A június második felében tapasztalható szélsőséges időjárási jelenségek miatt összesen mintegy 11500 lakásbiztosítással kapcsolatos kárkifizetésre számítanak. A legtöbb káresemény - az országosan bejelentett káresemények csaknem...
Törvénymódosítással nehezítené meg a kormány az alternatív iskolák működését, pedig az igény egyre nagyobb rájuk. Legnagyobb veszélyben a Waldorf-iskolák vannak, de racionális magyarázat nincs az ellehetetlenítésükre. Könnyen lehet, hogy az alternatív iskolák és pedagógiák puszta létezését is az állami rendszer kritikájaként éli meg a kormány – a m
Életre szóló élmény a HBO Csernobil sorozata. Nem teszi nyugodtabbá az álmot – sőt –, de annak ellenére, hogy 33 évvel ezelőtti eseményeket dolgoz föl, mai dilemmákat is segít eldönteni.
Zsákmányával, egy nyolcméteres csukabálnával tért vissza Kusiro kikötőjébe hétfőn az első japán hajó, amely három évtized után vállaltan kereskedelmi céllal vadászott bálnára. A parton nyomban feltrancsírozták az állatot. A véres képsor világszerte bekerült a híradókba, a jóérzésű tévénézők felháborodtak, aztán gyorsan napirendre is tértek fölötte.
Hajnali 4-kor kel, amikor tévézik, de a szabadnapjain is korán indul – akkor futni. Volt amerikai tudósító, riporter, dolgozott az induló Tv2-nél, majd a Magyar Televízióban, 8 éve pedig az ATV munkatársa. Szigorúak az elvei az újságírással kapcsolatban. Aggódik a gondolati buborék és az „árkokból való lövöldözés” miatt. Ugyanakkor Bombera Krisztin
Komoly csúcsborokat vehetsz idén nyáron is a boltokban, méghozzá fillérekért! Nem csak a szaküzletek, de a hiperek is komoly készletekkel várják a borbarátokat, akiknek még a pénztárcáját sem fogja megviselni egy-egy kitűnő ital. Mutatjuk...
A képviselők hétfőn módosításokat hajthatnak végre a kormány jövő évi költségvetésről szóló javaslatán, majd várhatóan pénteken szavaznak annak végleges formájáról.
Deutsch Tamás szerint Gyurcsányék és az ellenzék megkezdte a hazája elleni áskálódást az Európai Unióban azzal, hogy nem szavazták meg Járóka Lívia EP-alelnökké választását.
Akár százezres összeget is megkereshet a YouTube videóival Elek Zoltán, aki a Videó Infó 1nevű csatornán publikálja alkotásait. Ugyanakkor pontosan nem tudni, hogy mennyi pénzt kaphat, mivel nem csak a Google-reklámok után vannak bevételei....
Idén Armin van Buurennel, Metzker Vikivel, Lotfi Begivel és a Sound alapító-főszervezőivel, Fülöp Zoltánnal és Lobenwein Norberttel együtt kerültek a facsemeték a fesztivál Beach kempingjének bejáratához.
A magyarországi ellenzék "Gyurcsányék vezetésével" máris megkezdte az áskálódást saját hazájuk és a magyar emberek akarata ellen az Európai Parlamentben - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnapi balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Nem csak a fürdői miatt érdemes idén nyáron a Bécs melletti osztrák kisvárosba utazni, ugyanis szeptemberig látható a város közterületein az a nagyszabású szabadtéri fotókiállítás, ami idén a klímaváltozás hatásait mutatja be La Gacilly címmel.
Remek szellemi játék a puzzle, legalábbis én nagyon kedvelem. Az ember gondosan kiszórja az asztalra a furcsán cakkos szélű darabkák halmazát – majd némi kétségbeeséssel vizsgálgatja, hogyan áll majd ebből össze a népes városi utca, netán a játékos rokokó pásztorlánykák kergetőzése vagy Bruegel korcsolyázó parasztjai. Aztán, öt-hat darabka összeill
A kormány a Széchenyi 2020 programban mintegy 480 projekt keretében több mint 260 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési időszakban, ebből a Balatonhoz csaknem 33 milliárd forint jut - mondta Schanda...
A globális felmelegedés miatt több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez - mondta Garamszegi László, a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/27. heti nyerőszámait, ezen a héten 70 millió forint volt a tét. Telitalálatos szelvény nem volt. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:14; 18; 21; 22; 43; 44; Jól jönne egy...
Heves zivatarok veszélye miatt narancssárga (másodfokú) riasztást adott ki Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl egyes részeire az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. A meteorológia 16 óra után Délkelet-Magyarországra is narancssárga...
A szarajevói városházán, ahogy ott nevezik, a Vijećnicán nyílt fotókiállítása a Versailles-i békeszerződés aláírásának centenáriumán az elsősorban a pénzügyi szektorból, no meg a Budapesti Olimpiáért Mozgalomról ismert egykori tőzsdeelnök Szalay-Berzeviczy Attilának. A közgazdász az elmúlt öt évben csaknem 60 országban, több tízezer kilométeren át
Elkezdett visszatalálni a gyökereihez az LMP a párt szombaton megválasztott társelnöke, Kendernay János szerint. A pártnak ugyanakkor még meg kell oldania pár fontos belső ügyet, legalábbis ez derül ki a Mandinernek nyilatkozó politikus szavaiból. Mi lesz például a női társelnöki poszttal? Interjúnk.
A magyarországi ellenzék Gyurcsányék vezetésével máris megkezdte az áskálódást saját hazájuk és a magyar emberek akarata ellen az Európai Parlamentben - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-képviselője.
A történelem különös fintora: gyakran nem tudjuk, hogy egy megtörtént esemény történelmet ír-e, vagy sem. Mohamed Morszi halálával semmi sem változott az emberiség történelmében, de évek múltával sok minden változhat, erre a halálesetre hivatkozva.
Kulcsfontosságúnak nevezte a digitális megoldások térnyerését és az automatizációt a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában Nagy István agrárminiszter a Nestlé robotizált állateledelgyárában tett látogatása során. A település...
Hat ellenzéki párt és több mint negyven civil szervezet csatlakozott a gyűlölet visszaszorítása, a józanabb, békésebb közélet érdekében kiadott 1 Magyarország Nyilatkozathoz - tudatta a Roma Sajtóközpont közleményben vasárnap.
Hat ellenzéki párt és több mint negyven civil szervezet csatlakozott a gyűlölet visszaszorítása, a józanabb, békésebb közélet érdekében kiadott 1 Magyarország Nyilatkozathoz - tudatta a Roma Sajtóközpont közleményben vasárnap.
A résztvevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a gyűlöletbeszéd ellen; az ország mindannyiunké, együtt kell megoldást találni problémáira is - vallják a nyilatkozat aláírói.