Június közepén indul a 4-es és 6-os villamosvonal felújítása Budapesten a Széna tér és a Margit utca, valamint a Práter utca és a Goldmann György tér (a Petőfi híd budai hídfője) között.
Nem az a cél, hogy “a makroszámokban gyönyörködjünk”, hanem, hogy jobban éljünk, hogy a magyar emberek érzékeljék, hogy a gazdasági teljesítmény mögött ők vannak, nekik jobban megy - erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamenti gazdasági bizottsági meghallgatásán, és adatokat sorolt.
Az Állami Számvevőszék elnöke bár csökkenő kockázatokat érzékel a költségvetés tervezetében, de szerinte a kormány tartaléknöveléssel felkészült a világgazdaság növelésére. A maga részéről a családok válságállóságát növelné. Domokos László az Aréna vendége volt.
Egy holttest jelent meg a Duna felszínén szerda délután négy óra előtt, nem messze a múlt szerdán elsüllyedt Hableány roncsaitól - írja az Index. A rendőrök kiemelték a testet. A portál kérdésére pedig azt válaszolták: (Belföld)
Műveleti központot állított fel a Margitszigeten a Hableány kiemelését, az áldozatok felkutatását koordináló TEK. A sziget, Budapest egyik legkedveltebb parkja eközben éli megszokott életét, legfeljebb honvédelmi majálisnak tekintik a terrorelhárítók jelenlétét. (Belföld)
Járőröző rendőrök élesztettek újra egy férfit az utcán, Budapesten. A belvárosban, a bulinegyedben járőröztek, amikor segítséget kértek tőlük. Az 59 éves férfi nem lélegzett és a keringése is leállt, azonnal elkezdték nyomni a mellkasát. 8 perc alatt háromszor kellett újraindítaniuk a férfi keringését, de a mentőknek már stabil állapotban, sikerült
Az elmúlt 30 évemet céges világban töltöttem, 1997 óta csináljuk a barátaimmal a cégünket. Tudom, milyen az, amikor kemény döntéseket kell hoznia, felelősséget kell vállalnia – ezt Kerpel-Fronius Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Speciális módszerekkel, nemzetközi sztenderdek alapján állapítják meg a dunai hajóbaleset után megtalált holttestek személyazonosságát - mondta az InfoRádióban Petrétei Dávid áldozatazonosítási szakértő.
A tavalyi rekordmennyiségű 100 ezer tonnánál idén biztosan kevesebb, mindössze 60-70 ezer tonna lesz a meggytermés Magyarországon. Az alacsonyabb termés és a lengyelországi ültetvények tavaszi fagykára miatt nő a kereslet, az árak pedig...
Az EMIH vezető rabbija szerint igenis van a kormány által jóváhagyott koncepció a Sorsok Házáról, és ennek kidolgozásában semmilyen módon nem vett részt Schmidt Mária. (Belföld)
A szabályok szigorításával sem kerülhető el egy olyan baleset, mint a múlt szerdai, mert azt emberi hibák okozták - mondta Bencsik Attila, a Magyar Hajózási Országos Szövetség alelnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Szombathelyen a lakók megelégelték, hogy a közös biztosításból kell kifizetniük a dohányosok által okozott kárt, ezért drasztikus döntést hoztak: 1580 lakás erkélyén tiltották meg a dohányzást.
Most, hogy az ellenzék élére az a Gyurcsány-család állt, amely egyszer már tönkretette Magyarországot, érdemes felidézni azokat az időket, amikor Gyurcsányék készítették a magyar költségvetést - hangsúlyozta Böröcz László szerdai sajtótájékoztatóján.
– A Blikk Talk stúdiójának szerdai vendége Németh Szilárd (55), a Fidesz alelnöke, a honvédelmi tárca államtitkára volt, akivel Szirmay Dávid, lapunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Négy hónappal azután, hogy a párbeszédes Karácsony Gergely (43) megnyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást a szocialista Horváth Csabával (49) szemben, kezdetét vette a „casting” második fordulója.
A Viking Sigyn múlt szerdán éjszaka ütközött össze a Hableány sétahajóval, ami a baleset következtében elsüllyedt. A szerencsétlenség nyomán egyre több a halálos áldozat.
Székesfehérvár ― „Fáj a szívem, mert imádtam a mozdonyt, amelyet hátrahagytam, de nem csüggedek” – fogalmazott lapunknak Vozár János (63) mozdonyvezető, aki szokatlan dobással vált országos szenzációvá.
Felerősödött az illegális migráció a balkáni útvonalon, a korábbi időszakban száz, jelenleg pedig kétszáz körül van a magyar-szerb határon hetente elfogottak száma.
A Momentum főpolgármester-jelöltje, a nyilvánosságnak szerényen "végtelenül művelt családapaként" bemutatott Kerpel-Fronius Gábornak egy focimeccsen sikerült ennyire mélyre süllyednie. A Facebookon megjelent bejegyzését a Hír TV szúrta ki.
Elstartolt az előválasztás második fordulója: szerda reggeltől lehet aláírni a jelöltek íveit. Az indulni vágyóknak tizenkét napja van kétezer aláírást összegyűjteni, maga a szavazás pedig június 20-tól 26-ig tart majd.