2019. június 4. kedd

jún. 4
9:53
Vérnyomások (Alternatív Energia)
Sok nyugdíjasnak valószínűleg felszökik a vérnyomása, ha havi két- (vagy három, esetleg négy) millió forintnál magasabb időskori ellátásokról hall. Ők ugyanabban a magyar valóságban élnek, mint néhány szerencsésebb társuk, akiknek legalább hetvenszer (vagy akár kétszázszor) többet visz ki a postás vagy utal a nyugdíjfolyósító. (belföld)
jún. 4
9:54
Dunai hajóbaleset: megszólalt a Viking River Cruises elnöke (ATV)
Közleményben fejezte ki részvétét Torstein Hagen, a Viking River Cruises elnöke a múlt szerdai dunai hajóbaleset minden érintettjének.
jún. 4
9:55
Szocialisták a lejtőn (Alternatív Energia)
Az EP-választás óta eltelt egy hét alatt az elemzők, politológusok már úgy szétszedték az egyetlen parlamenti helyet szerző, a politikai lejtőn lefelé száguldó Magyar Szocialista Pártot, hogy ahhoz sokat hozzátenni nem lehet. A párt kétségtelenül mélypontján van, s ha továbbra is maga alatt vágja a fát, könnyen követheti az egykori rendszerváltó al
jún. 4
9:57
Begónia (Alternatív Energia)
Ma meg minek öltözöl ki? – mordult Puporka Mátyás feleségére, Pupurkáné Batka Jolánra, aki a három ünneplője közül épp a középsőt készült felvenni. Egy lila blúzról és a hozzá tartozó szoknyáról volt szó, amit olyankor szokott hordani, ha közepes méretű megtiszteltetés elé nézett. A pedagógus napi tantestületi összejövetelt ilyennek saccolta.  (bel
jún. 4
9:59
Nagy pénz, kis foci (Alternatív Energia)
Az adatokat böngészve keresem az elemi logika nyomait a hazai stadionépítési mámorban. A könnyebb megértés érdekében – a lényeget szemernyit sem torzító – kerekített számokat használok.  (belföld)
jún. 4
10:01
Ahová lépnek, ott fű nem terem (Alternatív Energia)
Lehet, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének legszembetűnőbb eredményévé nyilvánítható a budapesti Városliget 2019-es átalakulása. Az egykor zöldellő, fákkal, virágokkal, pihenőpadokkal, kikapcsolódási lehetőségekkel telített kellemes közterületről sikerült kitiltani az embereket. Nem direkt törvényekkel, hanem a legnagyobb alattomossággal: a f
jún. 4
10:06
Lehalt az 1-es villamos (Blikk)
Járműhiba miatt nem jár az 1-es villamos Zugló vasútállomás és a Puskás Ferenc Stadion között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden reggel a Facebook-oldalán.
jún. 4
10:06
Kiderült, mi lehet a milliós nyugdíjak titka (SzMo)
Magyarországon ugyanis a 100 és 150 ezer forintos nyugdíj a leggyakoribb.
jún. 4
10:12
Újra teljes életet élhet: bionikus végtagot kapott Zoltán, akinek a kezét levágta a villamos (Blikk)
Bionikus végtagot kapott az a férfi, akinek 2017 júliusában csonkolta a kezeit a 2-es villamos a Boráros téren.
jún. 4
10:15
Hétfőn vasárnap lesz a vasútnál, vasárnap viszont nem (Infostart)
Fontos menetrendi változásokról adott számot a Mávinform. Ami biztos, hogy szombaton szombat lesz, kedden pedig kedd.
jún. 4
10:36
Orbánnak újabb tervei vannak Balog Zoltánnal (ATV)
Balog Zoltánt nevezte ki Orbán Viktor a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő bizottságába, öt évre. De volt EMMI miniszterét a kormányfő június 1-től társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztosnak is kinevezte.
jún. 4
10:36
Itt a bizonyíték: érzik már a magyarok, hogy nagy baj lesz (Pénzcentrum)
Európában a magyarok szándékoznak legkevésbé növelni kiadásaikat a következő időszakban, míg a magyarok 55 százaléka szeretné növelni a megtakarításait. A magyarok nagy része ugyanakkor tudja, hogy a kiadásai növelése elkerülhetetlen...
jún. 4
10:36
Orbán Balázs: Új kezdetet jelenthet a csíksomlyói magyar és székely himnusz (Igényesférfi.hu)
Fontos, hogy az Európai Bizottság elnöke és a biztosi kollégium működése a bevándorlásellenes irányba mozduljon el – fogalmazott a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.
jún. 4
10:42
Rajcsányi Gellért: Trianon 99 (Igényesférfi.hu)
Kilencvenkilenc problémát és veszteséget minimum felsorolhatnánk Trianon kapcsán a 99. évforduló napján. Talán össze is gyűjthetnénk őket.
jún. 4
10:48
Dunából mentettek ki migránsokat a rendőrök (ATV)
Tizenhat illegális bevándorlót mentettek ki horvát rendőrök hétfőn a Duna elöntött árterületéről, de közben járőrhajójuk egy nagyobb hajó okozta hullám miatt félig elsüllyedt - közölte az Eszék-Baranya megyei rendőrség.
jún. 4
10:51
Hajóbaleset a Dunán: kiderült, hogyan érték el a hétfőn felhozott áldozatot (Infostart)
A búvárok továbbra sem mennek be a hajóba az erős sodrás miatt, a holttestre máshogy találtak rá.
jún. 4
10:54
Ütős: Annyira be volt tintázva a jóember, hogy azt hitte, ellopták a cuccát a VII. kerületben (Blikk)
Kis híján megölte ismerősét egy férfi Budapesten, mert azt hitte, a másik ellopta a bőröndjét – valójában annyira részeg volt, hogy elhagyta.
jún. 4
10:57
Húszmilliárdért rendezne teniszversenyt Budapesten a kormány (Alternatív Energia)
Már idén elköltenének rá 3, 2 milliárdot. (Belföld)
jún. 4
10:59
A kormány válasza arra, hogy a Természettudományi Múzeum dolgozói nem akarnak Debrecenbe költözni: „Majd keresünk új muzeológusokat” (Alternatív Energia)
A szokásos kormányzati arrogancia. (Belföld)
jún. 4
11:00
Már riasztás van érvényben: bármikor leszakadhat az ég – Itt a veszélytérkép (Blikk)
Kedden is csaknem az egész országban lehetnek zivatarok, délelőtt már riasztást is kiadott az OMSZ.
jún. 4
11:12
Megsemmisítő reakció: Szanyi meg van sértődve és nem tette oda magát eléggé a kampányban? (ATV)
Korózs Lajos szerencsétlennek tartja, hogy Szanyi Tibor ilyen formában levelezget a párt tagjaival, vezetőivel. Az MSZP politikusa szerint, ha Szanyinak lettek volna észrevételei a kampánytechnikával kapcsolatban, azt korábban is megtehette volna.
jún. 4
11:15
A magyarok hazafias érzésből vesznek helyi terméket, a nyugatiak a környezetet óvnák (Menedzsment Fórum)
Ez derül ki a Cetelem Bank tavaly ősszel készült felméréséből, amely 17 európai országban, 13 800 fő helyi termékekhez fűződő viszonyát vette górcső alá.
jún. 4
11:24
7000 gyerek énekelt a nemzeti összetartozás napján (SzMo)
Mutatjuk a videót!
jún. 4
11:30
Egy főpolgármester nem hallgat, ha távozik a CEU (Alternatív Energia)
Puzsér Róbert ismét kiszállt a jelöltségért folyó előválasztásból, de a procedúrát mindenképp megtartják. (Belföld)
jún. 4
11:30
Beszéljünk a szexről! – Bryony Cole a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
A technológia elválasztja egymástól az embereket, a válások száma egyre nő, egyre később házasodnak és vállalnak gyereket, egyre több a magányos ember – sorolja Bryony Cole a Mandinernek a kor tüneteit. A Brain Bar jövőfesztiválon előadó ausztrál szexmozgalmár a modern társadalom elidegenedettségével és intimitással kapcsolatos problémáiról, valami
jún. 4
11:42
Döbbenet: szerelmet ígért a csaló, közben elszedte a nő pénzét (Blikk)
Hét éven keresztül ámította a nőt, pedig csak a pénzére vágyott.
jún. 4
11:48
Pintér: gyors és szakszerű volt a mentés (ATV)
Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden.
jún. 4
12:00
Lenyomja a boltokat a Lidl: ezekben az üzletekben vásárolnak a magyarok (Pénzcentrum)
Tartja az első helyt a Tesco a hazai kiskereskedelmi láncok között a 2018-as bruttó forgalmi adatok alapján - becsülte a Trade magazin. A Spar egyelőre a harmadik, de nagyon megközelítette a második helyen álló Coopot, a Lidl pedig a CBA-t...
jún. 4
12:06
A nemzetbiztonsági bizottságnak jelentett Pintér Sándor a dunai hajókatasztrófáról – Ezt mondta (Blikk)
Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden.
jún. 4
12:12
Brutális: több mint ezermilliárd forintot költöttek a magyarok tavaly online (ATV)
A Magyarországról indított internetes kiskereskedelemben elköltött vásárlások összértéke meghaladta az 1000 milliárd forintot tavaly, ami nagyjából 13 százalékos növekedést jelent - derül ki az eNet Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2018-as e-kiskereskedelmi elemzéséből, amit kedden juttattak el az MTI-nek.
jún. 4
12:12
Több ezer magyar diák énekelt el egyszerre egy dalt (Igényesférfi.hu)
A hirado.hu keddi beszámolója szerint összesen hétezer magyar diák énekelte a Kézfogás című dalt a Parlament előtt a Kossuth-díjas énekes-zeneszerző, Szarka Tamás vezényletével. Ezzel egy időben pedig több mint 150 határon túli és magyarországi iskolában énekelték a dalt.
jún. 4
12:36
Napi cuki: ismét lámacsikó született a debreceni állatkertben (Blikk)
Hogy a lámák is remekül érzik magukat a debreceni állatkertben, mi sem jelzi jobban, mint hogy húsvét után most újfent gyarapodott a lámacsalád.
jún. 4
12:36
Vonattal utazol a hétvégén? Erről mindenképpen tudnod kell (Pénzcentrum)
Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a szokásás munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - írja közleményében a MÁV. A Televonat június 10-én, hétfőn...
jún. 4
12:42
Már a Jobbik sem támogatja Puzsért (Igényesférfi.hu)
Zarán Péter, Puzsér kampányfőnöke szeretné, ha a korábbi radikális, jelenleg középre igyekvő párt még támogatná a független jelöltet.
jún. 4
12:48
Gulyás szerint a Fidesz mégiscsak maradna a Néppártban (ATV)
Mégiscsak maradna az Európai Néppártban a Fidesz – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Die Weltnek adott interjújában, amit az Azonnali vett észre.
jún. 4
12:51
A Balatoni Szövetség "kicsit fél" a Red Bull Air Race-től (Infostart)
Idén a legtöbb balatoni szolgáltató már a nyári főszezon előtt, pünkösd hétvégéjén készen áll a vendégek fogadására - állítja a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere, Balassa Balázs. A vízminőség kiváló, a hétvégén 19-20 fokos vizet remélnek.
jún. 4
12:54
Gulyás bejelentette, hogy a Fidesz mégis maradna a Néppártban (Blikk)
Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában „A zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködnénk” címmel.
jún. 4
12:54
Mégis bünteti a Fideszt az Európai Néppárt (ATV)
Korábban arról szóltak a hírek, hiába a felfüggesztés, a Fidesz EP-képviselőit nem bünteti a Néppárt. Kiderült, a magyar kormánypárt EP-képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában.
jún. 4
12:54
Megszólalt a férfi, aki a futónőt akarta megerőszakolni, azt mondja: 'hajtotta a kíváncsiság' (SzMo)
Elmondása szerint aznap este sört, bort, unikumot és pálinkát ivott.
jún. 4
13:06
Gulyás kimondta: “Jobb nekünk” a Néppártban (ATV)
Gulyás Gergely a Die Weltnek adott interjúban kimondta: a Fidesz az Európai Néppártban akar maradni. “Azt hiszem, jobb ott nekünk, és jobb lenne az EPP-nek is, ha megtartana minket”. Webert viszont nem támogatja a Fidesz az európai bizottsági elnöki posztért folytatott versenyben.
jún. 4
13:09
Életveszélyes bemenni a hajóroncsba (Infostart)
Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a múlt heti dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
jún. 4
13:12
Ismét újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon (Blikk)
Egy hét elteltével ismét egészséges újszülöttet találtak Miskolcon a megyei kórház bejáratánál található babamentő inkubátorban - tájékoztatta az egészségügyi intézmény kedden az MTI-t.
jún. 4
13:12
Mi lesz most az LMP-vel? Keresztes László Lóránt a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Az EP-választás eredményét „sokkoló, totális kudarcnak” tartja, Puzsér Róberttel „mélységesen egyetért”, Szél Bernadett jelenlegi politikai munkásságát értetlenül figyeli. Keresztes László Lóránt, az LMP EP-választás után lemondott társelnökét kérdeztük a párt kudarcos szereplése utáni új időszak kihívásairól.
jún. 4
13:14
XXI. Század: Két ellenzéki párt csak vesztett a botránypolitizálással (Igényesférfi.hu)
Legfrissebb elemzésében Deák Dániel, a XXI. Század elemzője úgy fogalmazott: azzal, hogy a Momentum és a DK nem élte bele magát a botránypolitizálásba, több szavazatott szerzett az EP-választáson.
jún. 4
13:18
Pintér bejelentette, mikor lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban (ATV)
Magyarországon tovább javult a közbiztonság - jelentette ki a belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, aki elmondta, 2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban, de a mértékéről még nincs döntés.
jún. 4
13:18
Gulyás Gergely: A Néppártnak is az a legjobb, ha megtart minket (444.hu)
De azért a Fidesz sem járna rosszul, ha megtartanák.
jún. 4
13:18
Orbán: Kihúzhatjuk magunkat, megmaradtunk! (Igényesférfi.hu)
Ma a magyarok alkotják a Kárpát-medence legnépesebb nemzetét – jelentette ki a magyar kormányfő.
jún. 4
13:24
Orbán: bátran kihúzhatjuk magunkat, megmaradtunk! (ATV)
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
jún. 4
13:24
Újabb újszülött életét mentette meg a miskolci babamentő inkubátor (SzMo)
Ezúttal egy egészséges újszülött kisfiút tett valaki az inkubátorba.
jún. 4
13:33
Orbán Viktor: "Együtt újra nagyok, erősek, sikeresek és győztesek leszünk!" (Infostart)
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki a miniszterelnök a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen. A teljes beszéd a cikkben meghallgatható.

Keresés