV Batthyányi téri megállójából a Demokratikus Koalíció átadás-ügyi biztosaként bemutatkozó Varga Gergőt és munkatársait, akik ünnepélyes keretek között akarták felavatni a főváros új metróvonalát. Végül kicsit távolabb, egy flashmob részeként átvágtak egy nemzeti színű szalagot. A Fővárosi Közgyűlés a minap úgy döntött
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/29. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 90 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
Nemcsak a családokra, hanem a vállalkozásokra, így végső soron az egész magyar gazdaságra hatással lett volna, ha az Országgyűlés – ellenzéki javaslatra – csökkentette volna a családtámogatásokat.
Megdöbbenve szembesült azzal csaknem 200 utas Ferihegyen, hogy a SmartWings légitársaság nem hozta el a bőröndjeiket, azokat a görögországi Zakynthoson hagyták. A rossz hírt ugyanis csak a hazai reptéren közölték velük.
Magas-Tátra - Megrendítő sorokkal búcsúzott társa attól a magyar hegymászótól, aki életét vesztette, miután hétfőn a Vörös-tavi-völgy közelében lezuhant mászás közben.
„Életének 92 évében elhunyt Dr. Nemcsics Antal festőművész, akadémikus, a BME Rajzi tanszékének tanára” – adta hírül a Magyar Építőművészek Szövetsége.
Bár nemrégiben még úgy tűnt, egy megrovással megúszhatja Szanyi Tibor (63), hogy szokatlanul kemény szavakkal és a nyilvánosság előtt kritizálta pártját, végül komolyabb árat kellett fizetnie a renitens szocialista politikusnak.
Feltehetően hosszabb távon nem lesz elérhető Magyarországon a Fentanyl nevezetű injekció, ami nélkülözhetetlen az altatáshoz és az intenzív ellátáshoz – írja a 24.hu.
Egy hodászi édesapa kilenc gyerekével maradt félárván, miután az élettársa meghalt nem sokkal a szülés után a mátészalkai kórházban. Az apa állítása szerint orvosi mulasztás történt – hangzott el a Tényekben.
Az emberek összefogásának köszönhetően szerda reggel nyolc óráig 1 millió 770 ezer forint gyűlt össze a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) két mentőhajó megvásárlására.
Hetek óta várja elkeseredetten a Hableány utolsó dél-koreai áldozatának családja, hogy végre megcsörrenjen a telefonjuk és közöljék velük: megtalálták rokonukat.
Akár 20 százalékkal is emelkedhetnek az albérletárak, miután jövő héten kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat. Egy friss kutatás szerint: a drágulás nem csak a fővárosban, hanem a vidéki nagyvárosokban is jelentkezhet. Az egyetemi városokban már most átlagosan havi 150 ezer forintért adnak ki egy kétszobás lakást, és ehhez még jön a rezsiköltség
A szakértő kifejtette, hogy a szabályozás, miszerint a törlesztőrészlet összege nem haladhatja meg a jövedelem felét, csak a jövőben felvett hiteleknél lép életbe.
Orbán apjának bányája sorra tűnik fel állami beruházások beszállítójaként. A cég mára az egyik legnagyobb piaci szereplő lett, és tavaly különösen kiemelkedett azzal, hogy milyen sok nyereséget termelt.
Országszerte többtucatnyi útszakaszon változtatta meg a sebességhatárt az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb sebességet számtalan helyen csökkentették, emelésre viszont összesen háromszor volt példa.
Az ENSZ jelentéstevője szerint összesen 280 menekülő van a tranzitzónákban, ő maga egyetlen migránst sem látott érkezni a határon. Akik itt vannak, azokat gyakorlatilag börtönben tartják, némelyiküket már több mint egy éve.
Nyugodtan nevezhetjük mind tudományos, mind közéleti szempontból elkeserítőnek és abszurdnak – lapunknak adott nyilatkozata szerint erősen zokon vette Bodnár Dániel, a Milton Friedman Egyetem elnöke, hogy kollégái között akadnak olyan történészek, akik nem hajlandók véleményezni a Sorsok Háza koncepcióját. Az egyetem fenntartója a Köves Slomó veze
A Korfura utazók között kisgyerekek és idősek voltak, ők jobb híján a földön aludtak, míg a felnőttek idegesen várták, hogy történjen valami - másfél napon keresztül.