Az országgyűlési képviselő szerint a következő 10 év legfontosabb feladata lesz a versenyképesség fokozása annak érdekében, hogy a két ország az Európai Unió középszintjéhez tartozzon.
A Magyar Nemzet cikke szerint a Hableány kapitánya az utolsó pillanatban elforgatta a sétahajó kormányát, hogy meneküljön az elkerülhetetlennek bizonyult katasztrófa elől.
A tapasztalt szociális munkások közül sokan a fejlett országokba mentek, s ma már a déli, keleti szomszédoktól sem érkeznek humán szakemberek - mondta Bányai Emőke, a Szociális Szakmai Szövetség
„Én már néha nem látom a fától az erdőt, mert nagyon intenzíven benne voltam ebben a kampányban, túl sok információ ment át rajtam és nagyon elfáradtam. De amilyen fáradt voltam, annyira boldog vagyok!” – közölte Kunhalmi Ágnes az előválasztás eredményhirdetésén lapunkkal. Az MSZP politikusát az előválasztási tapasztalatairól és arról is kérdeztük,
Sok fiatalt nyertek meg tagnak vagy egyelőre csak szimpatizánsnak a szakszervezetek azzal, hogy a túlóra szabályokat megváltoztató, „rabszolgatörvényként” elhíresült módosítás elleni tiltakozással.
Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi háromhónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nulladik napos koncertet adott a VOLT Fesztiválon Korda György és Balázs Klári, akik most először léptek fel a Lővér kempingben. A házaspár ennek megfelelően meglehetős lámpalázzal várta a nagy napot. Ám minden félelem alaptalannak bizonyult: a koncert fergetegesen sikerült.
Hajmeresztő látványban volt része egy budapesti busz utasainak. Egy férfi a nadrágjából kilógó pénisszel szállt fel a buszra, de itt még közel sem ért véget a hajmeresztő látvány. A zavartan viselkedő férfi rá is gyújtott a buszon.
Leírhatja akárhányszor az alkotmányjogász, hogy közjogi kamu az előválasztás, és hogy az előválasztási kampány nem volt több, mint politikai marketing és személyre szabott show. Leírhatja, de ettől a lényeg nem változik. Mert hogy lenne közjogi kamu az, ami – eddig példa nélküli lévén – új közjogi aktus? Az ilyesmi nem lehet törvényesített, hiszen
Holland unokám alig várta már a negyedik szülinapját, mert attól a naptól iskolás lett. Elbúcsúztatták az óvodában, és bekerült a „nagyok közé”, ahová a nővére már két éve járt. Nincs ez másképp Svájcban sem. Ott sem várják meg a szeptembert, a negyedik születésnap az iskolakezdés premierje.
A két fiú mozdulatlanul meredt a vízvédelmi őrre: ide-oda villogó szemmel figyelték egyelőre föld felé fordított gépkarabélyát, az arc nagy részét kitakaró maszkot és a feje felett óriási, fekete fémdarázsként lebegő drónt.
Az ember nagyjából nagycsoportos óvodás korára megtanulja, hogy három óceán van, és - kis szerencsével - ezt az ismeretet a koporsóig megőrzi. Az OFI újgenerációs, monopolhelyzetben lévő, hetedikes tankönyve azonban öt óceánnal számol: a megszokott Csendes-, Atlanti- és Indiai- mellett Jeges- és Déli-óceánnal is.
„Amennyiben a jövő évi parlamenti választásokból is vesztesen jön ki a két párt, annak súlyos következményei lesznek a magyar közösség sorsát érintően” – mondja Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere lapunknak. Szerinte miután mindkét felvidéki magyar kötődésű párt kiesett az EP-ből, „az emberek egységet szeretnének, már csak a politikai pá
Ismét üzemel a paksi atomerőmű 2. blokkja, amely szerdán a külső villamos hálózat hibája miatt állt le - közölte az atomerőmű kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A jövő évi költségvetés vitája bizonyította az ellenzék komolytalanságát és alkalmatlanságát - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra.
Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben - jelentették be csütörtök délelőtt a londoni Queen's Tennis Clubban.
Tisztázott egy fontos, a sajtóban forgó félreértést a Kormányinfón Gulyás Gergely a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban. A szúnyoggyérítés kapcsán is számadatokat mondott. A közigazgatási munkaerőhiányról: lehet, hogy Budapestre lesz vezényelve némi vidéki munkaerő. Percről percre.
Karácsony Gergely nagyot hajrázott, és ha ilyen fegyelmezett lesz az ellenzék, az ősszel is kihívója lehet Tarlós Istvánnak a főpolgármesteri posztért - mondta a politológus.
A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra.
Rengeteg bosszúságot okoz a magyar szülőknek, hogy minden esetben, amikor a gyermek beteg, még ha csak egy 3 napos nátháról van is szó, orvosi igazolást kell vinniük a nevelési, oktatási intézménybe, mert különben igazolatlan hiányzásként...
Az önkormányzati választás közeledtével pártízezres egyszeri juttatást kap 100-120 ezer közfoglalkoztatott, szavazatvásárlásról beszél a Közmunkás Szakszervezet elnöke.
A március-májusi időszak átlagában, 3,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami újabb rekordnak számít az előző háromhónapos időszak 3,5 százalékos arányát követően. A munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megtagadta a hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt elítélt, illetve megvádolt Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős határozatával.
A csúcsjelöltek ennek nem tesznek eleget, a csúcsjelölti rendszert sem támogatjuk és a jelölteket sem tartjuk alkalmasnak – jelentette ki a miniszter csütörtöki Kormányinfón.
A magyarok két arany- és egy ezüstérmet gyűjtöttek a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. Győzött a női kenupáros és a női kajaknégyes, Kozák Danuta pedig második lett kajak egyesben.