Péterffy Attila lesz a Mindenki Pécsért Egyesület hivatalos polgármesterjelöltje az őszi helyhatósági választásokon - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
Jól illusztrálja a problémahalmaz súlyát, hogy minden második lélegzetünket az óceánok állítják elő, viszont az élőviláguk az 1970-es évek óta a felére zsugorodott.
Összeütközött két kamion és három gépkocsi Siófok közelében szombaton a 7-es számú főúton, a karambolnak több sérültje van - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, hogy...
Valószínű, hogy csak pünkösdi ünnep után tudják kiemelni a Hableányt, - közölte a Terrorelhárítási Központ. Folyamatosan dolgoznak a művelet előkészítésén, már sikerült áthúzni azokat a köteleket a roncs alatt, amelyekkel majd a kiemelésnél használt hevedereket húzzák a hajó alá. A TEK szerint már sikerült lezárni a hajó ablakainak nagy részét is,
Kollár Lajos szakszövetségi elnök szerint minden fontos mutató növekedést jelez, például megduplázódott a vitorlázó gyerekek száma, akik nem fogják otthagyni ezt a sportot.
Kihúzták az Ötöslottó 23. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 800 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:26; 31; 35; 65; 87.A 23....
Pénteken jelent meg Péterfy Gergely új, A golyó, amely megölte Puskint című regénye. Az AEGON-díjas szerző szerint nincs más esélyünk a túlélésre, mint kinevetni a hatalom és az erőszak nyelvét beszélőket, hogy jelezzük: átlátunk rajtuk, előlünk nem lehet elbújni! Beszélgetésünkben a rómaiak éppúgy szóba kerültek, mint a Dunakanyar. (Nyitott monda
Bár a kormány a 2024-es pályázat visszavonásáról döntött, nem került le végleg a napirendről a világjátékok rendezése, a létesítmények pedig sorra megépülnek. (Fővárosi Negyed)
Vasárnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,8-as (nagyon erős) UV-B sugárzás várható a Dunántúlon - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20...
Németh Szilárd kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv áll, melynek elnevezése a "gyermeket nevelő magyar családok költségvetése".
A román nagykövetség előtt tartott tüntetésen futottunk össze a Mi Hazánk politikusaival. Megkérdeztük őket, hogyan élték meg az Úzvölgyében történteket.
A mesterszakács már általános iskolába megtalálta az a nőt, akivel leélte életét. Jövőre tartották volna az aranylakodalmukat, felesége elárulta mi volt a boldog élet titka.
Kezdetét vette a nagy kaland: Klein Dávid és Suhajda Szilárd repülőre szálltak és elindultak Pakisztán fővárosába, ahonnan pár nap után indulnak majd tovább, hogy megközelítsék a K2 5000 méteren található alaptáborát.
Ezen a héten is kisorsolták az ötöslottó nyerőszámait, a főnyeremény pedig ezúttal 800 millió forint volt. A hatalmas összeg sajnos nem talált gazdára, így a jövő héten tovább halmozódik majd az összeg.
Rutinellenőrzésnek indult, csempészáru-foglalás lett a vége egy Tiszabecs és Sonkád közti közúti ellenőrzésnek. A Vám- és pénzügyőrség munkatársai a pótkereket megvágva, az abroncsban találták meg a zárjegy nélküli cigarettát.
Mindhárom ellenzéki főpolgármester-jelölt összegyűjtötte az előválasztáshoz szükséges aláírásokat, ennek ellenére tovább folytatják a gyűjtést. A jelöltek már a jövő héten vitázhatnak. A szervező Gulyás Márton szerint olyan nagy az érdeklődés a rendezvényre, amilyet korábban egyetlen beszélgetés alkalmával sem tapasztalt.
A cirkuszok elválaszthatatlan részei már évszázadok óta. Vagy tényleg azok? Erről egyre több és egyre élesebb vita zajlik. Az állatvédők sikeres mozgalmakat indítottak és honlapjaikon beszámolnak róla, melyik országban mikor tiltották be utoljára, vagy tiltják be hamarosan az állatos számokat. A cirkuszosok szerint viszont nem lehet egyik napról a
Miközben a sokadik virágkorát élő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 477 ezer szavazattal, két képviselőt is küldhet az Európai Parlamentbe, egyre sürgetőbb volna a párt számára megtalálni, ki fog rájuk szavazni a következő és az az utáni választásokon. (Visszhang)
Nem kap díjazást rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Balog Zoltán – ezt az emberi erőforrások korábbi minisztere mondta az InfoRádióban. A május végén kinevezett Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztosként is tovább dolgozik.