A Rákospalota-Újpest vasútállomás környékét lezárták, az érintett területet kiürítették, oda nem lehet bemenni sem autóval, sem gyalogosan - közölte a fővárosi kormányhivatal szombat délelőtt a honlapján.
A tavalyinál 5 százalékkal többen, vagyis a megkérdezettek 64 százaléka megy nyaralni idén, és több pénzt is fognak költeni - derül ki a Budapest Bank felméréséből. A kutatás szerint nyaralásra átlagosan 169 ezer forintot...
A kormány három körben próbálta rávenni az önkormányzatokat, hogy munkásszállásokat építsenek. Ősztől már magáncégek is kaphatnak támogatást az államtól a projektre.
Ursula von der Leyen mindig tisztelettel és igazságosan viselkedett Magyarországgal szemben, jó jelölt, és a Fidesz mind a 13 EP-képviselője támogatni fogja a kinevezését – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter a Süddeutsche Zeitungnak.
Az idősek továbbra is számíthatnak arra, hogy amíg polgári kormány van Magyarországon, szavakban és tettekben is megbecsülik őket - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) július 13., a nagymamák világnapja alkalmából.
Az Érdnél korábban kisiklott mozdony elszállításának előkészítésén dolgoznak szakemberek. A mozdony az első vágányról engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott.
Folyamatosan nő a kábítószer-fogyasztók száma a világon, 2017-ben elérte a 271 milliót. Ez azt jelenti, hogy a világ 15–64 éves lakosságának 5,5 százaléka használt drogot 2017-ben, ami 30 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest – írja az UNODC friss jelentése alapján a Hetek. A „legnépszerűbb” tudatmódosító szer a marihuána, az ópiátok és a ko
Nem vizsgálta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma azokat a - nem ritkán - tragikus eseteket, amelyek a sürgősségi betegellátás hiányosságai miatt következtek be 2015 és 2017 között. Egyebek mellett erre is kitért az Állami Számvevőszék elnöke, aki ismertette a sürgősségi ellátást érintő ellenőrzés fontosabb megállapításait.
Július 13-án ünnepli születésnapját a Kossuth- és állami díjas építészmérnök, tárgytervező. Kockája a nehezen megoldható, bonyolult problémák kezelésének jelképévé vált.
Az embereknek bizonyíték kell, mert elvesztették a hitüket, ezért látniuk kell, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai mindenhol jelen vannak, dolgoznak és mozgalmi jelleggel, önerőből is bátran szembe mennek a magyar népet veszélyeztetőkkel, legyen az migráns, vagy "cigány bűnöző" - fogalmazott Toroczkai László, a mozgalom elnöke szombaton a Csongrád me
Nyergesújfalun egy japán tulajdonú cég épít új üzemet, ide hívták meg a külgazdasági és külügyminisztert. A minisztérium szerint 20 perc alatt kellett odaérnie egy megbeszélés után.
„Küzdeni kell, bátran előre nézve, és akkor meglesz az a várva várt győzelem, a tiszta és soha meg nem alkuvó nemzeti erő számára” – hangoztatta Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom I. kongresszusán.
Hajmeresztő videót tett közzé egy autós a Facebookon. Percekkel a szörnyű csáktornyai baleset előtt eszeveszett módon cikázott az a BMW-s, aki teljesen letarolt egy magyar családot.
Az egyéni képviselőjelöltekről már megállapodtak az ellenzéki pártok Ferencvárosban – ezt közös sajtótájékoztatón jelentették be. A polgármesterjelöltről előválasztás dönt majd a kerületben augusztus első hetében. A részleteken még dolgoznak, de az már eldőlt, hogy online szavazás nem lesz. A két jelölt, Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea az Egyene
Kihúzták az Ötöslottó 28. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 212 millió forint volt a tét, de telitalálatos szelvény nem született, így a jövő héten 322 millió forintért játszhatnak...