A forint piacán is aktív devizakereskedők ezekben a napokban a szokottnál is feszültebben figyelnek a monitorjaikra. Kiemelt érdeklődésük indokolt, hiszen ismét elérhető közelségbe került az a legfeljebb a spekulánsok számára üdvözítő helyzet, hogy a magyar fizető eszköz árfolyama rekordmélységekbe zuhan, vagyis egy euróért akár 330 forintot is meg
"Esterházy Pétert nem kell tanítani, mert kultúraromboló" – mondta Takaró Mihály irodalomtörténész a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban a múlt héten – írja az Új Szó.
A fogyatkozás 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség lesz országszerte.
Az Európai Bizottság elnökéről szavaznak ma Strasbourgban, az ülés reggel Ursula von der Leyen meghallgatásával kezdődött. A klímahelyzet és a menekültkérdés váltak a legforróbb témákká, ám a beszédekben Orbán Viktor is előkerült. Parázs vita zajlik a plenáris ülésén, a helyszínről jelentkezünk.
Kedvezően értékelik a hazai egészségügyi szakemberek felkészültségét az innovatív gyógyszergyártók vezetői, ugyanakkor a gyógyszertámogatások területén számos rendszerszintű problémára hívják fel a figyelmet - derül ki az Innovatív...
Túl lassúnak, bonyolultnak ítélik az innovatív gyógyszeripari vállalatok a hazai új készítmények társadalombiztosítási támogatásba való befogadási procedúráját - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének
Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Békéscsabán.
Hétfőn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán mondott köszöntőt a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az ukrán külügy ezt nem vette jó néven, és fenyegető nyilatkozatot tett.
Új defibrillátorok, lélegeztetőgépek, infúziós pumpák, és motoros váladékszívó eszközök kerülnek a mentőautókba. 1,6 milliárd forintért szerezhet be eszközöket a mentőszolgálat - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A közlekedési központ felújítja telefonhálózatát és az M3-as M4-es metrók kommunikációs rendszerét is. A beruházásnak a már NER-közeli T-Systems örülhet.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.
A baleset után a 3 különböző drogot is fogyasztott sofőr az apját hívta fel, akivel sokkos állapotban közölte, hogy "embereket ölt meg Sveta Helenánál".
Sorra beszélget Orbán Viktor minisztereivel, államtitkárokkal, értékeli eddigi munkájukat - mondták az atv.hu-nak kormányzati források. Rogán Antal kabinetminiszternek a pozíciója megkérdőjelezhetetlen. A kiszivárgott hírek szerint a “régiekkel”: Semjén Zsolttal, Varga Mihállyal, Szijjártó Péterrel, Pintér Sándorral, Süli Jánossal is elégedett Orb
A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező 89 éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben családja, kollégái, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára.
Az már eddig is ismert volt, hogy rengeteg pénzt költenek el a magyarok szerencsejátékokra, de az eddig kevésbé volt köztudott, hogy mennyibe kerül egy éven keresztül folyamatosan játszani az Ötöslottón, vagy az Eurojackpoton. Egyszerre...
A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező 89 éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben családja, kollégái, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára.
Gréczy Zsolt, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján közölte: pártja megszavazza Ursula von der Leyent az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára – írja a Nyugati Fény.